"Az utolsó buli szüret előtt"

 2014.08.28. 14:25

Négy napig a fiatal borászoké a tér a belvárosban: a Szent István téren, a Bazilika előtt augusztus 28-31-ig jelentősen megnő az egy négyzetméterre jutó Juniborászok száma. A II. Junibor Borünnep idén a tavalyihoz képest egy nappal tovább tart majd és Kedvenceink kóstoló délutánnal is vár mindenkit. 

szentistvanter1.jpg

"Az első ilyen buli 2008-ben volt a megalakuláskor Etyeken. Ez nekünk, borászoknak az utolsó igazi nagy buli a szüret előtt, lehetőség egy nagy találkozásra, egymással és a borszerető közönséggel is. Aztán eltűnünk egy kis időre"-mosolyog Árvay Angelika a szüreti munkákra utalva. 

A Junibor - vagyis a Fiatal Borászok Egyesülete - az utóbbi 6 évben nagykorúvá vált és felnőtt egy 4 napos minifesztiválhoz. Augusztus 28. és 31. között majdnem az összes Juniborász tiszteletét teszi a téren, a DiVino borbárban pedig megválasztják Az Év Juniborászát is, valamint a legnépszerűbb fiatal borász közönségdíjban részesül. Tavaly még csak a téren voltak a rendezvények, de a Juniborászok egyre nagyobb ismertségével idén jött az ötlet egy különálló, tematikus kóstoló rendezésére. Szombaton háromkor 29 borász 29 borát lehet majd kóstolni a Bazilikánál lévő DiVinoban.

juniborunnep_szines.jpg 

A belépés a Szent István téri Junibor Borünnepre ingyenes, míg a DiVino borbárban szombat délután megtartott kísérő program belépőjével – melyen az összes tagborász bemutatja kedvenc borát – a résztvevők teljes egészében a Junibor Egyesületet támogatják.

IMG_0512r.jpg

Bővebb információ az eseményről: www.juniborunnep.hu

 

A DiVino Bazilika házigazda Juniborásza, Miklós Csabi azt meséli, az első DiVino nyitásakor egyértelmű volt, hogy csatlakozik a tulajdonosokhoz, akikkel régóta jó barátságban voltak. “Ez nem munka, hanem egy gyönyörű feladat és mindig arra gondolok, mennyire nagyszerű, hogy egy ilyen ügyben úttörők lehetünk. Az egész DiVino sztori a fiatal magyar borászokat tömörítő Junibor Egyesülettel egy olyan komoly történet, hívószó és üzenet, amihez jó tartozni”- mondja.

IMG_0194r.jpg

 

Fotó: Pop Design

Csabival egy üveg “Csók a Családnak” Rajnai Rizling mellett beszélgettünk, amiért a múlt héten vehette át az ezüst elismerést az Országos Borversenyen. “A fajták közül az ezerjó áll a legközelebb hozzám, most mégis a rajnai hozta el az elismerést. Azt gondolom, hogy ebben nagy szerepe van annak, hogy minden bornak más az életpályája: az ezerjó zárkózottabb állapotában volt a kóstoláskor, míg a rajnai nagyon jó szakaszban volt és ez csak egyre jobb lesz. A móri borok a mészkőnek köszönhetően nagyon hosszan érlelhetőek, ezeknek a boroknak van 3-4 évük.”

photo-2.JPG

A díj mellett Csabi a tóga-partival is beírta magát a képzeletbeli történelemkönybe: Csaba napon ugyanis ő látta vendégül a Juniborászokat Móron. “Ezeken a találkozókon mindig van valami hívószó, amit az talál ki, aki meghívja a többieket. A tóga-party ötlete egyrészt onnan jött, hogy a Kertészeti Főiskolán anno alapítottam egy borbarát kört, ahol az első ilyen buli lezajlott, nagy sikerrel. Másrészt az is benne van, hogy móron már a római időkben is termeltek szőlőt, készítettek bort. A tóga maga meglepetés volt a többi Juniborásznak, le voltak szabva előre az anyagok, stylist, sminkes és virágkötő segített a tökéletes látvány kialakításában. Nagyon jól sikerült! Mindenkit kicsit kimozdított a komfortzónájából, ráadásként anyukám megtanított nekünk két sváb táncot is.”

10456116_10152565746974171_4902079676905086296_n.jpg

Hány hektáron gazdálkodsz, milyen szőlőfajták vannak a birtokon?

"3,5 hektáron. Mi fehérboros borvidéken dolgozunk, 99%-ban fehér szőlőfajtáink vannak. Van egyetlenegy kékszőlő, ez a kékfrankos. Az alap, amivel dolgozunk, az ezerjó, emellett van királyleányka, rajnai rizling, chardonnay, zöld veltelini, pinot blanc és sauvignon blanc. Alapvetően fajtabor hívő vagyok, de van két cuvée:  a “Szenvedélyes hétköznapok”, ami chardonnay, rajnai és királyleányka házasítás és a “Demi Mór”, amit chardonnay, ezerjó és rajnai alkot. Amikor elkezdtem borokkal foglalkozni azt tűztem ki célul, hogy a borok szerethetőek, jó ívásúak legyenek. Az szerintem egy következő lépés és kihívás, hogy az ember tudjon jó cuvée-ket készíteni. Először a fajtákat kell megtanulnunk."

Hogyan kezdődött, hogy lettél borász?

"A szüleim abban voltak nagyszerűek, hogy sem engem, sem a testvéremet nem akarták lebeszélni arról, hogy azt csináljuk, amit igazán akarunk. Én kertészmérnök szerettem volna lenni, tanultam zöldség- gyümölcs- és dísznövénytermesztést. Máig van érdekeltségem a dísznövény kereskedelemben, a vágott virágban. Sokáig foglalkoztam virág felvásárlással és értékesítéssel, most tanácsadói szerepet látok el egy virág-beszállítói hálózatban. Mind közül, amit tanultam, hamar kiderült, hogy a legnagyobb élményfaktora azért mégiscsak a szőlészetnek és a borászatnak van!

Édesapám tűzoltó, édesanyám táncpedagógus. Apának volt egy hobbi szőlője és nagy gyakorlati tudása, én a kertészeti tanulmányokból hozom magammal az elméleti hátteret. Emellé a kis szőlő mellé kezdtem el területeket vásárolni és lépésről lépésre bővíteni. A mi együttállásunk azért egészséges apával, mert ő a szőlész, én vagyok a borász, valamint én foglalkozom a vendégekkel és a kommunikációval. Sok esetben én vagyok az egészséges motor, ő az egészséges fék, máskor pont fordítva. A borászattal kapcsolatos kérdésekben sok mindenben én döntök, apa hallgat rám. Érti, érzi, hogy az én ízlésem korszerűbb, jövőbe mutatóbb, sokat kóstolok, tapasztalok."

IMG_0187r.jpg

Fotó: Pop Design

Ha nem a borászatot választottad volna, mi lennél?

"Biztosan valami alkotómesterséget választanék, amivel örömet szerezhetek a környezetemnek. Lehet, hogy virágkötő lennék. Vagy főznék, az is nagyon vonz, azt is szeretném megtanulni. Nagyon felnézek ebből a szempontból a Tomira (Hernyák Tomi), hogy ennyire kreatív és ennyire biztonsággal mozog a konyhában! Nagyon szeretem az újragondolt magyar konyhát, a paprikás, hagymás alapokat, a jó pörköltet, a finom fűszereket, sülteket, azt hiszem ezt a vonalat ezt vinném."

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

"Nagyon szívesen kísérleteznék a sauvignon blanc-al, másik vágyam a zöld veltelini, ami Ausztria és Sopron környékén nagyon közkedvelt. Titkos vágyam még a sárgamuskotály!

Most is van sok területünk, ami nincs eltelepítve és tervezem, hogy a tramini helyére mást telepítek. Méretben nem szeretnék nagyot lépni, a 3,5 hektár pont elég: van időm a szőlőre, a borra, a vendégre, a DiVinora és magamra. Nem akarok többet, nem szeretném azt, hogy ebből a harmóniából kibillenjen a dolog, így is nagy finomhangolás kell ahhoz, hogy minden jól működjön. Azt gondolom, nagyon szerencsések vagyunk, hogy azt csinálhatjuk, amiben örömünket leljük. Az, hogy Magyarországon természetes napfényben szőlőt termelünk és bort készítünk, és ezzel a borral őszinte mosolyt csalunk a vendégek arcára, egy kerek történet!"

Ha nem itt borászkodnál, mi az ami érdekelne, mint terület?

"Egyértelműen Badacsonyban! A talajszerkeszet, a klimatikus tényezők, minden adottság amellett szól, hogy ott szőlővel és borral kell dolgozni. Olyan helyszín, ahol minden együtt van, ahol azt érzed, hogy megérkeztél."

IMG_0180r.jpg

Mi a legnehezebb a borászkodásban?

"A magatartás. Nagyon nagy fegyelem kell! Az ember mindent akar, szép borokat, jó technológiát, szép pincét, de itt az idő kereke lassabban forog. Kell egy egészséges fék és fegyelem, hogy el tudd hitetni magaddal azt, hogy tyúklépésekkel is el lehet jutni valahova, nem kell hármasugrással haladni. Én minőségben és technológiában, valamint szőlészeti munkában szeretnék nőni, fejleszteni, de ezek nem mennek olyan gyorsan."

