"Alkotás, gondosság, alaposság, értékek, megőrzés, kitartás, szeretet, öröm, szépség, báj, egyszerűség, érzés, értelem, egyediség" (Zsirai Csaba 1961-2011)

Csaba ezen irányelvek alapján nevelte lányait, Katát és Petrát, ezek alapján keltette életre a Zsirai Pincészetet, Katáék pedig ezen irányelvek alapján igyekszenek beteljesíteni Édesapjuk álmát és örökségét. A természet és a természetesség szeretete, az értékek megőrzése, a magyar bor tisztelete vezérelték Csabát, amikor szőlő-, és pincebirtokossá vált és elindult az úton, amelynek köszönhetően ma három jelentős hazai borvidéken van jelen, és készít borokat a Zsirai Pincészet.

3 terület az ország különböző pontjain azért nem kis kihívás egy családi pincészetnek...

Igen, főleg, hogy Apu eredetileg nem is szőlőt szeretett volna, hanem csak egy kis pincét. :) Palkonyán nézett ki magának egyet, de a tulaj csak a szőlővel együtt adta, Apu pedig gondolt egyet, és belevágott. Ez volt 2003-ban. Két évvel később már Tokaj-Hegyalján is vett területet, 2008-ban pedig a somlói területekkel egészült ki a borászatunk. Kezdetben csak hobbi volt Apu számára a borászat, de ahogy múltak az évek, egyre csak növekedett a birtokrendszer, ami már túlmutatott a hobbi kategórián, és úgy döntött, érdemes lenne piaci alapokra fektetni az egészet.

Ez a döntés bizonyára nagy változást hozott a család életébe.

Átalakult a családi élet, igen. Elkezdtünk kijárni a szőlőbe, beletanultunk a szőlő munkálatokba is, hiszen Apu nem szerette, ha ő dolgozik, mi pedig nem :) Ettől függetlenül, nem volt ránk kényszerítve semmi, mi Petrával pedig szívesen csináltuk. Inkább közös, családi programok voltak ezek, sem mint kötelező munka.

Most pedig már Ti vezetitek ketten a pincészetet, igaz?

Miután Apu elhunyt 2011-ben, Petra vette át a pincészet és a másik vállalkozásunk vezetését, én pedig 2013-ban csatlakoztam hozzá. Petra a felelős döntéshozó, ő felel a pénzügyekért és a pályázatokért, a férje pedig az értékesítésért. Rajtam kívül még 2 borász segít minket, egyikük Tokajban, másikuk pedig a villányi és a somlói területeken. És természetesen minden helyszínen vannak állandó segítőink a szőlőben és a pincében egyaránt. Így áll össze a mi kis csapatunk.

Milyen fajtákkal dolgoztok ezen a 3 területen?

Mindhárom területünkön a már ott lévő, megvásárolt szőlőt mentettük meg, tehát nem telepítettünk, éppen ezért nagyon sok fajtával dolgozunk. Somlón például 1,5 hektáron 4 különböző fajtánk van.

Nincs terveben esetleg a fajták szűkítése?

Villányban a fehér szőlőt már sikerült 4-ből 2 fajtára szűkítenünk, de egyelőre még nem szeretnék nagy változásokat. Olyan fiatal még a pincészet és olyan sok a lehetőség, a játéktér, hogy szeretnék időt adni magunknak, hogy alaposan megismerjük, kitapasztaljuk az összes fajtát és a területeket egyaránt.

Melyik a kiemelt borvidéketek a háromból?

Tokaj-Hegyalja. Első sorban erre a területre szeretnénk koncentrálni leginkább, hiszen itt dolgozunk a legnagyobb területen, és általában ide is kötnek minket. Leginkább a száraz fehér borainkat ismerhette meg a közönség, de nagy vágyunk, hogy elkészítsük életünk aszúját. :)

Neked melyik a kedvenc szőlőfajtád?

A hárslevelű. Somlón is nagyon szép borokat lehet belőle készíteni, és én Tokajban is jobban tudok azonosulni vele.

Szerinted mik a borász szakma szépségei és nehézségei?

Szépsége, hogy minden évben mást készítünk, hiszen az időjárás, a természet kiszámíthatatlan befolyásoló tényezők. Mi csak segítők vagyunk a bor életében.

A nehézsége pedig pontosan ugyanez :). Ha megszakadunk, se tudjuk befolyásolni a természeti elemeket.

Mivel Apukád is csak később vágott bele a borász szakmába, gondolom, Te sem annak készültél…

Apu szerette volna, hogy az legyek, de én az egyetem előtt még nem igazán. Így végül közös megegyezéssel közgazdász lettem (az majd jó lesz a vállalatvezetéshez alapon). Mostanság egyébként kacérkodom a gondolattal, hogy szívesen lennék cukrász, vagy pék is.

Kedvenc bor-étel párosításod?

