„Nálunk a legmagasabb az egy négyzetméterre jutó baristák száma” – nevet Jekl Flóra, aki a bor és a kávé köré szervezi az életét. Előbbi családi adottság volt, utóbbival viszont ő bolondította meg a körülötte élőket. Így nem meglepő, hogy a pincénél már kávé sarok is működik és gondolkoznak Il Primo kávéban is. Az Il Primo ugyanis a pincészeten belül Flóra márkája, azt mondja, ezek a könnyedebb borok mutatják legjobban az ízlését. Jekl Flóra interjú.

flora.jpg

 

Családi borászat vagytok. Hogyan oszlik el köztetek a munka?

Igazából apukám a borász, ő az, aki mindenben részt vesz, és vannak bizonyos részfeladatok, amiket mi csinálunk. Ez egy klasszikus családi vállalkozás, ami apukámra, anyukámra, a testvéremre és rám épül. Az öcsém végzi a szőlőmunkákat, én tartom a borkóstolókat, én állítom össze a borsort, foglalkozom a designnal, mert engem ezek érdekelnek. Meg hát az ízek, a harmónia. A borászkodás úgy történik nálunk, hogy a fiúk csinálják a borokat, és abból együtt összeválogatjuk a tételeket. Tervezem, hogy majd esetleg később átvesszük a testvéremmel a borászatot, de egyelőre szerencsére nagyon aktívak a szüleink, így mi most még csak segítünk.

Pest vagy Villány? Úgy tudom külföldön is éltél egy ideig.

Én 12 évig Pesten éltem, a Kertészeti Egyetemre jártam, közben építettem a kapcsolatot: éttermekbe, vinotékákba jártam, és szerencsére sikerült is sok helyre bejuttatni a borainkat. Aztán dolgoztam külföldön is, Salzburg mellett, egy bárban. Nagyon szerettem, elsősorban azért, mert szeretek emberekkel foglalkozni. Kihívás is volt németül megfelelni, és nem utolsó sorban nagyon változatos munka. Ez a hely egy faluban volt, ahova főleg síelni járnak, de a helyi földművestől a milliárdos turistáig mindenki megfordult, amikor én ott dolgoztam. Nem unatkoztam egy percig sem, nagyon izgalmas időszak volt. Végül hazaköltöztem, a Pest-Villány kétlakiságot is feladtam, a barátommal most Villányban tervezzük a jövőnket, főleg, hogy ő is szeretne borral foglalkozni.

jekl_foto.jpg

Mik a terveid a közeljövőre?

Vettünk egy szőlőterültet a barátommal, syraht, és azt ketten műveljük. Hiába van szőlész végzettségem, ennyire effektíven még sosem csináltam, hogy a-z-ig, az első pillanattól a szüretig ott legyek. Persze apukámtól is rengeteget tanulok, hiszen neki nem csak szőlész végzettsége van, hanem növényvédelmi szakember is, nagyon nagy segítség,hogy ott van velem.

Mesélj a saját borodról!

Apukámmal kicsit két irányba, de mégis együtt dolgozunk. Az én boraim kicsit elkülönülnek, fiatalosabbak, de mégis hasonlítanak a Jekl borokra. 2006-ban végeztem el a kertészetit, és úgy éreztem, hogy szeretnék egy kicsit kibontakozni. Arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha lenne olyan bor, ami az én egyéniségemet tükrözi, és akkor indult az Il Primo sorozat. Van benne egy vörös házasítás, egy rosé, egy frizzante és egy vörös szelekció. Testes borok ezek is, mégis sokkal könnyedebbek, mint a pincészet nagyágyúi. Most azon gondolkodom, hogy kéne egy kávé is ebbe a sorozatba.

A kávé nagy szerelmed, egyszer egy kávézóba is belevágtatok, most a pincénél csináltál kávésarkot. Mik a terveid vele?

Megtaláltam a kávéban is azt a szépséget, amit a borokban. Az Espresso Embassyben, Váradi Tibiéknél tanultam a baristáskodást. Most a lakásba is szeretnénk egy komolyabb gépet. Nekem óriási szerelmem a latte art, tanfolyamra is jártam, ráadásul idő közben a barátom is beletanult ebbe az egész kávés világba, és kiderült, hogy nagyon ügyes, nagyon jól tud mintákat önteni. Az egésznek az lett a vége, hogy most már apukám is elkezdte ezt tanulni, annyira belelkesedett. Azon nevetünk, hogy nálunk a legmagasabb az egy négyzetméterre jutó baristák száma.
1img_8276.jpg

Hány hektáron gazdálkodtok?

Most tíz, de tizenötre szeretnénk bővülni.

Hány tétel készül?

A négy Il Primo, aztán a pinot noir, a kadarka, a merlot válogatásunk, aminek Unikornis a neve, ott van még a Fekete hegy cuvée, aztán a cabernet franc, cabernet sauvignon. Szóval úgy tizenegy-tizenkét bor. Kékfrankosunk nincsen például.

Ha máshol borászkodnál, akkor melyik terület érdekelne?

Toszkána, mert nagyon szeretem a mediterrán típusú borokat. Megpróbálnék világfajtákat és helyi fajtákat házasítani azt hiszem. Bár igazából nem tudom, egyelőre nem tudom odaképzelni magam. Proseccot egész biztosan csinálnék, mert a habzóbor- pezsgő készítés nagyon érdekelne.

Ha nem borászatban dolgoznál, és nem borral foglalkoznál, akkor mit csinálnál?

Biztos kávéval foglalkoznék. De érdekel még a szépségipar, a kozmetika, a design világa… Valami ilyesmit csinálnék. Sok ötletem van, állandóan jár az agyam, valami kreatív munkát tudnék elképzelni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://juniborbar.blog.hu/api/trackback/id/tr677955304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása