Felkelt a napunk. Első bemutatkozásunk ideje eljött, mától megtaláltok minket a Budapesti Pálinkafesztiválon, ahol kizárólagos borforgalmazóként veszünk részt, így a fesztivál területén csak nálunk ihattok bort. A zászlót sikeresen kitűztük, a területfoglalás a világörökség részeként elkönyvelt Várban megtörtént.

Az első nap nyitás közeli állapotáról azt tudjuk jelenteni, hogy a Nap szikrázóan süt, és pazarok a kulisszák. A Budai Vár csodálatos hátteret biztosít az alkoholos eseménynek.

Standunk a 43-as, a Nemzeti Galéria oldalában, szemben a Panyolai Pálinkákkal található.

Megjelenésünk követi a DiVino minimalizmusát. Két faházikóval várunk benneteket. Itt épp pultos kollégáink készülnek a délutáni dömpingre. Gyertek, adjatok nekik munkát bőven! :)

A képen látható narancs nem félreértés, standunkon Aperol spritz itallal is készülünk. 

Hibátlan választás, ha éppen fogalmad sincs, mit igyál. Miklós Csabi juniborászunk már mondja is, mi pontosan az Aperol spritz, illetve Fricc, merthogy az egyik alapanyaga a Gere Frici.

Az első vendégek elégedettek a döntésükkel, illetve Csabi ajánlásával. Koccannak is a műanyagpoharak, amint azt látjátok :)

De nézzük, mi mást ihatsz még? A DiVinohoz képest szűk, de minőségi repertoárral érkeztünk: 9 juniborász munkájával 6 történelmi borvidékről. 

Készülünk Gere Andi, Miklós Csabi, Árvay Anglika, Demeter Endre, Takler Andris, Gál Tibor, Sebestyén Csaba, Wille-Baumkauf Stefán borokkal.

Tábláinkon olvasható ajánlatainkat egy rajztanár készítette, ezúton is köszönjük a szépen formált betűket.

Érdemes már ma kilátogatni jó melegen felöltözve. Az este folyamán fellép az Intim Torna Illegál 18.00-tól, 20.00-tól pedig a romazenét játszó bécsi DelaDap. Mi mással zárhatnánk sorainkat, mint azzal: jó szórakozást, tessenek fogyasztani! Illetve lehetőség szerint lájkolni: itt.

Képek: DiVino

A bejegyzés trackback címe:

https://juniborbar.blog.hu/api/trackback/id/tr592879986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr Chablis 2011.05.05. 23:57:00

olyan nincs, hogy tessenek. a tessék többesszáma is : tessék!!! vö: Vitray Tamás
süti beállítások módosítása