Nagyon édesszájú vagyok, úgyhogy azt mondanám, bármilyen sárgabarackos-túrós desszert Tokaji Fordítással.

Egy hosszú, mozgalmas nap után milyen bort bontasz szívesen?

Biztosan valamilyen száraz fehér bort. És, bár tudom, hogy azt mondtam, a hárslevelű a kedvencem, egy hosszú, fárasztó nap után furmintot kell inni.

11. generációs borászként bekapcsolódni a családi borászat életébe és működésébe egyrészt megtisztelő, másrészt kihívásokkal teli feladat. Ifj. Tiffán Zsolt azonban egy másodpercre sem kételkedett abban, hogy az ő útja is a szőlőtőkék között vezet majd. Hagyománytisztelő, mégis friss szemlélettel csatlakozott tanulmányai után a családi céghez, hogy (egyelőre) legnagyobb részt a marketing területén segítse Nagyapját és Édesapját.

Sok generációra visszatekintő borászat a Tiétek, mesélsz kicsit a múltról és a jelenről?

A Tiffán család 1746 óta foglalkozik bortermeléssel, de a ma működő családi cég alapjait Nagyapám, Tiffán Ede fektette le. A Villányi Állami Gazdaság főborászaként ő már akkor az újításokon dolgozott, amikor még nem beszélhettünk igazán minőségi magyar bortermelésről. A rendszerváltás után pedig újult erővel, a többi nagy villányi borásszal (Bock József, Gere Attila, Gere Tamás, Polgár Zoltán) karöltve léptek a minőségi bortermelés útjára. Az erős összefogásnak és közös céloknak hála, a borvidék gyors ütemben fejlődött, kiépült a Borút, beindult a turizmus is.

A Tiffán cég lépésről lépésre építkezett, először volt egy kis borozónk a pincesoron és egy kis feldolgozó üzemünk, pincénk, majd vásároltunk területeket is. Ma, jelenleg 25 hektáron gazdálkodunk, ami évi 150-160 ezer palackot jelent. Egy ekkora családi borászat esetében a „családi vállalkozás” szó szerint értendő. Habár remek szaktudású munkatársaink vannak, mind együtt dolgozunk a közös sikerekért. Édesapám is becsatlakozott nagyapám mellé, édesanyám a vendéglátásban dolgozik, és a testvéremmel mi is a szőlősorok között nőttünk fel. Bár nem volt nyomás rajtam, hogy mindenképp ezen az úton haladjak tovább, számomra nem volt kérdés. A pécsi gimnázium után elvégeztem a Kertészeti Egyetem szőlész-borász mérnök alapképzését, a gyakorlati tudásomat pedig külföldön fejlesztettem. Németországban a Rajna-völgyben szőlészeti munkálatokat végeztem, egy szüretet Kaliforniában töltöttem, egyet pedig Új-Zélandon. A mesterképzést Franciaországban és Németországban végeztem el, szintén szőlész-borász szakon. 2018 januárjától vagyok véglegesen itthon, most csatlakoztam be hivatalosan is a cég életébe.

Hogy telnek a napjaid?

A mindennapi feladataim a szakmai adminisztráció és a kommunikáció. Emellett Nagyapámmal közösen tanulok bele a cégvezetésbe, de közösen beszéljük meg a szőlészeti, növényvédelmi és borászati feladatokat is. Az álmom, hogy a szőlőben metszhessek egész nap, illetve a pincében dolgozhassak, de ezt még nem tehetem meg. Most a marketing az a terület, ahol a legtöbbet hozzá tudok tenni a cég működéséhez.

Édesapád és Nagyapád nyitottak a javaslataidra?

Igen. Nagyapám olyan szakmai tudást tud átadni nekem, amit lehetetlen megtanulni az egyetemen és ez hatalmas kincs, hogy vele dolgozhatok. Ugyanakkor tisztában van vele, hogy a mai világ kommunikációs fejlesztéseit, az online jelenlétet már nem látja át, így ezt a területet teljesen rám bízta, megbízik bennem.

Mik azok a célok, illetve fejlesztések, amik terveid között szerepelnek?

Nem szeretnék radikális változtatásokat, a Nagyapám által kijelölt úton szeretnék tovább haladni, megőrizve a hagyományokat. Inkább csak finom-hangolnám a már lefektetett alapokat, a mai igényekhez igazítva azokat.

Célom, hogy még inkább bebiztosítsuk magunkat a hazai piacon, hiszen a boraink nagy részét belföldön értékesítjük, csupán 15% megy exportra, legnagyobb részt az ázsiai piacra. Van emellett 4 hektárunk, ami két holland barátunkkal egy „testvérbirtok”, innen egy külön címkés (1964-es telepítésű a Sterntalból) Cabernet Franc készül kifejezetten csak holland és belga exportra. De én azt vallom, hogy a magyar piac a legfontosabb.

Mit értesz pontosabban „bebiztosítás” alatt?

Jelenleg nagyon sok szőlőfajtával dolgozunk, mint általában az összes hazai borászat. Van portugiserünk, kadarkánk, díjnyertes pinot noir-unk, cabernet franc-unk, cabernet sauvignonunk és merlot-nk. Emellett számos házasításunk, ami én úgy gondolom inkább a sikerünk, mint a fajtaboraink. Azonban a jövőben én mindenképp szűkíteni szeretném a szortimentet.

Villány két arcú borvidék. Egyrészt nagyon fontos a hagyományos fajták művelése, ami Villánynak a portugieser. Ez Villány legfontosabb fajtája, egy jó villányi borász arról ismerszik meg, hogy milyen ez a bora. Sajnos azonban a jelenlegi megítélése, népszerűsége nem túl jó ennek a fajtának, az emberek valahogy elvesztették benne a bizalmukat és már leginkább csak az ára miatt veszik meg a szupermarketekben a belőle készült könnyű, gyümölcsös borokat. Pedig fontos fajta, mindenképp építeni kell rá, így borvidék szinten tervezünk egy népszerűsítő kampányt. 2019 például a portugieser éve lesz.

Másrészt, ahogy Michael Broadbent, villányiak által sokszor idézett szakújságíró is megmondta, a cabernet franc megtalálta természetes hazáját Villányban. Olyannyira meghatározó fajta lett, hogy az egész borvidék erre fog építeni a jövőben, ahogyan mi is szeretnénk. Meg is született rá egy klasszifikáció, a Prémium, illetve Szuper Prémium Villányi Franc, amely 100% cabernet francból készülhet.

Erre a két fajtára fektetném a hangsúlyt, illetve mérlegelném azt is, hogy a globális felmelegedésnek köszönhetően mely fajtáktól kellene elbúcsúznunk. Az egyik valószínűleg, a pinot noir lesz.

Emellett én az organikus szemlélettől sem zárkózom el. Jelenleg integrált szőlőtermesztést folytatunk, de nincs kizárva, hogy a hosszú távú tervek közé a teljes átállás is bekerül.

Mik a borász szakma nehézségei és szépségei?

Nem is kell ezt élesen elválasztani feltétlenül, sokszor, ami a nehézsége, az egyben a szépsége is. Például a szőlőtermesztés és növényvédelem, amik évről évre érdekes szakmai kihívások elé állítanak minket. Ami valóban nehézség talán, az a hazai bortermeléssel és értékesítéssel járó adminisztráció. Indokolatlanul sok a papírmunka.

A szépsége viszont a változatosság. Megvan a természet adta ciklikusság, de még sincs két ugyanolyan év, két ugyanolyan nap. Ráadásul a borértékesítés során rengeteg emberrel lehet találkozni. A bor összehozza az embereket.

Kedvenc saját, illetve külföldi borod?

Hangulatfüggő és tényleg „mindent kóstoló” vagyok, de leginkább a könnyedebb vörösborokat szeretem. Lesz most egy 2017-es Kadarkánk, nagyjából 700 palack készült, az például tényleg annyira ízlik most nekünk, hogy félek, családon belül elfogy mielőtt piacra kerülhetne.

Külföldi borok közül pedig talán Châteauneuf-du-Pape-ot emelném ki, fehérborból Jura, illetve nagyon szeretem Jerezt is.

És egy fárasztó, nehéz nap után milyen bort bontanál?

Ha azt mondom, hogy sört, az gond? :)

Egyébként, mivel inkább vörösboros vagyok, egy portugiesert, vagy egy kadarkát. Bár, jobban belegondolva, nagyon szeretem a hazai érleltebb fehér borokat is, például Somlóról.

Kedvenc étel-bor párosítás?

Osztriga! De nem champagne-al, hanem Picpoul de Pinet-vel. Illetve, nemrég voltunk Veronában és ott ettünk egy, talán a magyar ízlésvilágnak kicsit meglepő, szamár spagettit. A helyi Valpolicella fantasztikusan passzolt hozzá.

Az, hogy valaki beleszületik egy borász családba még nem feltétlenül jelenti azt, hogy kiskora óta a borász szakma lebeg a szemei előtt, mint álom hivatás. Böjt Gergő például sokáig biztosan nem azt vágta volna rá a „Mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre, hogy szőlész-borász, bár az azért neki is feltűnt, hogy bármerre is járt a világban, valahogy mindig ebbe a témába botlott… Mi nagyon örülünk, hogy végül hallgatott a szőlő hívó szavára, ugyanis nagy kár lett volna, ha az Egri borvidék nem gazdagodik a lendületes Böjt testvérpárral. Ráadásul Gergő már le sem tagadhatná borász mivoltát, hiszen a környéken is csak úgy emlegetik a barátai, hogy a „Legjobb Vörös”.

Viszonylag friss pincészet vagytok, igaz?

