"Pár éve egy jótékonysági borárverésen kezdtünk el beszélgetni és álmodozni: szerettünk volna egy olyan helyet Székesfehérváron, amely még jobban felpezsdíti a város gasztronómiáját és a borszeretők találkozóhelye lehet. Beszélgetések, tervezgetések, borozások, aztán még borozások következtek, míg most itt állunk a városközpontban, a sétáló utcán, és nézzük, ahogy a helyére kerül a DiVino felirat." Így vált valóra két jó barát, Suralik Attila és Miklós Csabi álma. A székesfehérvári DiVino nyitásról Miklós Csabival beszélgettünk.

dsc_0630.png

Hogy sikerült a megnyitó?

Nagyon izgalmas volt! Egyrészt nagy reményekkel álltunk hozzá, másrészt attól függetlenül, hogy Székesfehérvár a móri borvidék fővárosa, mégiscsak egy számomra szokatlan terepen kellett helyt állni. Szerencsére azonban minden a lehető legjobban sikerült, fantasztikus vendégsereg gyűlt össze. Hamar kiderült, hogy a székesfehérvári bor iránt érdeklődők tábora nem csak, hogy széles, de egy szakmailag is igen hozzáértő közösség. 

Ezek szerint azóta is nagy az érdeklődés?

Várakozáson felüli. Folyamatosak a foglalások, és az első szakmai estünkre, Vesztergombi Csaba fogadóórájára is szép számmal ellátogattak. Több vendégünk is bizonygatta, hogy nagyon hiányzott már egy ilyen hely Székesfehérvárról.

Milyen az étlapotok? Hasonló a többi DiVino menüjéhez?

Nagyon sok jó étterem van Székesfehérváron, velük nem szerettük volna felvenni a versenyt, így inkább a bár-ételekre fektettük a hangsúlyt. Sajt-, sonkatálakkal, mártogatósokkal várjuk a vendégeket.

Milyen programokkal készültök?

Legközelebb a Prácser Pincészet látogat el hozzánk, december 22-én. A fogadóórák, kóstolók mellett azonban nagyon szeretnénk a város kulturális életével is összefonódni, így például már a székesfehérvári színházzal is tárgyalunk együttműködési lehetőségekről.

dsc_0399.png

DiVino Székesfehérvár

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://juniborbar.blog.hu/api/trackback/id/tr9913479879

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Minden korty ajándék 2017.12.18. 22:59:55

Mit üzen a web? Heti alkoholos hírek, költemények: Italt venni karácsonyra gyakorta megúszás. De jó italt venni, értőknek? A jó szándék jele. A Heti sajtó a témára egyre nagyobb erőkkel fókuszál, ergo most ajándék ötletekért is érdemes lehet a cikk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.