És mi a legjobb?

"A legjobb része az egésznek az, amikor készülök a vendégek érkezésére. Az utolsó simítások, az utolsó csokor beállítása a vázába, az izgatottság. Aztán persze az is jó, amikor megérkeznek és jön az együttlét, a katarzis és úgy érezzük, ugyanabból az anyagból gyúrtak mindannyiunkat."

Mit iszol este, ha igazán lazítani akarsz?

"Hernyák Tomi Sauvignon Blanc-ját!"

Mi az első saját bor, amire büszke vagy?

"CSODA Ezerjó 2005! Mert nem rontottam el:)"

 

A Junibor egyik motorja, a fiatal borász-generáció egyik legismertebb arca, aki ha teheti, mindenhol ott van. Pedig Árvay Angelika a matematika és a közgazdaságtan irányából csöppent vissza végzet szerűen a családi borászatba, ahol ma már igazán otthon érzi magát. Az első borának változásairól még grafikont készített, a könyvelésért és a “számos dolgokért” ma is főleg ő felel a családi vállalkozásban, és közben igyekszik minél többet tanulni a borról és borászatról. Azt mondja, neki így, a szőlővel kerek a világ.

IMG_0410r_Arvay.jpg

 

Fotó: Pop Design

Hány hektáron gazdálkodtok, milyen szőlőfajták vannak a birtokon?

17 hektáron, ebből 80 % furmint, a többi hárslevelű, muskotály és egy kevés zéta, de ez önmagában nem jelenik meg borként. A sauvignon blanc-t vásároljuk. Mind közül a muskotály a kedvencem: bár nem egy egyszerű szőlőfajta, a végeredmény mindenért kárpótol, az első borom is muskotályból készül!

Mióta borászkodsz?

A bor a kezdetektől jelen van az életemben, az első saját borom 2008-ra datálható. Bár a szüleim borászattal foglalkoznak, számomra ez nem mindig volt egyértelmű, sőt, édesapám megpróbált távol tartani egy ideig a borászattól. Ez persze nem teljesen igaz, hiszen a borkóstolók nagy részét eleve én tartottam, főleg, ha angolul kellett.

Matematika tagozaton végeztem, aztán közgazdásznak tanultam, még a Phd-t is elkezdtem. Végül aztán lassan lassan csak belefolytam a borászati munkákba és elkezdett érdekelni. A Phd-t már nem írtam meg, akkor csináltam a WSET-et Londonban (Wine & Spirit Education Trust) és választanom kellett: vagy Phd vagy WSET. A bor maradt! De a közgáznak azóta is nagy hasznát veszem a mindennapi munkában. A családi gazdaságban mindannyian tulajdonosok vagyunk, az ügyvezető én vagyok, így belefolyok a könyvelésbe, pénzügyekbe. De egy családi vállalkozásnál ez mindig így van, valahol mindenki csinál mindent, és a felelősség is közös.

 Mi az első saját bor, amire büszke vagy?

Az édes és a száraz muskotály köthető kifejezetten hozzám, előbbit én neveztem el (Édesem), utóbbinak a palackjára a nevem is rá van írva. Amikor megalakítottuk a Junibort (Fiatal Borászok Egyesülete) olvastam az interneten, hogy könnyű nekem, hiszen marketinges vagyok és közgazdász, beszélek apa borairól, de semmi közöm hozzá. Ez engem akkor nagyon kiakasztott, igazságtalannak éreztem! Abban az évben, 2008-ban a Meggyes dűlőben – ahol a szüleim a házasságukkor kaptak 450 tőkét – nagyon szép volt a muskotály. Elhatároztam, hogy szeretnék egy száraz muskotályt készíteni. Persze szülői segítség kellett hozzá, együtt szüreteltünk szeptember 16-án és szerencsére minden úgy alakult, ahogy szerettem volna. 400 palack lett belőle. Az első év nagyon stresszes volt, hiszen magamon éreztem a felelősséget, de pont ezért akartam. Reggelente jártam mérni a hőmérsékletet, sűrűséget, grafikonokat készítettem, éjszaka közepén felébredtem, hogy “úristen, oxidálódni fog!” Aztán jött az újabb szüret, mára belejöttem! Az öcsémmel szerencsések vagyunk, hiszen ha az ember elkezdene pánikolni, ott van 30 év tapasztalat mögötte, ami azt mondja: nyugodj meg, volt már ilyen, abból is kihoztunk valamit, csak türelem.

A másik bor, ami hozzám kötődik, az Édesem. 2008-ban készült ugye az első száraz borom, emellé jött 2009-ben az édes. Az első muskotályt hozzá abban az évben a szülinapomon, október 7-én szedtük. Mindig ráírjuk a tartályra, mi van benne: ha furmint akkor F betű, ha sárga muskotály akkor SM kerül rá, az SM elé pedig odaírtuk, hogy édes. Így lett az édes SM-ből Édesem. Nagyon szeretem, de nagyon érzékeny fajta, nem lehet készíteni minden évben, 2010-ben például kimaradt.

A borászkodást külön nem tanultam soha, rengeteg könyvet olvastam, sokat kérdeztem, fokozatosan folytam bele a napi munkákba, és persze a WSET is fontos volt. Valószínűleg akkor dőlhetett el, amikor egy egyetemi vizsgaidőszak után mondtam apának, hogy ajánljon nekem olyan könyvet, ami szőlészetről, borászatról szól, mert szeretnék tanulni. Mondta is, hogy nem vagyok normális, hogy a szünidőmet erre áldozom!

Mik a kedvenc boraid? És mi az amihez akkor nyúlsz, ha mondjuk egy melós nap után este leülsz lazítani?

Nap végén, egy igazán nehéz nap végén vöröset választanék, Gere Járdovány vagy Sebestyén Csabi Iván-völgyi Kadarkája. De minden Juniborásztól tudnék kedvencet mondani, ilyenkor nyáron jólesik a Gere Frici, vagy egy villányi rosé mondjuk Jekl Flórától, és még sorolhatnám.

Ha nem itt borászkodnál, mi az ami érdekelne, mint terület?

Biztos, hogy chef lennék! A főzés profi szinten nagyon érdekel!

Ha nem itt élnél és dolgoznál, melyik borvidék érdekelne még?

Champagne érdekelne még, szívesen készítenék pezsgőt. Ez egyébként a tervek között szerepel is, sorrendben a pezsgő, habzó, és a kékszőlő...

10 év múlva hogy látod magad?

Az első borom 2008-ban készült, de még rengeteget kell tanulnom, ez egy hosszú folyamat. Ez egy családi történet, a saját bort igazából nem is lehet leválasztani, a szürettől a kóstolásig minden döntést közösen hozunk meg. Az Árvay névvel felelősséget vállalunk az általunk képviselt minőségért, és ez a felelősség közös.

10 év múlva remélem sok terv megvalósul majd a fentiekből, és néhány borász csemetével is bővül a család, akiknek megpróbáljuk átadni a szőlő és bor szeretetét. Nyomasztani nem szeretném őket, de azért azt hiszem gyermekkorban egy szüretnek nagyon meg tud lenni a varázsa. Valószínű, hogy az első szülinapukra – mikor már tudnak járni – azért kapnak egy gumicsizmát ajándékba :)

Mi a legnehezebb a borászkodásban?

Nagyon sok mindenre kell egyszerre figyelni, főleg egy családi vállalkozásban a szőlészettől a bor készítésén át a marketingig és adminisztrációig. Nekünk nincs olyan, hogy vége a munkaidőnek.

És mi a legjobb?

Örömet okozni! Ez a legjobb visszajelzés. A tavalyi Junibor ünnepen odajött egy lány, mondta, hogy sokat nyaralt Rátkán – ahol mi lakunk – és nagyon kellemes emlékei fűződnek oda, megkóstolná a borunkat. Sírva jött vissza – persze aztán már én is sírtam – és mondta, hogy ő ilyen finomat még nem kóstolt.

Egyszer édesapám kapott egy levelet egy amerikában élő, magyar származású úriembertől. Kiderült, hogy a kedvenc aszúja az volt, amit édesapám még a Disznókő idején készített, később pedig az Árvay borokba szeretett bele. Aztán összerakta, hogy a borász ugyanaz, mondják is többen, hogy van a borainknak egy felismerhető stílusa – ezt azt hiszem a sós, ásványos íz és persze a mi ízlésünk adja. Ilyen visszajelzéseket nagyon jó kapni.

 

Címkék: Junibor interjú

Lágy és elragadó – a soproni Pfneiszl Katrin, a Pfneiszl testvérpár fiatalabb tagja igazi kedves jelenség, akivel jó leülni egy bor mellé beszélgetni. Őt hallgatva nem is csoda, hogy a pincészet szlogenje: Így szeretem az életet! Látszik rajta, hogy imádja, amit csinál. A borászatot 2006 óta viszik ketten Birgittel, azt meséli, tökéletesen kiegészítik egymást. Itt minden családi kézben van a borászattól a marketingig, de Katrin szerint épp a változatos feladatok miatt hihetetlenül izgalmas az egész. Juniborász interjúsorozatunk negyedik része következik.

katrin.jpg

Fotó: Pop Design

Mióta foglalkozol borral, borászattal?