Annyiban igen, hogy nem tekintünk vissza évszázados múltra, Édesapám 1993-ban kezdett el komolyabban foglalkozni a pincészettel. A családunk kapott 3 hektár ún. kárpótlásos földet, amihez Apuék vásároltak egy kis pincét. Így kezdődött minden. Azóta ez a terület közel 18 hektárossá nőtte ki magát, rajta rengeteg szőlőfajtával: olaszrizling, leányka, sauvignon blanc, ottonel muskotály, kékfrankos, cabernet sauvignon, blauburger, turán, zweigelt, pinot noir, merlot.

Nem tervezitek, hogy szűkítitek kicsit a fajtákat, amikkel dolgoztok?

De, mindenképpen. Valójában ez lenne az én feladatom, hogy megtaláljuk azokat a fajtákat, amikkel valóban megéri foglalkozni. Bogival, a húgommal szinte már teljesen átvettük a családi pincészetet (bár Apu is nagyon sokat besegít még),  és egyértelműen az a tervünk, hogy kisebb területen, kevesebb szőlőfajtával dolgozzunk. 10-12 hektár bőven elég lenne. Kékszőlőből megtartanánk a kékfrankost, illetve telepítenénk egy kadarkát, fehérből pedig maradna az olaszrizling, illetve behoznánk mellé még egy hárslevelűt. Hosszú távú célunk, hogy 60-70%-ban csak kárpátaljai fajtákkal dolgozzunk.

Ezek szerint megvannak a saját kitűzött céljaitok Bogival…

Apu a folyóborban találta meg a piacát, mi nem ezt az utat szeretnénk folytatni. Ezért is kezdtünk el saját címkével dolgozni. Az első évjáratunkból született egy 2012-es Bikavér és egy 2013-as Egri Csillag. Én Új-Zélandon voltam ebben az időszakban, így szinte mindent Bogi intézett itthonról. Amikor láttam, hogy milyen jó volt ennek a két bornak a fogadtatása, akkor döntöttem úgy, hogy elég az utazgatásból, ideje hazajönni, és komolyabban elkezdeni foglalkozni a borokkal. Akkor nagyjából 2000 palack Bikavérünk és 3000 palack Csillagunk volt, ami szerencsére nagyon hamar elfogyott. Most 40.000 palack körül járunk évente. Ezt a számot szeretnénk maximum 100.000 palackig megemelni, úgy, hogy 4-5 borunk legyen egy évben. Ez lenne az az út, amit kijelöltünk magunk elé. Inkább kevesebb fajtával, de magasabb minőségben dolgozni. A Kékfrankos lenne a csúcsborunk, emellé jönne még a Bikavér, az olaszrizling és a hárslevelű. Terveben van azért természetesen, hogy egyszer-egyszer egy rozéval, vagy egy sauvignon blanc-nal is kijövünk majd – csak a változatosság kedvéért. A lényeg, hogy lassan, megfontoltan szeretnénk építkezni.

Ezek szerint sokat utazgattál?

Igen, miután elvégeztem a szőlész-borász képzést kimentem Kaliforniába a Napa völgybe. Szüretre kerestek gyakornokot, és egy ismerősön keresztül volt lehetőségem kijutni. Igazából itt szerettem bele a borász szakmába. Azelőtt nem voltam benne biztos, hogy valójában ezzel szeretnék foglalkozni. Kalifornia után aztán 2 szüretet csináltam végig Új-Zélandon, itt már mint assistant winemaker.

Ha nem borász lennél, akkor mivel foglalkoznál?

Az az érdekes, hogy annak ellenére, hogy nem voltam benne biztos, hogy ez lesz a szakmám, soha nem is kerestem mást. Valahogy mindig efelé sodort az élet. De, talán valamilyen sportban próbáltam volna ki magam szívesen.

Mi a borász szakma szépsége és nehézsége?

Nehézsége sok van:). Az időjárás, a hazai piac… Illetve, itt Egerben az is, hogy nagyon sok szőlőfajtával kell dolgozni.

A szépsége viszont pontosan ez a változatosság. Hogy soha nincs két ugyanolyan év, de még csak két ugyanolyan nap se. Emellett pedig persze minden pozitív visszajelzés újabb energiával tölti ez az embert.

Kedvenc étel-ital párosításod?

A Champagne és osztriga párosítással nem lehet mellé lőni :). Napokig is el tudnék rajta élni.

Egy mozgalmas nap után milyen bort nyitsz otthon szívesen lazításként?

Talán egy Champagne-t, vagy valamilyen buborékos italt, amiből általában mindig van otthon. De szívesen kóstolom meg a környékbeli borászok borait is. Mivel sokszor találkozunk és tartunk közös kóstolókat, mindig cserélgetünk borokat.

