A decemberi évi közgyűlésen a Junibor / Fiatal Borászok Egyesülete ismét szavazott az új tagokkal kapcsolatban: a nyári Zöldszüreten bemutatkozott fiatal borászok közül idén egy mátrai borász, Babiczki László került be a Juniborba. Az eredménynek másodlagos üzenete is van: fontos, hogy Lacival egy új borvidék is bekerült az Egyesületbe, ahol a tapasztalatcsere és az együttgondolkodás az egyik legfontosabb összetartó erő.

"A Junibor egy közösség, ezért olyan taggal, vagy tagokkal bővülünk minden évben, akik részt vesznek a közös programokban, aktívak, építik a közösséget. Laci 8 éve követi a Junibor munkáját, több eseményünkön ott volt, ismeri a tagokat, nem csoda, hogy bizalmat szavaztunk neki. Lelkes és folyamatosan fejlődő borász, és talán nem is tudja, de tavaly is már dobogós helyen volt a szavazásnál" - mondta Hernyák Tamás, a Junibor elnöke.

Lacit Árvay Angelika tokaji borász hívta fel a hírrel: "A megfelelő szavakat – válaszokat keresve fogadtam Árvay Angelika telefonhívását tegnap estefelé, mikor is közölte velem, hogy Juniborász lettem. Mátrai borászként – A Junibor első mátrai borászaként - nagy megtiszteltetés és szakmai elismerés ez számomra, és úgy remélem a Mátra számára is! Harmincas éveim elején járva olyasmi ez most nekem, mint amikor valaki ’életmű-díjként’ átveszi az Év Bortermelője kitüntetést. A Mátrai borvidékre születve és itt felcseperedve, folyamatosan a szőlő és a bor ingerében élve úgy érzem, jó helyen vagyok az életben. A nagyszülői szőlőültetvényeket megörökölve már a középiskolai tanulmányaim alatt is szőlész- borászkodtam, persze csak úgy, ahogyan akkortájt én jónak hittem. Szüleim- és keresztszüleim támogatásával kezdtem el bort készíteni. Hálás vagyok nekik ezért. A Mátra Magyarország legnagyobb történelmi- és hegyvidéki borvidéke. Én itt születtem, itt élek a Mátrában, imádok itt élni, nekem így teljes az élet. Hajrá Junibor, hajrá Mátra!" - mondta a hírre reagálva Babiczki László.

GRATULÁLUNK!

babiczki_laszlo.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://juniborbar.blog.hu/api/trackback/id/tr6612027725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

András István Radó 2016.12.06. 14:25:35

Gratulálok! Egyben jelzem, hogy a Pécsi Borvidéken jelenleg formálódó többségében fiatal Borászokból álló közösség is hamarosan készen áll egy hasonló együttműködésre.
süti beállítások módosítása