Mi eredendően osztrák család vagyunk, ameddig a családfában vissza tudunk nézni, mindenki borászkodással foglalkozott, a dédapám is. Édesapám ősei magyarok voltak, csak később azt a területet, ahol éltek, elcsatolták Magyarországtól. Én már Ausztriában születtem, de 1993-tól Sopronba jártam általános iskolába és gimnáziumba, így hamar megtanultam magyarul, később Bécsben tanultam közgazdaságtant. 93-tól datálható az is, hogy Sopronban élünk, ekkor apám régi vágya teljesült, kárpótlási jegyekkel sikerült újra soproni területeket vásárolni. Nem pont azokat, amik régen a családhoz tartoztak, de két gyönyörű egybefüggő területet. Később ennek volt köszönhető, hogy át tudtunk térni a biogazdálkodásra.

A bor kezdettől jelen van az életemben, de alapvetően érettségi után dőlt el, hogy én is ezzel fogok foglalkozni. Érettségimre a testvéremtől kaptam egy gyöngyöző bort, a Sparkelinánkat, ez indított el végleg a borászat felé. 2006 óta ketten visszük a birtokot a testvéremmel. Amikor apa teljesen ránk bízta, először nehéz volt elengednie, de mára látja, hogy minden jól működik. A tesómmal együtt dolgozunk, nem csak testvérek, legjobb barátnők is vagyunk. Ő képzett szőlész-borász, én közgazdásznak tanultam, nagyon jól kiegészítjük egymást. Együtt kóstolunk, együtt döntünk, együtt nevezzük el az évjáratokat és a címkéket is együtt tervezgetjük már év közben a jegyzetfüzetünkben.

Sok a fantázianév: minden évjáratnak van mottója, hogy ne csak egy szám jelezze, a 2004-es például a Hűvös elegancia volt. De a boroknak is nevük van: az első magyar borunk 2004-ben Újra együtt néven jelent meg. Sok minden volt akkor együtt, az EU csatlakozás miatt kinyíltak a határok, apám pedig soproni legjobb barátjával kóstolhatta meg a magyar terület első gyümölcsét. Így jött a név.

Hány hektáron gazdálkodtok és milyen szőlőfajtákat termesztetek?

13 hektáron gazdálkodunk, az a szerencsénk, hogy két nagyobb összefüggő területünk van, egy 5 és egy 8 hektáros. Birgit bejárta a világot, és mikor hazatért nagyon fontosnak tartotta, hogy elkezdjünk bio módon gazdálkodni, az elsők között Magyarországon. Apa eleinte nem igazán hitt benne, rizikósnak tartotta, hiszen a család megélhetése a szőlő. Az eleje tényleg nehéz volt, de 3 év átállás után 2009-ben megvolt az első bio évjárat!

A fajtáink között természetesen a Kékfrankos a főszereplő. Van még Cabernet Sauvignon, Merlot, és idén először lesz Zenit. Emellett vannak az egzotikus szőlőfajták: Shiraz, Carmenére, Malbec, Zinfandel, Sangiovese – ezekből készül a Távoli világ nevű borunk, melynek összetevőit a testvérem az utazások tapasztalataiból hozta magával. Azt mondja, őt így lehet a legjobban megismerni, ez a folyékony önéletrajza.

Mik a kedvenc boraid? És mi az amihez akkor nyúlsz, ha mondjuk egy melós nap után este leülsz lazítani?

A Sparkelina a kedvencem, ezzel kezdődött minden. De a kékfrankost is nagyon szeretem! Én 18 éves koromig nem is nagyon ittam bort, a 2004-es kékfrankosról kérdezett először a testvérem. Emlékszem, mondtam, hogy elegáns és bájos, mint Audrey Hepburn, így került az ő képe a palackra. Azóta belelendültem és mindent együtt kóstolunk. Otthon rengeteg borunk van, sok Juniborász palackja is megtalálható. Lazításhoz a champagne-okat  szeretem a legjobban!

katrin2.jpg

Fotó: Pop Design

10 év múlva hogy látod magad?

Remélem ugyanezt fogom csinálni, amit most! Nagyo sok ötletünk van, egy fehér különleges fajta telepítésén is dolgozunk épp, de erről majd később:)

Ha nem itt borászkodnál, mit csinálnál?

Nagyon sok minden akartam lenni, például jogász is, igazán komolyan gondoltam. Aztán az egyetemen gyorsan rájöttem, hogy ez nem nekem való. A mostani munkám nagyon izgalmas és változatos, és ezt nagyon szeretem.

Hol borászkodnál, ha nem itt? Milyen terület érdekelne?

Sehol máshol! A testvérem bejárta a világot, és ő is mindig azt mondja, itt a legszebb Sopronban. Egyetértek vele!

Mi a legnehezebb része ennek a szakmának?

A legnehezebb a kiszámíthatatlanság. Amikor 2009-ben május 6-án, apa születésnapján kint voltunk a szőlőben talajmunkát végezni, és már csak másfél óra volt hátra. És akkor leszakadt az ég, jégeső, akkor átérzed, milyen, amikor pár másodperc alatt veszik el a rengeteg munka.

Mi a legjobb?

Amikor elkészül egy bor, megkóstoljuk, és már be lehet mutatni, ki lehet vinni az emberek közé!

 

Aki már találkozott Gere Andival, annak elsőre talán a mosolya marad meg, másodszorra pedig valószínűleg a bor, amit a poharadba tölt. Szerencsére Andival “összefutni” nem nehéz, sokat utazik, igyekszik mindenhol ott lenni a pincészet szóvivőjeként. Azt mondja, számára a borkóstolók és utazások teremtenek egyensúlyt a villányi vidéki élet nyugodtságával. 

 gereandi.jpg

Mindenkinek, aki álldogált már jó tíz perceket egy bolt borpolcánál, feltűnhetett, hogy a Gere név nem csak egy féle címkén található. Vagy, ha nem tűnt fel, az sem furcsa, Andi szerint sokak fejében csak a Gere márka van meg, az, hogy több pincészetet takar, nem. Pedig takar, nem is kettőt, hanem mindjárt hármat. Az egyik Gere Attila Pincészete, ahol Andi is dolgozik, a másik Gere Tamás és Zsolt Pincészete, valamint Andiékhoz tartozik a Gere & Weninger márka, mely Franz Weninger borásszal való közös vállalkozás. A két apa, Gere Attila és Tamás másodunokatestvérek voltak és úgy esett, hogy mindketten egy Wéber lányt vettek feleségül. A lányok hozománya pedig szőlő volt, így egy ideig együtt borászkodtak a Wéber pincében, később külön utakra indultak és saját pincészetet alapítottak. “Mindkét helyen már a második generáció is részt vesz a borászat mindennapi életében, nekem is erről szól az életem és bár sokat jövök-megyek, abszolút benne vagyok édesapámmal a napi folyamatokban” – mondja Andi. “Mindig kérdezik, mikor készül végre olyan bor, amire Gere Andi lesz ráírva, de szerintem ez nem így működik. Nem ez a lényeg, remélhetőleg a 20. generáció után is Gere Attila Pincészete lesz a név, ami a palackra kerül!

10440288_846697305358540_2582337721756339820_n.jpg

Árvay Angelikával a Gere Jazz fesztiválon

Mióta borászkodsz?

2003-ban költöztem vissza Villányba. A továbbtanulásnál nyitva hagytam egy kiskaput: a PSZF-en közgazdászként végeztem, a főiskola után dolgoztam is Pesten egy évig. A szüleim aggódtak is, hogy ott ragadok, de hamar besokalltam Budapesttől, meg egyre több feladat jött otthonról is. Éreztem, hogy szükség van rám. 2003 nyarán hazakerültem, de már Pesten, a főiskola mellett is folyamatosan csináltam boros tanfolyamokat, erre jött rá a londoni borakadémia, amit Árvay Angelikával közösen végeztem.

Hogy működik a közös munka édesapáddal? Melyik borok azok, amik igazán téged mutatnak meg?

Édesapámmal közösen állítjuk össze a borokat, de van egy fiatalosabb vonal, ami hozzám kötődik, ilyen például a Gere Frici, ami egy habzó rosé. Együtt dolgozunk, együtt próbáljuk csiszolni a stílust, az erőtől duzzadó, nagy vaskos boroktól elmenni az elegáns borok felé: ez a finomabb, nőies vonulat nyilván a közös gondolkodásnak köszönhető.

Nagyjából egyformán képzeljük el a jövő irányvonalait édesapámmal és ha vakon kóstolunk is, például egy Kopár házasítást, akkor nagyjából ugyanazoknál csettintünk. Ugyanazt keressük a borban.

Az én feladatom, hogy továbbvigyem, amit a szüleink elkezdtek. Szerencsére nagyon jó fiatal csapat áll mellettem, Forgács Balázs borász nagy segítség, mindent megvitatunk vele és a szőlésszel. Én elvégeztem a nemzetközi borakadémiát, de szőlészetet és borászatot nem tanultam, így együtt alkotunk jó csapatot.

Hány hektáron gazdálkodsz, milyen szőlőfajták vannak a birtokon?

A családomnak 65 hektár szőlője van, emellé jön az a 10 hektár, amit Franz Weninger borássszal közösen művelünk.

Mik a kedvenc boraid? És mi az amihez akkor nyúlsz, ha mondjuk egy melós nap után este leülsz lazítani?