-

10 nap, 1 borász: járd végig velünk 365 nap alatt Magyarország borvidékeit és ismerd meg Juniborászainkat! Videók, érdekességek, interjúk és persze kóstolók 10 napról 10 napra a DiVinokban.

Március 16-25. között Böjt Gergő kedvenc borait mutatjuk be nektek, illetve mutatja be ő maga a kiemelt tételeken keresztül.

Ha minden szőlőfajtának lenne egy védőszentje a Juniborászok között, akkor az Ezerjó borzasztóan büszke lehetne, hogy Miklós Csabi mellett Kamocsay Ákos vette őt a szárnyai alá. A móri borász egyik legnagyobb célkitűzése, hogy ennek az izgalmas fajtának a lehető legtöbb arcát megmutassa, a testes, „harapható” bortól kezdve, egészen akár a szinte már sauvignon blanc-i könnyedségig.

2015-ben beszélgettünk Veled utoljára hosszabban, elmeséled, azóta mik történtek a borászat háza táján?(Az Ákossal készült korábbi interjút, ITT olvashatjátok)

Most pont annak a 2015-ös szüretnek a tételei vannak kint a polcokon, bár már hamarosan váltják őket a 2016-os szüretelésűek, amiket most, márciusban töltünk majd palackba. Hosszú érlelésű borokat készítek, ami azt jelenti, hogy közel 1 évet vannak a fahordóban, ezután kerülnek még át tartályba, majd később a palackokba.

A 2016-os évjáratból született Prémium Rajnai Rizling, Prémium Ezerjó, Prémium Chardonnay, illetve az Anna, ami egy ezerjó és chardonnay házasítás. Az érdekessége, amellett, hogy a nagyobbik lányomról kapta a nevét, hogy konkrétan nem a forgalomba került ezerjónak, illetve chardonnaynak a házasítása, hanem ezen tételek utópréséből készült borok kerültek bele, így egy nagyobb beltartalmú bor született belőle. Ez a típusú házasítás egyébként egyik évjáratban az Anna, másik évjáratban az Emma nevet viseli (a két kislányom után).

Az Anna - Emma borok is annak a törekvésednek a része, hogy az Ezerjó fajta minél több arcát megmutasd?

Igen, bár a valódi újdonság e téren most a Grand Ezerjó volt 2015-ből, amit a Prémium kategória fölé pozicionáltam. Késői szüretből készült, voltak már töppedt bogyók a fürtökön. Egy éjszakát ázott a présben, csak másnap préseltük ki, és ennek a préselési folyamatnak is csupán a 2. frakciójából (vagy utópréséből) született a Grand Ezerjó. A sok cukorból szinte minden kierjedt belőle, száraz kategóriájú, 15%-os alkohol tartalommal bíró, szinte harapható bor.

A 2017-es évjáratban pedig ennek egy újabb verziója is bemutatkozik. Szintén töpped szőlőből készült, de hamarabb leállítottam az erjedést, így 10-es lett az alkoholja, és maradt benne közel 100 gramm cukor, tehát egy jó édes borról beszélünk. Összesen 500 liter készül belőle, és kicsi, 0.375-ös palackokba töltöm majd.

Tervben van esetleg egy könnyebb, frissebb Ezerjó is?

Nincs kizárva; igazából szeretnék egy Ezerjót, ami a mindennapok bora, amivel akár meg lehet kezdeni egy kóstoló sort. Még a Hilltopos időkben, Apu mellett egyszer kísérleteztem egy teljesen reduktív technológiával készült Ezerjóval, ami abban az évjáratban egy elképesztően könnyű, friss, bodzás, csalános, tiszta sauvignon blanc-ná alakult. Kereskedelembe nem került sajnos, pedig verte az akkori összes sauvignont, de Apu azt mondta, nincs kedve ott állni minden egyes eladott palack mellett, és elmagyarázni, hogy igazából ez tényleg egy Ezerjó :).

Ez a példa is azt mutatta, hogy rengeteg lehetőség rejlik a fajtában.

Mindenesetre most ezt a reduktív stílus nagyon távol áll tőlem, így a közeljövőben biztosan azokat a jegyeit szeretném megmutatni, amit a természetközeli stílussal, spontán erjedéssel lehet belőle kihozni.

Mennyire ismerik a fogyasztók az Ezerjót, mint fajtát?

Eléggé rétegfajtának számít, hiszen viszonylag kis területen, csupán a móri borvidéken, és az Alföldön foglalkozunk vele néhányan. Illetve, magának a bornak is olyan a stílusa, ami nem feltétlenül populáris az átlag fogyasztók körében, főleg, ahogy én készítem – fahordóban, hosszú érleléssel. Akik már túl vannak a rizling, vagy az irsai könnyedségén, és keresik a testesebb fehér borokat, ők értékelik igazán az Ezerjót. Másrészt viszont, külföldön egyre nagyobb a kereslet a magyar fajtákra, így az Ezerjóra is. Pont ez az egyik célom a közel jövőre nézve, hogy bővítsem azoknak a nemzetköz partnereknek a számát, akiknek a segítségével a boraim eljuthatnak hozzáértő privát fogyasztókhoz, illetve jobb éttermekbe.

