A DiVino Bazilika házigazda Juniborásza, Miklós Csabi azt meséli, az első DiVino nyitásakor egyértelmű volt, hogy csatlakozik a tulajdonosokhoz, akikkel régóta jó barátságban voltak. “Ez nem munka, hanem egy gyönyörű feladat és mindig arra gondolok, mennyire nagyszerű, hogy egy ilyen ügyben úttörők lehetünk. Az egész DiVino sztori a fiatal magyar borászokat tömörítő Junibor Egyesülettel egy olyan komoly történet, hívószó és üzenet, amihez jó tartozni”- mondja.

IMG_0194r.jpg

 

Fotó: Pop Design

Csabival egy üveg “Csók a Családnak” Rajnai Rizling mellett beszélgettünk, amiért a múlt héten vehette át az ezüst elismerést az Országos Borversenyen. “A fajták közül az ezerjó áll a legközelebb hozzám, most mégis a rajnai hozta el az elismerést. Azt gondolom, hogy ebben nagy szerepe van annak, hogy minden bornak más az életpályája: az ezerjó zárkózottabb állapotában volt a kóstoláskor, míg a rajnai nagyon jó szakaszban volt és ez csak egyre jobb lesz. A móri borok a mészkőnek köszönhetően nagyon hosszan érlelhetőek, ezeknek a boroknak van 3-4 évük.”

photo-2.JPG

A díj mellett Csabi a tóga-partival is beírta magát a képzeletbeli történelemkönybe: Csaba napon ugyanis ő látta vendégül a Juniborászokat Móron. “Ezeken a találkozókon mindig van valami hívószó, amit az talál ki, aki meghívja a többieket. A tóga-party ötlete egyrészt onnan jött, hogy a Kertészeti Főiskolán anno alapítottam egy borbarát kört, ahol az első ilyen buli lezajlott, nagy sikerrel. Másrészt az is benne van, hogy móron már a római időkben is termeltek szőlőt, készítettek bort. A tóga maga meglepetés volt a többi Juniborásznak, le voltak szabva előre az anyagok, stylist, sminkes és virágkötő segített a tökéletes látvány kialakításában. Nagyon jól sikerült! Mindenkit kicsit kimozdított a komfortzónájából, ráadásként anyukám megtanított nekünk két sváb táncot is.”

10456116_10152565746974171_4902079676905086296_n.jpg

Hány hektáron gazdálkodsz, milyen szőlőfajták vannak a birtokon?

"3,5 hektáron. Mi fehérboros borvidéken dolgozunk, 99%-ban fehér szőlőfajtáink vannak. Van egyetlenegy kékszőlő, ez a kékfrankos. Az alap, amivel dolgozunk, az ezerjó, emellett van királyleányka, rajnai rizling, chardonnay, zöld veltelini, pinot blanc és sauvignon blanc. Alapvetően fajtabor hívő vagyok, de van két cuvée:  a “Szenvedélyes hétköznapok”, ami chardonnay, rajnai és királyleányka házasítás és a “Demi Mór”, amit chardonnay, ezerjó és rajnai alkot. Amikor elkezdtem borokkal foglalkozni azt tűztem ki célul, hogy a borok szerethetőek, jó ívásúak legyenek. Az szerintem egy következő lépés és kihívás, hogy az ember tudjon jó cuvée-ket készíteni. Először a fajtákat kell megtanulnunk."

Hogyan kezdődött, hogy lettél borász?

"A szüleim abban voltak nagyszerűek, hogy sem engem, sem a testvéremet nem akarták lebeszélni arról, hogy azt csináljuk, amit igazán akarunk. Én kertészmérnök szerettem volna lenni, tanultam zöldség- gyümölcs- és dísznövénytermesztést. Máig van érdekeltségem a dísznövény kereskedelemben, a vágott virágban. Sokáig foglalkoztam virág felvásárlással és értékesítéssel, most tanácsadói szerepet látok el egy virág-beszállítói hálózatban. Mind közül, amit tanultam, hamar kiderült, hogy a legnagyobb élményfaktora azért mégiscsak a szőlészetnek és a borászatnak van!

Édesapám tűzoltó, édesanyám táncpedagógus. Apának volt egy hobbi szőlője és nagy gyakorlati tudása, én a kertészeti tanulmányokból hozom magammal az elméleti hátteret. Emellé a kis szőlő mellé kezdtem el területeket vásárolni és lépésről lépésre bővíteni. A mi együttállásunk azért egészséges apával, mert ő a szőlész, én vagyok a borász, valamint én foglalkozom a vendégekkel és a kommunikációval. Sok esetben én vagyok az egészséges motor, ő az egészséges fék, máskor pont fordítva. A borászattal kapcsolatos kérdésekben sok mindenben én döntök, apa hallgat rám. Érti, érzi, hogy az én ízlésem korszerűbb, jövőbe mutatóbb, sokat kóstolok, tapasztalok."

IMG_0187r.jpg

Fotó: Pop Design

Ha nem a borászatot választottad volna, mi lennél?

"Biztosan valami alkotómesterséget választanék, amivel örömet szerezhetek a környezetemnek. Lehet, hogy virágkötő lennék. Vagy főznék, az is nagyon vonz, azt is szeretném megtanulni. Nagyon felnézek ebből a szempontból a Tomira (Hernyák Tomi), hogy ennyire kreatív és ennyire biztonsággal mozog a konyhában! Nagyon szeretem az újragondolt magyar konyhát, a paprikás, hagymás alapokat, a jó pörköltet, a finom fűszereket, sülteket, azt hiszem ezt a vonalat ezt vinném."

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

"Nagyon szívesen kísérleteznék a sauvignon blanc-al, másik vágyam a zöld veltelini, ami Ausztria és Sopron környékén nagyon közkedvelt. Titkos vágyam még a sárgamuskotály!

Most is van sok területünk, ami nincs eltelepítve és tervezem, hogy a tramini helyére mást telepítek. Méretben nem szeretnék nagyot lépni, a 3,5 hektár pont elég: van időm a szőlőre, a borra, a vendégre, a DiVinora és magamra. Nem akarok többet, nem szeretném azt, hogy ebből a harmóniából kibillenjen a dolog, így is nagy finomhangolás kell ahhoz, hogy minden jól működjön. Azt gondolom, nagyon szerencsések vagyunk, hogy azt csinálhatjuk, amiben örömünket leljük. Az, hogy Magyarországon természetes napfényben szőlőt termelünk és bort készítünk, és ezzel a borral őszinte mosolyt csalunk a vendégek arcára, egy kerek történet!"

Ha nem itt borászkodnál, mi az ami érdekelne, mint terület?

"Egyértelműen Badacsonyban! A talajszerkeszet, a klimatikus tényezők, minden adottság amellett szól, hogy ott szőlővel és borral kell dolgozni. Olyan helyszín, ahol minden együtt van, ahol azt érzed, hogy megérkeztél."

IMG_0180r.jpg

Mi a legnehezebb a borászkodásban?

"A magatartás. Nagyon nagy fegyelem kell! Az ember mindent akar, szép borokat, jó technológiát, szép pincét, de itt az idő kereke lassabban forog. Kell egy egészséges fék és fegyelem, hogy el tudd hitetni magaddal azt, hogy tyúklépésekkel is el lehet jutni valahova, nem kell hármasugrással haladni. Én minőségben és technológiában, valamint szőlészeti munkában szeretnék nőni, fejleszteni, de ezek nem mennek olyan gyorsan."

És mi a legjobb?

"A legjobb része az egésznek az, amikor készülök a vendégek érkezésére. Az utolsó simítások, az utolsó csokor beállítása a vázába, az izgatottság. Aztán persze az is jó, amikor megérkeznek és jön az együttlét, a katarzis és úgy érezzük, ugyanabból az anyagból gyúrtak mindannyiunkat."

Mit iszol este, ha igazán lazítani akarsz?

"Hernyák Tomi Sauvignon Blanc-ját!"

Mi az első saját bor, amire büszke vagy?

"CSODA Ezerjó 2005! Mert nem rontottam el:)"

 

A bejegyzés trackback címe:

http://juniborbar.blog.hu/api/trackback/id/tr956610851

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nem akarok többet 2014.08.18. 09:52:01

Az, hogy Magyarországon természetes napfényben szőlőt termelünk és bort készítünk, és ezzel a borral őszinte mosolyt csalunk a vendégek arcára, egy kerek történet!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.