Egy champagne! Az étteremben van pár palackkal, de mivel a vendégek gere bort isznak általában, ezeket a család issza meg. Saját kedvenc a Kopár, de hát azt nem iszik minden este az ember, egy sima hétköznap viszint egy Fricit, egy könnyed vörösbort bármikor. A Juniborászok borait is rendszeresen kóstolom, most az egyik kedvenc Árvay Angi sárgamuskotálya.

Mi az a saját bor, amire a leginkább büszke vagy?

A Frici egy nagy kedvenc, egy nagyon jó játék, de ha az embert erről kérdezik, nyilván nem egy habzó rosét mond, kétségtelenül nem ez az, amiben kiteljesedek. A Kopárt nagyon szeretem, különösen azt a részét a folyamatnak, amikor összeállítjuk a bort. Ez nagyon izgalmas, főleg, hogy apa egyre inkább rám hagyja a dolgot. Ez egy vörös cuvée, a Pincészet zászlósbora, mindig a legjobb dűlők válogatása volt, igazi birtokbor. Három fajta házasítása, nagy része cabernet franc, merlot és egy kevés cabernet sauvignon van benne. A Kopár egy dűlő neve, eredetileg hangsúlyosan innen került bele a szőlő, de a birtok bővülésével már inkább csak a név maradt és az, hogy a Kopár a birtok legjavát adja. 2006-től eleve csak az a bor nevezhető el dűlőről, ami 100%-ban onnan származik. Szerencsére nem kellett visszamenőlegesen változtatnunk a néven, bár az á-ről levettük az ékezetet (Kopar).

Kopar.jpg

 10 év múlva hogy látod magad?

Remélem hogy ugyanezt csinálom, amit most és a szüleim is itt lesznek velünk. Szeretném 10 év múlva (is) úgy érezni, hogy méltók vagyun ahhoz, amit felépítettek.

Ha nem itt borászkodnál, mi az, ami érdekelne, mint terület?

A Balaton-felvidék! Egy részt a borokat is szeretem, amik ott készülnek, más részt maga a táj is varázslatos.

És, ha nem borász lennél? Minek látnád magad a legszívesebben?

Lakberendező lennék! Most is ez a hobbim, kilószámra vásárolom a magazinokat. Nagyon élvezem, most főleg, hogy bővítjük a szállodát és bőven adódnak ilyen fajta feladatok is.

Mi a legnehezebb a borászkodásban?

Meg kell küzdeni a kereskedelem részével, meg kell vívni a kereskedelmi harcokat, ami nem egyszerű. Főleg, hogy egyre több a borászat, egyre nagyobb a verseny. Mi nagykereskedőkkel dolgozunk, igyekszünk rájuk bízni ezt a feladatot.

Mi a legjobb?

Amikor lemegyünk a pincébe és végigkóstoljuk a tételeket. Amikor tudod, hogy már kész az évjárat és már vannak olyan fázisban a tételek, hogy el lehet kezdeni válogatni őket a nagy borokhoz. Ez egy nagyon jó és izgalmas játék, hiszen a végén valami teljesen új születik!

 

 

Bolyki Jani, a buliborász

 2014.06.10. 18:04

Levegővétel nélkül sorolja a birtok borfajtáit és 10 év múlva fesztiválszervezőként látja magát Bolyki Jani, akivel hétvégén mindkét minőségében lehet majd találkozni az Egri Jótékonysági Dűlőnapon. Juniborász interjúsorozatunkat most vele kezdjük!

bolyki_2-2.jpg

Hány hektáron gazdálkodsz, milyen szőlőfajták vannak a birtokon?
“26 hektáron, ebből 30% fehér, királyleányka, hárslevelű, sauvignon blanc, a többi kékszőlő: kékfrankos, cabernet franc, merlot, zweigelt, oporto, pinot noir, kadarka.”

Mik a kedvenc boraid? És mi az amihez akkor nyúlsz, ha mondjuk egy melós nap után este leülsz lazítani?
“Este Kékfrankos vagy Ördöngős a sajátok közül, napközben egy jó királyleányka fröccs, mondjuk egy bor, 3 deci szóda. A Juniborászok közül sok bort szeretek, például Gál Titi Kadarkáját vagy a Hernyák Sauvignon Blanc-t.”

Mi az első saját bor, amire büszke vagy?
“A 2006-os Cabernet Franc! Amikor megkóstoltam, nem akartam elhinni, hogy az én borom, pedig abban az évben egyébként a Bikavér nyert rangos nemzetközi elismerést.”

Mióta borászkodsz?
“Sok Juniborásszal ellentétben én első generációs borász vagyok. Mérnökként végeztem és eredetileg szőlő termesztéssel és eladással kezdtem el foglalkozni. Számolni mérnökként jól tudtam, 98-ban telepítettem 11 hektár szőlőt (a földterületet a családtól kaptam) és kiszámoltam, hogy 11 hektár az 1500 mázsa szőlő, ha a szőlő kilója 150 forint akkor a művelési költséget levonva keresek 15 milliót. Azt gondoltam, ha négy év múlva termőre fordul, akkor semmi más dolgom nem lesz, mint a szüret után október végén kimenni snowboardozni négy hónapra Franciaországba. Hatalmas energiákat adott, hogy pár év és sínre kerül az életem. Aztán úgy alakult, hogy elkezdtem kóstolgatni a borokat, amik a szőlőmből készültek, összeismerkedtem jó pár környékbeli borásszal és úgy éreztem, mégiscsak úgy kerek a történet, ha magam is borász leszek. 2003-ban volt az első évjárat, snowboardozni azóta sem járok hónapokra. 2003-2008-ig küzdelmes évek jöttek, gyakorlatilag egyedül dolgoztam fel a szőlőt, szép lassan tanultam mindent. Voltam Burgundiában, Ausztráliában, Kaliforniában, Bordóban, azt hiszem, ezt a szakmát mindig tanulja az ember.”

10 év múlva hogy látod magad?
“Fesztiválszervezőként! Nálam a pincénél most is 7000 fős rendezvények vannak már, jövőre sátorozási lehetőséggel is bővül a terület és talán még több rendezvény lesz majd. Most volt a Feszteger, minőségi zenével, ételekkel, kézműves sörökkel, Bolyki borokkal és pálinkákkal…És persze DJ Bolyki is fellépett!”

Ha nem itt borászkodnál, mi az ami érdekelne, mint terület?
“Ha nem Egerben lennék, akkor Tokaj és Burgundia érdekelne, Tokajban egyébként a terveim között van venni egy kicsi dűlőt. Ami még érdekel, az a furmint, úgy gondolom, Egerben alkalmasak lennének a talajok egy kísérletre.”

Mi a legnehezebb a borászkodásban?
“Az évjárati sajátosságokanak megfelelni, de nem veszem a lelkemre, ha valami nem olyanra sikerül, amilyenre szeretném, akkor nem kerül palackba.”

Mi a legjobb?
“A szüretet nagyon szeretem, azt nagyon várja is az ember. Izgalmas az erjedés, intenzívek az illatok, a fejlődés aztán már a belassulós rész. Várni muszály, nem lehet siettetni a borokat, szeretem megvárni, míg magától elkészül.”

Aki már próbált interjút készíteni Konyári Danival, az tudja, hogy ő nem az a borász, aki szeretné az efféle érdeklődést. Pedig sztorizni tud és szeret, off the record, egy bor mellett, persze főleg borokról és boros kalandokról.

Őszinte ember, kertelés nélkül kimondja azt is, hogy a borbemutatókon jópofizás sem a kenyere, beszéljenek helyette a borok, amik sokkal jobban el tudják mondani mindazt, ami érdekes. “Ha azt mondod, válasszak aközött, hogy fussak haza, vagy tartsak egy borkóstolót, akkor hazafutok. Ha van valami, ami neked fontos és elmondod ezerszer, az egy idő után elcsépelt lesz, márpedig a borokról én mindig ugyanazt tudom elmondani minden kóstolón. Egyébként is: nem rólam van szó, hanem a borról!” Juniborász interjúsorozatunk folytatódik!

DSC_0652_[1].jpg

Forrás: welovebalaton.hu

Hány hektáron gazdálkodsz, milyen szőlőfajták vannak a birtokon?

“35 és 40 hektár között ingadozik mindig, vannak új telepítések, területcserék, úgyhogy ez változó. Eddig durván 70% volt a kékszőlő, mostmár csak 60%, több fehér szőlőt telepítettünk mostanában. A fajták között megtalálható a cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot, kékfrankos, syrah, malbec, igazából minden, ami komolyabb, testesebb bort ad, kivéve a pinot noir. Aztán van sauvignon blanc, olaszrizling, chardonnay, hárslevelű, semillon, rizlingszilváni, zöldveltelini, zenit. Most nagyon gondolkozom egy Balaton nevű boron a balatoni fajták házasításával, azt is el tudnám képzelni, ha több pincészetnek lenne a tó környékén ilyen bora, mint külföldön, régió jelleggel. Megbízható, könnyű, reduktív, gyümölcsös bort képzelek, valami féle minőségbiztosítási rendszerrel:  itt jók az adottságok, nem kell hozzá semmi különleges, tisztességes helyi szőlőből, tisztességes műveléssel. Szerencsére a most alakult Balatoni kör célja pont az összefogások elősegítése, először a halgazdálkodáshoz, szabályozáshoz szeretnének hozzányúlni.