Milyen célokat tűztél még ki a következő évekre?

A szőlőfajtákat, amikkel foglalkozom, leszűkítettem háromra: az Ezerjó, a Rajnai, illetve a Chardonnay. Ez a három az, amiből úgy gondolom, hogy a legtöbbet ki lehet hozni a borvidékünkön. Ez lenne az egyik cél: inkább szűkebb fajtaválasztékkal dolgozni, de azokkal minél változatosabban, minél több arcukat megmutatni, minél magasabb minőségben.

Másik fontos célkitűzés, hogy elkészüljön a pince, aminek felépítésére most nyertem el egy pályázatot. Nagyon szép birtok lesz, ha elkészül, ahova kisebb csoportokat is tudok majd fogadni kóstolásra. A terv az, hogy a 2019-es szüret, már ott zajlik majd.

Mi volt a legutolsó kiemelkedően emlékezetes boros élményed?

Karácsonykor bontottunk ki egy cabernet-t, amit 2 éve Kaliforniából kaptam. Kint voltam egy nemzetközi bor konferencián, ahol meglátogattam a borászt, akinél 2004-ben dolgoztam és annyit dicsértem az egyik hordós tételét, amíg távozáskor a kezembe nem nyomott egy palackkal a korábbi évjáratból, hogy vigyem el ajándékba. Az egy nagyon jó bor volt.

Van esetleg kedvenc étel-bor párosításod?

Imádom a sushit, és legutóbb például azt kóstoltuk Ezerjóval. Fantasztikus volt. Az én boraim nagyon jó gasztro borok, elég könnyen lehet őket párosítani ételekkel, hiszen mindegyik sokrétű és ízgazdag. Szoktam készíteni egy whiskeys, barnacukros, dijoni mustáros pácban érlelet sült csirkét, ahhoz például nagyon passzol a chardonnay.

Október végi nyitása óta töretlen a DiVino Kecskemét népszerűsége. Egy kifejezetten jól sikerült megnyitó alapozta meg a borbár nyitását - Frittman Peti szerint nagyon sokat jelentett, hogy a város vezetősége képviseltette magát. "Számomra ez egyenlő volt azzal, hogy a város kiáll a DiVino mellett, bizalmat szavazott nekünk, és hisz abban, hogy hozzá tudunk tenni Kecskemét kulturális életéhez." 

 Lassan 2 hónapja nyitva vagytok, mik a tapasztalatok?

Várakozásaim töretlenek, úgy érezzük, egyre inkább meghatározó része vagyunk a városnak,olyan hellyel ahol egészen új élménekkel gazdagodnak az emberek.   Sokan ismerték már a pesti DiVino bárokat, de azért sokaknak újdonságot jelentett ez a koncepció. Velük  meg kell ismertetni, miről is szól a junibor és a Divino, mik az általunk képviselt értékek. Izgalmas ugyanakkor hatalmas felelősség más szakmabeli kollégák boraival dolgozni és szerencsére mindenki nagyon érdeklődő. A vendégkörünk is abszolút széleskörű, ami szintén azt mutatja, hogy nyitottak és kíváncsiak ránk. Az idősebbek leginkább esti programként, színház előtt, vagy után térnek be, hétvégén pedig szinte korosztály függetlenül.

Milyen az étel-, illetve a bor felhozatal?

Elég széles szortimenttel nyitottunk - több mint 100 féle borral -, és nagyon örülünk, mert az a tapasztalat, hogy minden borvidékről szívesen kóstolnak, bátran kísérleteznek a vendégek. Az étlapunkon leginkább bár ételek szerepelnek, amelyet igyekszünk szezonételekkel frissíteni. 

Milyen programokkal várjátok a vendégeket?

Természetesen igyekszünk minél több szakmai kóstolót, fogadóórát szervezni - itt volt már nálunk Miklós Csabi, Vesztergombi Csabi, illetve Stefán is. Jövőre szeretnénk hosszabb, kerekasztal beszélgetéseket is, ahol akár 2 borász is bemutatkozhat. Ezen kívül állandóak az élő zenés programjaink, és természetesen a dj sem hiányozhat a pult mögül :). Karácsonyig most már leginkább az utóbbiak dominálnak - zene, kikapcsolódás és forraltbor a mottónk az év végére.

DiVino Kecskemét

"Pár éve egy jótékonysági borárverésen kezdtünk el beszélgetni és álmodozni: szerettünk volna egy olyan helyet Székesfehérváron, amely még jobban felpezsdíti a város gasztronómiáját és a borszeretők találkozóhelye lehet. Beszélgetések, tervezgetések, borozások, aztán még borozások következtek, míg most itt állunk a városközpontban, a sétáló utcán, és nézzük, ahogy a helyére kerül a DiVino felirat." Így vált valóra két jó barát, Suralik Attila és Miklós Csabi álma. A székesfehérvári DiVino nyitásról Miklós Csabival beszélgettünk.

