Így fejezte be tavaly az előadást a TEDxYouth konferencián. Édesapja a borászati élet és összefogás élharcosa Szekszárdon, Zoli hazatérve a világjárásból a családi pincénél kezdett el dolgozni. Története egyaránt szól az útkeresésről, a hazatérésről, a szuverenitás határainak feszegetéséről és a hagyományok tiszteletéről. "Az egyik héten még Berlinben prezentálsz egy borbárban, a másik héten meg szőlőket jelölgetsz, hogy melyik hogy színesedik. Én nagyon szeretem ezt a kettősséget megélni" - mondja. Jót beszélgettünk Heimann Zolival.
Heimann Zoli az általuk is többször használt, különleges Ardea Seal dugóval. Lényege, hogy a dugó a parafához hasonlóan biztosítja a bor további fejlődéséhez szükséges oxigénfelvételt, de a parafa minden lehetséges hibája nélkül.
Solymáron nőttél fel. Hogyan kezdődött nálatok a borászkodás? Ráadásul épp Szekszárdon, ami azért nincs olyan közel hozzá…
A Heimann család eredetileg egy szekszárdi család. Apukám Pécsre, majd Pestre járt gimnáziumba. Nagypapámnak pedig 1977 környékén volt egy présháza és egy barátjával közösen fél hektár szőlőt műveltek Szekszárdon. Ő a rendszerváltás után ment nyugdíjba, és utána nem volt mit kezdenie magával, ezért apukám elkezdett pénzt és energiát invesztálni ebbe a szekszárdi birtokba. Ő egyébként eredetileg a Béres Rt-nél dolgozott, egy ideig ügyvezető igazgató is volt. (Heimann Zoltán közgazdász végzettségű – szerk.)
Majd, ahogy mondtad, elkezdett pénzt fektetni a birtokba…
Igen, egyrészt azért, hogy nagyapámnak legyen mivel elfoglalnia magát, másrészt pedig azért, mert a bor, mint termék őt is érdekelte. Majd 2001-ben átvették a szüleim a cég irányítását. Bátaapáti borászai és Erzsike néni segítettek az indulásnál: például tanácsot adtak, hogy a szüleim milyen szőlőket telepítsenek. Ekkor 10 hektáron dolgoztunk, 2003-ban vettünk még 11 hektárt. Ez egy nagyon nagy lépés volt, mert 2006-ra fordult termőre. 2004-ben apukám Szekszárdra költözött, 2009-ben pedig eladtuk a családi házat Solymáron, és anyu is követte őt.
Borász család (kadarka.net)
A szekszárdi élet mellett dönteni nem egy azonnali elhatározás volt, de ez igazából apa érdeme. Ő volt az, aki látta, hogy ez a birtok értéket képvisel. Persze kellett hozzá az is, hogy a rendszerváltás után a borpiac kivirágozzon (lényegében a nulláról). Megnőtt a borfogyasztás jelentősége, kulturális tekintetben is elismerték a bort, és ebben apukám lubickolt, mint hal a vízben. Neki nagyon sok éttermi ismerőse van és jó az ízlése. Persze emellett nagyon fontosak a cégfenntartó tevékenységek is. A mindennapi irányítást a pincében és a borkészítést édesanyám vezeti, viszont abban, hogy a boraink olyanok, amilyenek, mindkettőjüknek kiegyensúlyozott a szerepe.
Melyik volt az az első bor vagy évjárat, amiben tevékeny szereped volt?
2011/12-ben már többet voltam itthon szüret idején, 2013 óta vagyok itthon teljes mellbedobással, de igazából a 2014-es szüret az, ahol már komolyabb felelősségem volt.
Egy kicsit nézzük körül Szekszárdon… A szekszárdi palackok ügyében apukád például nagy élharcos volt…
Ő elég sok dologban élharcos volt, és a szekszárdi palack csak egy a sok közül. De egyedül sosem küzdi végig a dolgokat, hanem próbál embereket motiválni, hogy harcoljanak vele együtt. Az elmúlt tíz év alatt a szekszárdi borvidék sokkal elismertebbé vált, és ebben a borászok összefogásának, illetve annak, hogy egy irányba húznak, nagyon nagy jelentősége van. Ebben az egyirányba húzásban volt apukámnak igazán fontos szerepe, persze nem mondanám, hogy egyedül rajta múlt a dolog.
És a fuxli? Az inkább a te ügyed?
Közös ügyünk az is. A szekszárdi fuxli már a harmadik évjáratát éli. A bírálóbizottságát az előző évben fuxlit készítő borászok alkotják. Elbíráljuk egymás borát és kétharmados többséggel eldöntjük, hogy lehet-e belőle fuxli.
Heimann Fuxli (Borravaló)
A róka kinek az ötlete volt?