Mik a kedvenc boraid?

Kedvenc saját a  Páva vagy az Alfa és Omega, én szeretem ezeket a nagy testes vörösborokat. Egyébként 10-ből 9-szer vörösbort iszom, fehéret, rosét ritkábban. De szeretem a sauvignon blanc-t, a Sancerre vagy a Pouilly-Fumé régiók borait. Voltam nemrég Szekszárdon és azt hiszem a kékfrankosban nagy lehetőség van, csak eddig nem megfelelően bántak a fajtával. Szeretem a tokaji borokat is, egy jó száraz furmintot vagy hárslevelűt.

Mi az első saját bor, amire büszke vagy?

2003 volt az első szüret a Konyárinál, akkor még küldözgettük a borokat versenyekre és a két vörös Brüsszelben aranyat és nagy aranyat hozott el. Akkor nagyon büszke voltam.

Mióta borászkodsz?

Gyerekkoromban ugye kötelező volt segíteni, de akkor nem élveztem annyira, meg az nem is számított borászkodásnak. Amióta szeretettel, szenvedéllyel és tudással csinálom, az 2000 környéke, mikor végeztem az egyetemen. 95-től a kertészetire jártam és 99-ben nyertem egy ösztöndíjat, egy őszi szemesztert Udinében. Onnantól tudtam, hogy igazán ezt szeretném csinálni.

Az, hogy borász leszek logikusnak tűnt, bár nem volt kötelező. Apa (Konyári János) által csöppentem a borász szakma közelébe, ő akkor alkalmazott volt nagyobb borászatoknál, saját területünk nem volt nagy, így semmiképp sem volt kötelező. A gyerekeimnek már kevésbé lesz választási lehetősége:)

Ha nem lett volna ez, akkor a természettudományi karra mentem volna, a biológia érdekel, én bírnék egy óceánjáró hajón tengerbiológuskánt dolgozni, amolyan David Attenborough-ként.

10 év múlva hogy látod magad?

Ugyanezt csinálom, csak több nyugalommal, kevesebb szociális kötelezettséggel és borkóstolóval, és több időm marad a gyerekeimre.

Ha nem itt borászkodnál, mi az ami érdekelne, mint terület?

Nehéz megmondani, Dél-Afrikában nagyon jól éreztem magam, Portugáliában is, ha az lenne a kérdés, hol szeretnék egy szüretet eltölteni, akkor Bordeaux-ban.

Mi a legnehezebb a borászkodásban?

Azt nehéz felfogni, hogy iszonyú sok idő telik el a tervezés és az eredmény között. Meglátsz egy dűlőt, beleálmodsz egy fajtát, mire termőre fordul, leszüreteled, hányszor kell még utána is aludni, felkelni, mire az a bor olyan lesz amivel elégedett vagy. Én már tudom milyen lesz a cimke, de még mire elkészül, addig rengeteg idő telik el.

És mi a legjobb?

Amikor leszeded az utolsó szőlőt egészségesen, épen és másnap esni kezd a hideg eső, akkor tudod hogy jól döntöttél.

 

 

Címkék: Balaton juniborász Junibor interjú Konyári Dani

Fogadóóra Kiss Gáborral!

 2013.11.18. 10:15

Heti szokásos fogadóóránk, amely november 20-án, szerda este 8-tól esedékes a villányi juniborász, Kiss Gábor tartja meg. Ő egyébként a Matyi Dezső által jegyzett Matias Pince főborásza is. 

KissG1.jpg

A kiváló tehetség szerda este a DiVinoban állomásozik (a lenti képen Miklós Csabi épp azt közli vele: november 20-án tiéd a pálya, barátom). A személyes találkozás lehetőségén túl Gábor két új tétele is kóstolható. Ez pedig a rosé és az Enigma (merlot). Várunk benneteket!

KissG.jpg

Fotó: Kiss Gábor archívum

Az utóbbi évtizedek legradikálisabb döntését hozta meg a napokban a Tokaj-hegyaljai Borvidéki Hegyközségi Tanács (HT) azzal, hogy új alapokra helyezi az aszúkészítést. A drasztikus változtatásokhoz írt kottából az is kiolvasható, hogy mostantól csak egy fajta aszú lesz, a 3 és 4 puttonyos megszűnik - áll a hvg múlt heti cikkében.

Képernyőfotó 2013-11-11 - 11.44.11.png

Hogy mit szólnak ehhez mádi/tokaji juniborászaink, az sorozatunkból kiderül. Kardos Gábor után, Prácser Hajni tokaji juniborászunkat kérdeztük. Képünkön férjével, látható, aki nem mellesleg Master of Wine.

mfw.jpg

"Az aszú egy olyan bor, amit ha egy jó évjáratban nagyon gondosan, jól elkészítünk, akkor valami kivételeset tudunk alkotni, ami az egész világot elképesztheti a minőségével, karakterével, érlelhetőségével, egyensúlyával, gazdagságával. Az aszút nem lehet összecsapni, nem lehet félig jól csinálni, az aszú egy luxustermék. Ezt kell a döntéshozóknak is szem előtt tartaniuk és minden döntésükkel erősíteniük! Sok olyat hallok, hogy: „ezután mi már nem engedhetjük meg magunknak, hogy aszút igyunk”. Ez nem igaz, mert ezek az emberek eddig sem aszút ittak, hanem Trabantot vezettek amire Bentley márkajelzést hegesztett valaki. Örülök, hogy végre kap az aszú egy valamiféle minőségi védelmet a maradékcukor és a várható alkoholtartalom minimalizálásával, és azzal, hogy végre helyrekerülnek a mennyiségi arányok a készítéssel kapcsolatban."

kod.jpg

Köszönjük Hajni frappáns szavait. Minisorozatunkat folytatjuk. A véleményformálók közé várjuk Árvay Angelikát, a Junibor elnökét, Wille-Baumkauff Stefánt, tokaji borászt és ifjabb Szepsy Istvánt is. Olvassatok minket! Hogy le ne maradjatok, csatlakozzatok hozzánk a Facebookon is: idekattintva.

Fotó: Pintereszt/Prácser Hajni

Az utóbbi évtizedek legradikálisabb döntését hozta meg a napokban a Tokaj-hegyaljai Borvidéki Hegyközségi Tanács (HT) azzal, hogy új alapokra helyezi az aszúkészítést. A drasztikus változtatásokhoz írt kottából az is kiolvasható, hogy mostantól csak egy fajta aszú lesz, a 3 és 4 puttonyos megszűnik - áll a hvg mai cikkében.

Mad.JPG

Hogy mit szólnak ehhez mádi/tokaji juniborászaink, az sorozatunkból kiderül. Elsőként Kardos Gábort, tavaly frissen beválasztott juniborászt, a mádi Kardos Pince borászát kérdeztük, aki képünkön idősebb Szepsy Istvánnal látható.

GabiSzepsy.jpg

"Örülök, ha megszűnik a 3-4 puttonyos kategória, presztízsben ugyanis az 5-6 putonyos aszú jelentette és jelenti ma is a prémiumot. Mi mindig is arra törekedtünk, hogy ha van lehetőség aszút készíteni, az 6 puttonyos legyen. A rendelkezést azért is üdvözlöm, mert a hipermarketek polcain az olcsó aszú, ami rontotta a minőségi kategória nimbuszát, eltűnik majd. A rendelkezés hozománya továbbá az is, hogy ráirányítja a figyelmet arra, hogy a tokaji aszú nem a mindennapok, hanem az ünnepek bora, a tehetős emberek élvezeti cikke, vagy ahogy a mondás tartja: a királyok bora - a borok királya."

6p.JPG

Köszönjük Gábi szavait, alig várjuk, hogy ismét kapható legyen 6 puttonyos tokaji aszúja a DiVinoban!

Fotó: DiVino Team

A tudás néha morzsákban adagolva esik a legjobban. Sorozatunkban DiVino közeli személyek osztanak meg hasznos tudást a borozás világából. Nagy Tamás nemzetközi borakadámikus kollégánk hatalmas ismeretanyaggal rendelkezik a borokról, nem véletlenül lett ő a DiVino Wine School szakmai felelőse, vezető oktatója.

Nagy Tamastudasmorzsa.jpg

A mai kérdés: hogyan gyűjtsön bort az az ínyenc, aki saját magát kényeztetné és nem továbbértékesítésre fektetne borba?

Ha az illető tudja, hogy megiszik egy évben 3 karton Gere Kopárt, vegye meg előjegyzés idején, előjegyzési áron, erre lehetősége van a DiVinoban is, majd fogyassza el 5 év múlva, amikor többszörös áron adják és már nem is igen lehet kapni. Ez esetben az 5800 Ft-os bort 30 000 Ft-os állapotában fogyasztja. Ez kétségtelenül pénztárcabarát megoldás.Kopar.jpg

Egyetértek. Ha te vásárolsz magadnak, mibe fektetsz?

Szepsy István és a Mádi kör nagy furmintjaiba. (A fotón Nagy Tamás látható Szepsy Istvánnal). Amiről beszélek, azok jellemzően dűlőszelekciók, kis palackszámú tételek, melyek jó érlelési potenciállal bírnak. A másik befektetési irány Villány, esetleg Szekszárd, miként részemről egy pici Eger is szóba jöhet. Esszenciákba azt gondolom, ma szintén megéri befektetni. Képernyőfotó 2013-10-28 - 20.58.53.png

A DiVinoban melyek azok a tételek, amit az ínyenc befektetőknek javasolsz a gyűjteményükbe?