Hogy sikerült a megnyitó?

Nagyon izgalmas volt! Egyrészt nagy reményekkel álltunk hozzá, másrészt attól függetlenül, hogy Székesfehérvár a móri borvidék fővárosa, mégiscsak egy számomra szokatlan terepen kellett helyt állni. Szerencsére azonban minden a lehető legjobban sikerült, fantasztikus vendégsereg gyűlt össze. Hamar kiderült, hogy a székesfehérvári bor iránt érdeklődők tábora nem csak, hogy széles, de egy szakmailag is igen hozzáértő közösség. 

Ezek szerint azóta is nagy az érdeklődés?

Várakozáson felüli. Folyamatosak a foglalások, és az első szakmai estünkre, Vesztergombi Csaba fogadóórájára is szép számmal ellátogattak. Több vendégünk is bizonygatta, hogy nagyon hiányzott már egy ilyen hely Székesfehérvárról.

Milyen az étlapotok? Hasonló a többi DiVino menüjéhez?

Nagyon sok jó étterem van Székesfehérváron, velük nem szerettük volna felvenni a versenyt, így inkább a bár-ételekre fektettük a hangsúlyt. Sajt-, sonkatálakkal, mártogatósokkal várjuk a vendégeket.

Milyen programokkal készültök?

Legközelebb a Prácser Pincészet látogat el hozzánk, december 22-én. A fogadóórák, kóstolók mellett azonban nagyon szeretnénk a város kulturális életével is összefonódni, így például már a székesfehérvári színházzal is tárgyalunk együttműködési lehetőségekről.

DiVino Székesfehérvár

Szekszárd az egyik legdinamikusabban fejlődő borvidék. Ez egyrészt köszönhető az olyan helyi, fiatal borászok, mint Sebestyén Csabi nyitottságának és közösségi összefogásának, másrészt annak a lelkes és nélkülözhetetlen marketing munkának, amit Sebestyén Csilla végez. A Sebestyén testvérek esetében így többszörösen is igaz a címben szereplő felkiáltás. Együtt nem csupán a szekszárdi borok hírnevét erősítik, de egymás munkáját is tökéletesen kiegészítik. Most épp Csabit tudtuk elcsípni egy beszélgetésre.

Mi a Sebestyén Pince története?

A mi pincészetünk nem egy generációkra visszanyúló pincészet. 1998-ban, én döntöttem úgy, hogy az addig csupán hobbi pincészetet egy kicsit komolyabban veszem és átalakítom. Elkezdtünk palackos bort készíteni, területeket vásárolni, és szépen, ütemesen fejlődni. Mindig ott fejlesztettünk egy keveset, ahol éppen szükség volt rá, hiszen nem volt mögöttünk befektető, nem tudtunk hirtelen mindent egyszerre a legfelső szintre emelni. 2003-ban nőtte ki magát a pincészet annyira, hogy a családnak el kellett döntenie, inkább maradjon hobbi a borászat, vagy vágjunk bele életvitel szerűen. Az utóbbi mellett döntöttünk. Ma már egy 20 hektáron gazdálkodó, közép méretű szekszárdi pincészet vagyunk.

Szeretnétek még növekedni?

Nem, nincs tervben, hogy növeljük a területeinket, ezt a mennyiséget most szépen belaktuk, átláthatóan tudjuk gondozni.

Akkor mik a tervek a jövőre nézve?

Számunkra a minőség és a hagyomány tisztelet a legfontosabb. Szekszárdra mindig is a háziasítások voltak a jellemzők, nem gondolnám, hogy nekünk ezen változtatnunk kellene. A cél sokkal inkább az lenne, hogy hogyan tudjuk ezeket a háziasításokat tovább fejleszteni. Pontosan ezért, szeretnénk a borok tekintetében még inkább a minőségre fókuszálni, illetve a bikavért minél jobban az előtérbe helyezni. Szeretnénk ezen a háziasításon keresztül megmutatni a szekszárdi borterület diverzitását. A hosszútávú cél pedig, több dűlő szelektált bikavért készíteni a legjobb évjáratokban, és ezeket a külföldi piacokra is eljuttatni.

Ezen dolgozik Csilla…

Igen. Csilla, másokkal együtt, itt a borvidéken egyedülálló munkát végez. Amikor anno úgy döntöttünk, a pincészet lesz a fő vonal az életünkben, Csilla nem a borász szakmát tanulta ki, ő ugyanis nem szeretett volna bort készíteni, inkább a sommelier, illetve bor értékesítői vonalon képezte ki magát. 6 évig külföldön dolgozott, már akkor is nagyon sokat segített, de azóta dolgozunk szorosan együtt, mióta hazaköltözött. Neki köszönhetően egyre több angliai fine dining étteremben ismerik meg a szekszárdi és más hazai borokat, és reméljük, hamarosan más országokban is hasonló sikereket érhetünk majd el.