A róka adta magát a névből, de azért van egy kis személyes büszkeségem, mert a fuxlik címkéjén található rókák nagy részét az egyik volt barátnőm tervezte. (Várhegyi Flóra – szerk.)
És ha már a lányoknál tartunk… Volt egy díj, amit kaptál…
A Borászportál szerint én lettem a „legjobbképű magyar borász”. Húúú, nagyon nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy ezt az óriási díjat megkaptam (nevet). A szavazás egy kép alapján történt, aminek külön sztorija van. A Fakanállal a szekszárdi borvidéken című könyv miatt nálunk járt egy stáb és édesanyám lecsót csinált. Ebédszünetben megkérdeztem a lányt, hogy csinálna-e rólam egy facebook profilképet. Munkás ruhában, nem volt se smink, se semmi, teljesen lazán csinált rólam egy nagyon jó képet. Ami úgy látszik, nagy karriert futott be!
Az a bizonyos kép (Borászportál)
Most hogyan látod, egy családi borászatba beszállni a könnyebb vagy a nehezebb út?
Mindenképp jónak gondolom, hiszen van egy fix állásom, amiből nem fog kirúgni senki, ha csak valamit nagyon el nem tolok. Ugyanakkor olyan közelségben vagyok a szüleimmel, amit sokan nem emésztenének meg, valahol sérül a szuverenitásom. De én vállaltam, hogy ez ezzel jár. Vesztek egy csomó mindent, ugyanakkor nyerek is. Nemsokára elköltözöm a szüleim házából is, már jó lesz a saját lábamon állni.
Ilyen fiatalon elég pörgős neked Szekszárd?
Az igaz, hogy az időm 90%-t Szekszárdon töltöm, de a kulturális életem nem oda kötődik. Azt gondolom, hogy a világ egyébként is véget ér ott, ha lakóhelyedhez köt minden barátságod és kapcsolatod. Jártam egy lagzin Franciaországban, egy német barátom szülinapján, sok barátom él Pesten… Jövök - megyek, sok helyen jól érzem magam.
Párválasztásnál például szempont az, hogy te Szekszárdon élsz és ott tervezed az életed?
Persze, abszolút. De ez egyébként nagyon nehéz, és nehezebb, mint látszik. Ez a cég attól működik jól, hogy ott vagyunk. Rengeteg meló van a birtokkal. Pesten például sokkal könnyebben ismerkedek. Külföldön tanultam, és négy nyelven elég jól beszélek, így van egy olyan elvárásom, hogy barátnőm is világlátott legyen. Ám összességében az a nagyon fontos, hogy legyen ott a jövendőbelimnek valamilyen tevékenysége. Szekszárdon lenni úgy, hogy nincs semmi, ami értelmet ad az életednek, az borzasztó. Persze nem elvárás, hogy legyen borász vagy gazdasszony a barátnőm, de ehhez az életformához valahogyan viszonyulni kell. Aki ezt be tudja vállalni, az bevállalja, aki meg nem, az úgysem lesz része az életemnek.
Hogyha nem borász lennél, akkor mi lennél?
Mindig is nagyon érdekelt a design, az építészet, a grafikai tervezés, a tipográfia, user-interface design. Ebbe az irányba szívesen elmentem volna, de mindig volt valami érdekesebb boros dolgom.
És a boros dolgok után, egy nehéz nap végén milyen bort nyitsz ki szívesen?
Sört (nevet). Szívesen iszok egyébként esténként fehér bort. Német rizlingeket, etyekit, egrit, tokajit, balatonit. A közepes testű fehér borokat szeretem… Rajnai rizling, olasz rizing, egy szép chardonnay.
Mi a legrosszabb dolog a borászatban? Ha van ilyen egyáltalán…
Vannak kevésbé jó dolgok, de nincs legrosszabb. Rossz érzés, ha valami nem sikerül, például elviszi a jég... De ez inkább a kihívás része. Az adott évjáratra kell reagálni és természetes, hogy vannak rosszabb évjáratok. ’14-ben nem készítettünk például nagy borokat, de az akkori kékfrankosunkat nagyon szeretem.
És mi a kedvenc részed a borászatban?
Nem is egy valami. A borok közötti különbségek, hogy mennyire benne van egy borban, hogy honnan jön, a stílus, a szőlőfajta… De ami engem nagyon érdekel, az a kulturális vonal. A borban egyszerre van jelen egy kulturális irány és valami hihetetlen földhözragadtság. A luxuskultúra része, miközben egy nagyon kétkezi, koszos, poros, cukros, egyszerű valami. Az egyik héten még Berlinben prezentálsz egy borbárban, a másik héten meg szőlőket jelölgetsz, hogy melyik hogy színesedik. Én nagyon szeretem ezt a kettősséget megélni…