A Szent Tamás Pincéből a Szent Tamás 2011 lehet egy jó befktetés, miként az Árvay Pince 6 puttonyos aszúja is 2008-ból (a lenti képen Árvay János és Árvay Angelika látható). Gere Attila Pincészetéből a 2007-es Attila egy remek választás ilyen céllal, miközben Prácser Hajni (Erzsébet Pince) 2003-as Aszúesszenciája sem maradhat ki a gyűjtésből. Ha vörösben gondolkodom a Takler Pince Cabernet Sauvignon Reserveje miatt örömmel nyitom ki a pénztárcámat, amennyiben az egy 2007-es tétel.Képernyőfotó 2013-10-28 - 21.08.22.png 

Ha még többet szeretnél megtudni a borokról, iratkozz be a DiVino Boriskolájába a még nagyobb tudás reményében. Ehhez ideklikk.

Fotó: Tóth Milán

Sebestyén Csabi fogadóóra

 2013.10.25. 15:39

Október 30-án, szerda este 7-től Sebetyén Csabi vár benneteket fogadóórával a DiVinoban. A fogadóóra rendszer lényege, hogy találkozhattok kedvenc juniborászotokkal, akinek legfrissebb tételeit meg is kóstolhatjátok. Az esemény a borásszal való személyes találkozásra is lehetőséget ad.SebCsab.jpg

Feltehetitek azokat a kérdéseket, amiket mindig is szerettetek volna, de sosem mertétek. Várunk szerdán este 7-től Szekszárd szülöttével a Szent István téren :)


Kép: Sebestyén Csaba

DiVino az Instagramon is

 2013.10.17. 08:49

Csatornázz be minket az Instagram folyamodba (#divinoborbar). Az Instagram, mint az közosmert egy közösségi hálózat, amely okostelefonon történő fényképek és rövid videók megosztásán alapul. A felhasználók fényképeket és videókat készítenek, melyeket különböző effektekkel/szűrőkkel dobhatnak fel.

insta.jpg

Az Instagramot Kevin Systrom és Mike Krieger készítette 2010 októberében. A szolgáltatás hamar népszerű lett, 2013 januárjában már több, mint 100 millió felhasználóval rendelkezett.

insta2.png

Az Instagramra csak mobiltelefonról lehet képeket feltölteni, azonban 2012. novemberétől rendelkezésre áll minden Instagram felhasználónak a webes profilja, az összes képével együtt. Keressetek minket az Instagramon is!

Képernyőfotó 2013-10-17 - 8.46.49.png

Fotó. DiVino Team

Foglalj helyet!

 2013.10.16. 15:32

Eddig nem lehetett asztalt foglalni hozzánk a beltéren, de kérésetekre változott a helyzet. A DiVinoban e héttől elkezdtünk asztalfoglalásokat felvenni. Fontos változás, hogy az őszi szezonban a nyáron megszokott dél helyett 16.00-kor nyitunk.DSC_0122.JPG

Az asztalfoglalás az új nyitási rend értelmében azt jelenti, hogy 16.00-tól legkésőbb a 20.00 órás időpontra tudtok asztalt foglalni központi számunkon (06/70 935 3980). Ne szorulj ki a teltház miatt, biztosítsd be szülinapod, baráti összejöveteledet már ma a DiVinoban!IMG_5547.JPG
Fotó: DiVino Team

Keresd a törpét a DiVinoban!

 2013.10.09. 15:21

Idén a DiVino is részt vett a maga módján a Designhéten, bár nálunk az egész év 52 designhétből áll. Erről a Suto Interior Architect gondoskodik, amelynek tervezői két és fél éve megálmodták a borbárt.torpe1.jpg

Mostani design-kooperációnk a wonderLAB-bal közös akció, amelynek keretén belül kincsvadászatban vehettek részt. A kincsvadászat egy nyitó eseménnyel kezdődött, ahol a résztvevők egy erre az alkalomra készített térképet vehettek át (ezzel kapcsolatban keresd a WonderLAB-ot, mert tőlük még mindig kaphatsz). Segítségével bejárhattátok/bejárhatjátok a várost a törpékre vadászva.wonder2.jpg

Aki a vadászat során minél több törpével lefotózza magát, és a képet/képeket elküldi a keresdatorpet@gmail.com-ra, a végén elnyerheti fáradozásának méltó jutalmát. Sorsolás útján több mint 20 nyertes egy-egy, a wonderLAB alkotók által készített ajándékot nyer. (A nyereményeket a Wonderlab folyamatosan posztolja Facebook oldalán).wonder1.jpg

Talán nem nagy titok, hogy törpéből a DiVinoba is jutott. Pózoljatok vele, hogy DiVino vendégé lehessen a nyeremények valamelyike. Mi nektek szurkolunk!

Fotó: WonderLAB

Mit igyunk ma? Kadarkát!

 2013.10.06. 10:30

Ezt iszom ma rovatunkban kollégáink vallanak aznapi választásukról. Az ajánlott tételek természetesen pohárra, palackra és take away is megvásrolhatók a DiVinoban, ami az őszi-téli időszakban 16.00-kor nyit!mitigyunk.jpg

Polák Dávid, sommelier, a DiVino Wine School tanára ezúttal Vesztergombi Csabi 2009-es tételéhez nyúlt.

Ha szeretnél te is ilyen szépen és összefüggően beszélni egy borról, iratkozz be soron következő képzésünkre a DiVino Wine Schoolba. Következő, alapfokú tanfolyamunk október 19-én indul. Jelentkezni a wset@divinoborbar.hu címen lehet. Bővebb infó a suliról itt. Oltsd te is borral a tudásszomjad!

A hét juniborásza a tokaji Pendits Pince színeiben Stefán, aki szerdán nagysikerű fogadóórát tartott a DiVinoban. IMG_5207.jpgA fogadóóra rendszer lényege, hogy szerdánként más-más juniborász érkezik a DiVinoba, hogy vele kötetlenül beszélhessen a vendég, a fogyasztó, megismerhesse a juniborászt és legújabb borait vagy éppen ikonikus tételeit.

IMG_0012.JPGA fogadóórára Stefán nem kizárólag borokkal érkezett, kóstolnivaló szőlőt is hozott. Aki kóstolni szeretett volna, előbb meg kellett válaszolnia, hogy vajon furmintot vagy sárgamuskotályt lát, érez, ízlel szőlő formájában.IMG_5206.jpg

Utána jöhetett, mindez folyékony halmazállapotban, bio-módon feldolgozva.IMG_5212.JPG

Lássuk, milyen tételt próbálhattak ki borbárunk aznapi vendégei. A vidóból az is kiderül, hogy mit jelent biopincészetet vinni.

Jövő héten szerdán ismét lesz fogadóóra. A juniborász személyét hétfőn ismertetjük honlapunkon és Facebook oldalunkon. Kövessetek minket!

Fotók: DiVino Team

Mit igyunk a héten?

 2013.09.09. 21:49

A hét juniborásza Kardos Gábor, aki a legutóbb megválasztott juniborászunk. Szerdai fogadóórájára, melyen legújabb tételeinek kóstolására is lehetőség nyílik, este 7-től várunk benneteket.Kardos.jpgÉljetek a borásszal való találkozás lehetőségével! Mád, a tokaji borrégió gyöngyszeme a DiVino Borbár eheti kedvence.

Videó: DiVino Team

Borünnepeltünk

 2013.09.04. 13:46

Sikerrel zárult az I. Junibor Borünnep, melyet a DiVino szervezett. A Szent István téren zajló esemény célja a juniborászok megismertetése volt a magyar lakosság és a hozzánk látogató külföldiek körében.DSC_0032.jpg

A mini borfesztiválon a harmadik napon a fiatal borászok megválasztották az év juniborászát, aki Miklós Csabi lett Mórról, ő vehette át azt a Technomarine órát, amit szponzorunk ajánlott fel a győztesnek.IMG_3061.jpg

A lenti képen Árvay Angelikát, a Junibor elnökét, 2012 juniborászát, balra Puskás Andrást V. kerület alpolgármesterét és Miklós Csabit látjátok. Utóbbi szeptember 4-én este 7-től fogadóórát tart a DiVinoban, ahol juniborásszá választásának kapcsán kedvezményes Miklós Csabi 4 darabos, díszdobozba rendezett borválogatás debütál majd. A díszdoboz egy 10 000 Ft-os technomarine vásárlási utalványt is tartalmaz.IMG_2801_1.JPG

A fesztiválok hangulatáról korábbi két posztunkban már szót ejtettünk, lássunk egy válogatást most a kimaradt fotókból. Csabi nyitóbeszéde a fesztivál első napján.IMG_2812_1.JPGA juniborászok idővel mind befutottak, a nyitónapon a közel harminc borász maroknyi csapata egy közös képen.IMG_2836.JPGA háromnapos eseményen Borpecsét játék is zajlott, ezt az útlevelet kellett megtölteni pecsétekkel. Volt, akinek sikerült, ehhez azonban legalább 29 tételt kellett kóstolni.IMG_2808.JPGGere Andiék standján rosé Fricikkel lehetett fotózkodni, méghozzá rózsaszín napszemüvegben. pf1.jpg
A standokon a juniborászok legrégebbi és legfrissebb tétele is ki volt állítva, illetve néhány kőzet a borvidék jellemző kövei közül. Itt Wille-Baumkauff Stefán példás standját látjátok.IMG_2933.JPGAngi nem csak, hogy köveket hozott, de tovább is gondolta a kőzetek kérdését. A vidóban kiderül, hogyan is pontosan.

Hajrá Angi, hajrá Junibor! Az eseményt a nagy érdeklődésre való tekintettel reményeink szerint jövőre is megrendezzük! Köszönjük, hogy mint annyiszor: most is velünk voltatok!IMG_2918.JPG

Fotó: DiVino Team

Borünnep: a 2. nap krónikája

 2013.09.01. 13:21

Az I. Junibor Borünnepen 29 juniborász számos tétellel várja standján a szomjazókat egészen vasárnap estig. A pénteki nap krónikájáról korábban már szóltunk, lássuk, mi történt tegnap, amikor déltől nyitotta meg kapuit az ország eddigi legimpozánsabb DiVinoja a Szent István téren, közvetlenül a Bazilika előtt.jbü2_1.jpg

A nyár utolsó szombatján a remek idő kedvezett az eseménynek, a délután folyamán sokan családosan látogattak ki. Kiss Gábor villányi juniborászunk elhozta alig egyéves kisfiát, akit a legifjabb látogatók között tartunk nyilván. Itt épp a fesztiválozókat üdvözli.IMG_4536.jpg

Neki még nem kell stresszelnie magát a hétfői iskolakezdéssel. Apropo iskola, a DiVino ez év tavaszán elindította a DiVino Wine School-t, ahol alap-és középfokon műkedvelő borértőket képez. Ha van iskola, amelyik stresszmentes, hát ez az. Bort kóstolni óra alatt, méghozzá legálisan, ez azért kevés helyen engedélyezett.

IMG_2967.JPG

Az elméleti és gyakorlati képzést sikeresen elvégzők nemzetközileg elimert oklevelet kapnak, amelynek birtokában a hazai és külföldi vendéglátásban egyaránt könnyebb az elhelyezkedés. Szeptemberi jelszavunk: back to school. Képzéseink ősztől újraindulnak. Jelentkezni itt vagy a Borünnepen a DiVino Wine School standon lehet.IMG_4542.jpg

A délután folyamán borútlevél játékunkba lehetett pecsétet gyűjteni. A tanácstalanoknak borászaink szívesen ajánlottak a tételeik közül. Lássuk, Bukolyi Marcell mit kínál a saját portfóliójából.

Kicsivel arrébb a szekszárdi Takler Andristól is megérdeklődtük ugyanezt.

 

Mindeközben e standokkal szemben, Gere Andiéknál a Gere Frici folyt minden mennyiségben, ez évi promóciójuk, hogy a rózsaszín palackban lévő Gere Fricihez rózsaszín napszemüveget csináltattak.IMG_2976.JPG

A Borünnep résztvevőinek ezzel kellett pózolniuk, Gere Andi Árvay Angival meg is mutatta, hogyan kell ezt helyesen megcselekedni.pf3.jpgUgyanez fiú verzióban így néz ki. Gere Andi férje, Pauli Zoli és Miklós Csabi egy másik fajta pózba merevedve.pf2.jpgA bemutató pózolás után a közönség is szívesen kamera elé állt, Fábián Juli jazzénekesnőnek a kamera nem  idegen, ráadásul Gere Andi népszerű habzóbóora a Frici sem ismeretlen tétel számára.pf1.jpgA Borünnep másik sorában Árvay Angi standján bukkantunk csodatételekre. Az alapértelmezett, hogy a Borünnepen minden juniborász kiállít néhány kőzetet arról a borvidékről, ahonnan a szőlője és a bora származik. Angi tokaji kőzetei között egy ékszerre is bukkantunk (erről a következő posztunkban bővebben hallhattok).IMG_2993.JPG

IMG_2989.jpg

A tegnap éjfélkor záródó esemény folytatódik, méghozzá ma déltől, amikoris kiderül, ki az év juniborásza, ki nyerte a borpecsét játékot, vagyis kinek a kezén landol a két Technomarine óra. Várunk titeket ma is!

IMG_4551.JPG

Fotó/videó: DiVino team

I. Junibor Borünnep: az 1. nap

 2013.08.31. 08:57

2 éves fennálásunknak sok mérföldköve volt, de 3 napos ünnepet még nem adtunk az országnak. Ez az első, ami tegnap vette kezdetét a Szent István téren. Már tavaly is éreztük, hogy a juniborászok szokásos éves partija túlnőtte az etyeki kereteket, a buli során kirúgtuk a helyszínként szolgáló helyiség oldalát, így a hagyományosan szeptember elején esedékes eseményt kivittük a Bazilika elé, hogy tágabb kereteket adhassunk a bulizásnak. A helyszín tegnap dél körül, a nyitás előtt így nézett ki.IMG_2793.JPGEzután a Tigris Étteremben gyülekeztek a borászok, ahol egy díszebéd során átbeszélték a Junibor Egyeseület hivatalos ügyeit, majd sor került a titkos szavazásra, ahol minden tag leadhatta a voksát arra, ki legyen 2013 juniborásza.IMG_2786.JPG

A nyertes kihirdetése mindig izgalmas (erre vasárnap este, az esemény záróceremóniáján kerül sor). Komoly dicsőséggel jár, és ezúttal egy értékes nyereménnyel: a Technomarine ugyanis felajánlott egyet ezek közül az órák közül az év legjobbjának.

tm.jpg

Utána a juniborászok átsétáltak a Szent István térre, feldíszítették standjaikat, ahol nemcsak borokat kínálnak, de bemutatják a borvidék kőzeteit, hogy megtudjuk, miből lesz a hegy leve, illetve a standokon láthatóak a borászok legrégebbi és legfrissebb tételei is. A vásárlás kuponokkal történik. A 100 és 1000 Ft-os kuponokból Kiss Gábor juniborászunk jócskán bevásárolt, hogy maga is megkóstolhassa a többiek borait.IMG_2804.JPG

Ezután fél 5 magasságában került sor az ünnepélyes megnyitóra. Az I. Junibor Borünnepet Puskás András, a kerület alpolgármestere nyitotta meg Miklós Csabival, a DiVino Bazilika házigazdájával, illetve Árvay Angelikával, a Junibor Egyesület elnökével.

IMG_2801.JPG

Az esemény természetesen nem lett volna teljesen ünnepi ezen a helyszínen, ha a Bazilika vezetősége nem áldja meg, így nagy örömünkre Gájer László, káplán is méltatta a rendezvényt, majd áldását adta a három napos ünnepre.

IMG_2816.JPG

A megnyitó után velünk volt még egy kicsit, ahol nem zárkózott el attól, hogy kameránk előtt is mondjon pár szót az esemény házigazdájáról, a DiVinoról. Biztosított bennünket arról is, hogy az este folyamán visszalátogat a Borünnepre.

A megnyitó után elkezdtek szállingózni a vendégek, a közel 30 főből a képen látható juniborászokat sikerült összetrombitálni egy nagy közös fotózásra, a többiek a távolmaradáért elnézést kérnek, éppen vendégeket szolgáltak ki.

IMG_2842.JPG

Azán a juniborászok is fotóztak, egymást, illetve a pazar kulisszákat. Takler Andrást olyannyira lenyűgözte a színpadias látvány, hogy azonnal posztolta a Facebookra. Apropo Facebook. Aki becsekkolna a mai látogatása során, azt nem csak a DiVinoba teeti meg, hanem az I. Junibor Borünnepre is, lévén létrehoztunk az eseménynek egy külön checking pointot.

IMG_2846.JPG

A fotózáshoz videózáshoz szerencsére másnak is volt kedve: az Index videó munkatársai épp Miklós Csabi kíséretében ismerkednek a rendezvénnyel, ahol az összes juniborász saját standdal képviselteti magát.IMG_2849.JPG

A standokon nem kizárólag a DiVinoban megvásárolható tételek kaphatók, friss borokkal, újdonságaokkal és kuriózumokkal is készültek az eseményre juniborászaink.IMG_2849.JPG

És mire beesteledett, az Index el is készítete összeállítását az eseményről, amiből kiderül, kóstolás közben úgy lehetsz igazán cool, ha a pohár talpát fogva kicsit flegmán nézel. A nézés prototípusa a videóból elleshető.

Ahogy leszállt az este, az különösen jót tett a kulisszáknak. 8.00-kor pedig Rakonczai Imi is hangolni kezdte zongoráját, hogy aztán egy zseniális hanguatú koncertet adjon.IMG_2885.JPGJátszott és játszott, amitől olyan fergeteges buli kerekedett, amit sajnálhatnak, akik kihagyták. Pesze aggodalomra semmi ok, a mulasztás pótolható még két napon át.IMG_2939.JPGIMG_2895.JPGIMG_2914.JPGIMG_2912.JPGIMG_2911.JPG

Déltől ma is várunk mindenkit. Az esti hangulatfelelős Zsola lesz, aki unplugged koncertet kápráztatja el a közönséget. Várunk benneteket!Képernyőfotó 2013-08-22 - 9.07.31.png

Fotók: DiVino Team

I. Junibor Borünnep

 2013.08.26. 12:34

Ismét pre-szüreti mulatságra kerül sor, de ezúttal nem Etyeken, hanem a budapesti Szent István téren 2013. augusztus 30. – szeptember 1-jén. Mielőtt juniborászaink elvonulnának szüretelni, koccintsunk egyet a jó termésre és a magyar borra!Képernyőfotó 2013-08-22 - 8.11.17.png

A Juniborászok éves közönségtalálkozója, mely minden évben szeptember elején esedékes, idén kimozdul a megszokott etyeki keretek közül. Ezúttal nagyobb közönség előtt, a Szent István téren hirdetjük a magyar bor nagyszerűségét. Az esemény célja, hogy megmutassuk: a magyar bor méltó kihívója a hazai közönség által előszeretettel fogyasztott francia, olasz, chilei vetélytársaknak.

Képernyőfotó 2013-08-22 - 11.24.49.png

Küldetésünk továbbá, hogy a rendezvényen megélt kóstolási tapasztalatok nyomán a magyarok és a külföldiek az év többi napján is szívesen nyúljanak a boltok polcain a magyar termékekért. Az eseményen jelen lesz az összes juniborász, akik üdítő személyiségükkel és üdítő boraikkal várják a közönséget.

IMG_1316.JPG

A helyszínen a borászokkal való találkozás lehetőségét túl vendégeink megismerhetik a borászok személyes hitvallását, gondolatait a magyar borról, borkészítésről, illetve a helyszínen bebarangolhatják Magyarország borvidékeit, méghozzá játékos formában.A helyszínen zajló Borpecsét játékban Magyarországot borútlevelünkben régiókra osztjuk, a régiókban meghatározott tételszámot kell fogyasztani, amiért egy-egy borpecsét jár.

borpecset.jpg

A lényeg, hogy az útlevél mielőbb beteljen pecsétekkel, a vendég pedig elmondhassa: egy ültő helyében – anélkül hogy elhagyta volna a Szent István teret – végigkóstolta Magyarországot. Mindazok, akik teli útlevéllel járulnak az információs standnál lévő urnához, értékes nyereményekkel lehetnek gazdagabbak.

Képernyőfotó 2013-08-22 - 9.23.22.png

Az esemény érdekessége továbbá, hogy a juniborászok elhozzák a legrégebbi és legfrissebb tételeiket, a standokon kiállított mini kőzetbemutató pedig azt szemlélteti majd, hogy miből lesz a hegy leve.

IMG_8564.JPG

A helyszínen bemutatkozik a DiVino boriskolája, a DiVino Wine School, ahol Nagy Tamás, nemzetközi borakadémikus segítségével mini gyorstalpalókon lehet elsajátítani a borértés művészetét.

IMG_9577.JPG

A Junibor Egyesületről: A Junibor 35 év alatti fiatal borászok közösségét jelöli, első és második generációs borászokat tömörít. Az egyesület 2008-ban alakult, tagjai javarészt jól csengő borászfamíliák gyerekeiből, illetve feltörekvő borászokból állnak.

IMG_3496.JPG

A Junibor Egyesület tagjai Árvay Angelika, Bolyki János, Bukolyi Marcell, Demeter Endre, Frittmann Péter, ifj. Gál Tibor, Gál Peti, Gere Andrea, Gere Viktória, Gere Zsolt, ifj. Franz Weninger, Hernyák Tomi, Jekl Flóra, Dúzsi Tomi, Figula Misi, ifj. Heimann Zoltán, Kamocsay Ákos, Kardos Gábor, Kiss Gábor, Konyári Dani, Miklós Csabi, a Pfneiszl testvérek, Prácser Hajni, Sebestyén Csabi és Csilla, ifj. Szepsy István, Takler András, Vesztergombi Csaba, Wille-Baumkauff Stefan.IMG_1143.JPG

Céljuk saját generációjuk megszólítása a jó bor nevében. Kiemelt tevékenységeik közé tartozik ugyanakkor a minőségi borfogyasztás terjesztése, illetve a magyar bor ügyének népszerűsítése a hazai lakosság és a hozzánk látogató külföldiek körében egyaránt.IMG_9131.JPG

A DiVinóról: A DiVino Borbár és Borszaküzlet 2011. május 27-én fogadta először vendégeit a Budapest V. kerület Szent István tér 3. szám alatt. A borbár kizárólag a juniborászok és családtagjaik termékeit árusítja, a borbárban közel 130 tétel kapható.IMG_0243.JPG

A cég fesztiválos jelenléte országosan ismerté tette a DiVinot, amely az utóbbi időben a DiVino Wine School elindításával is hallatott magáról. A bár fennállása óta felkeresésre ajánlott hely a Michelin Guide Main Cities of Europe kiadványában.IMG_1630.JPG

Az idei év további jeles eseménye, hogy Budapesten megnyitott a második DiVino, amely a belvárosi Gozsdu Udvarban kapott helyet.IMG_1689.JPG

Fotók: DiVino Team, Pinterest

Hétévégi programajánló

 2013.08.09. 08:19

Figyelem, sok helyen jelen leszünk a hétvégén, de a Citadellán pont nem, a Sziget ideje alatt ne is keressetek a magaslesen bennünket.IMG_0800.JPG

Ottani egységünk a Szigeten teljesít szolgálatot. A Szigeten 3 DiVinoval várunk benneteket A Nagyszínpad mellett, a Romkocsma negyedben és a VIP-ban, emellett a DiVino Slice Bar-ban van lehetőségetek szilárd táplálékot, borkorcsolyák formájában magatokhoz venni.sziget2013.jpg

A Fesztiválos jelenlét mellett az Anyahajó, a DiVino Bazilika vár benneteket immár kibővült terasszal déltől, miként a DiVino Gozsdu is, ami délután 5-kor nyit.IMG_3992.JPG

A DiVino Gozsdu tulajdonosa, a Homola Pincészetet birtokló Homola Szabolcs Ploznakon is kínál egy programot, méghozzá a II. Jazz és Borpikniket. Aki maga mögött tudja a várost és a Balaton északi partja felé veszi az irányt, ne hagyja ki, remek kulturális programnak ígérkezik!Képernyőfotó 2013-08-09 - 8.21.04.png

Fotó: DiVino Team, Google

Hazai borszentélyekről közölt cikket a Playboy Exclusive (2013/2), amelyben a DiVino borbárral indul a szemezgetés.IMG_9979.JPG

Köszönjük a méltatást és ezt az igazán igényes lapot. Jó ilyen print médiában szerepelni.IMG_9978.JPG

Fotó: DiVino Team

A DiVino teraszról

 2013.06.26. 18:42

Jó hír, hogy ez év nyarán a közönségigényeknek eleget téve megnyitottuk teraszunkat. Tavaly sokan kértétek, hogy a kényelmesebb vendégeskedés érdekében tegyünk ki asztalokat az előttünk lévő térre. IMG_3485.jpg

Idén a fejlesztések egyik iránya az újabb fesztiválozó járművünk megépítése mellett a terasz bebútorozása volt. Kezdtük a kis Télikerttel, majd a jóidő mind több asztalt kívánt, így kibéreltünk egy jókora területet a DiVino előtt. Itt kétféle asztallal találkozhattok.IMG_1351.JPG

A magas állású bárasztalok a magas székekkel a Bárzónában a borozást teszik kényelmesebbé. Ezeknél az asztaloknál nincs felszolgálás, italokat a bárpultnál kérhettek pultos kollégáinktól. Ezen a részen, vagyis a Bárzónában bármenünk ételeit tudjátok fogyasztani.Képernyőfotó 2013-06-26 - 18.22.00.png

Azért alakult ez így, mert a magasított asztaloknál nehézkes az étkezés, így ott inkább csak a könnyen, akár kanál-kés-villa nélkül fogyasztható ételeinket ajánljuk jószívvel. A Bar menü él egyébként a DiVino-n belül is.Képernyőfotó 2013-06-26 - 18.22.25.png

A teraszon egyszer csak véget ér a bárasztalok sora, hogy a helyet a kényelmes, normál méretű asztalok vegyék át az Éttermi zónában. Ez onnan is felimerhető, hogy L-alakban fordul egyet a terasz. IMG_3480.JPG

Ezen a szakaszon kényelmes, formatervezett székekkel várunk benneteket. Az Éttermi zónában asztalfoglalást is felveszünk, méghozzá este 8 óráig. Itt ételt és italt egyaránt rendelhettek a Terasz étlapról.Képernyőfotó 2013-06-26 - 18.28.49.png

Ezen az étlapon már olyan fogások is szerepelnek, amelyek elfogyasztásához normál méretű asztalok szükségesek.Képernyőfotó 2013-06-26 - 18.29.53.png

Érdemes tudni, hogy teraszunk éjfélkor bezár. Ez azt jelenti, hogy ételt kirendelni 11.00-kor lehet utoljára, 11.30-kor ugyanis el kell kezdenünk beszedni az asztalokat, mert éjfélkor teljesen be kell zárni a terasznak. Kérjük erre legyetek tekintettel, segítsetek nekünk a szabályok pontos betartásában, hogy a teraszt rendeltetésszerűen és hosszú távon üzemeltethessük. Az ehhez nyújtott segítségeteket köszönjük!IMG_1383.JPG

Fotó: DiVino Team

süti beállítások módosítása