Jól tudtok együtt dolgozni?

Az esetek 90%-ban ugyanúgy gondolkodunk a dolgokról. A maradék 10% nézeteltérés pedig általában csak előbbre viszi a munkánkat, hiszen ezeket a dolgokat megvitatjuk, és megoldjuk. Biztosan jobban összecsiszolódtunk volna, ha a kezdetektől együtt dolgozunk, de Csilla így is nagyon fontos szereplője a történetnek, sőt, a Junibor tagság staféta botját is Ő viszi tovább. Az értékesítői, marketing és közösségi munkán kívül, a háziasításokról is segít nekünk dönteni Édesapánkkal.

Ha nem Szekszárdon borászkodnál, hol tudnád még elképzelni magad?

Igazából bárhol, ahol helyi fajtákkal tudnék dolgozni. A Francia borvidékek például…

És, ha nem borász lennél, mivel foglalkoznál?

Biztosan valami emberközpontú szakmát választanék magamnak, olyat, ahol emberekkel találkozhatok, beszélgethetek, és, ahol meghallgathatom a visszajelzésüket. Érdekel a vendéglátás, így szívesen lennék például barista, szakács, vagy mixer.

Mi a szépsége és mik a nehézségei a borász szakmának?

A legnagyobb szépsége az alkotás. Hogy hozzájárulsz ahhoz, hogy valami valami egészen mássá válik. Segítesz a szőlőnek, hogy egy szép bor szülessen belőle. De ugyanúgy, a háziasítás izgalmát is nagyon szeretem, ahogy a borokat a saját ízlésemre tudom formálni.

Illetve, természetesen, az emberek. Amikor leülünk együtt kóstolni, elmondják, hogy ízlik nekik a bor, beszélgetünk róla…

A nehézség pedig mindenképpen a kiszolgáltatottság. Hogy, ha a természet gondol egyet, egy tollvonással tönkre tudja tenni a termést és az évjáratot.

Milyen bort bontasz szívesen egy fárasztó nap után?

Nagyon sok barátom van a szakmában, így nem szenvedek hiányt idegen borokból, általában ezeket kóstolgatjuk szívesen. Leginkább hangulat függő, hogy éppen mit veszünk elő – lehet az egy könnyű fehér, családi beszélgetésekhez inkább egy komolyabb vörös dukál, míg kártyapartiknál a pezsgő kerül elő.

-

10 nap, 1 borász: járd végig velünk 365 nap alatt Magyarország borvidékeit és ismerd meg Juniborászainkat! Videók, érdekességek, interjúk és persze kóstolók 10 napról 10 napra a DiVinokban. 

November 7 - 16-ig Sebestyén Csilla és Csabi kedvenc borait mutatjuk be nektek, illetve mutatja be ő maga a kiemelt tételeken keresztül.

Ha lovagrendi kitüntetést lehetne osztogatni a Junibor berkein belül, akkor András és öccse, Ferenc már biztosan a „Kékfrankos Harcosok” címet viselnék. Ők ketten ugyanis, ha vérüket nem is, de szinte minden idejüket és energiájukat a Takler márka és Birtok felépítésére áldozták. Természetesen, ők nem áldozatként tekintenek minderre, számukra magától értetődő, hogy teljes odaadással és rajongással álljanak még hajnali egy órakor is a prés mellett szüret idején, vagy éppen a vendégekkel borkóstolás közben.

Hol kezdődik a történet?

Őseink szorgalmas sváb emberek voltak akik apáról fiúra adták át a szőlészkedés és borászkodás szeretetét, életformáját. Aztán eljött 1978, amikor is mindennek végeszakadt, hiszen Szekszárd főutcáján fekvő ősi ház a dózerek áldozatául esett több régi szőlőművelő család portájával együtt. Öcsémmel ebbe születtünk bele. A kisajátítás árából vásároltuk meg azt a romos Decsi-hegyi birtokot és tanyát, amelynek ma is büszke tulajdonosai vagyunk és amelyen új életet kezdtünk. Nem volt hétvége, pihenés, folyamatos munkával, valóban a tíz körmünkkel kapartuk össze azt, amit most Takler Borbirtoknak nevezhetünk.

Büszkén…

De még milyen büszkén! Aki ma ellátogat hozzánk Szekszárdtől pár kilóméterre fekvő mellé, Decsi-hegyre, az egykori romos tanya helyén, most egy világszínvonalú birtokot és pincészetet talál, hotellel, wellnessel és a magyaros ízekre épülő étteremmel. Ma már 70 hektár saját szőlőterületen gazdálkodunk, amihez még 60 hektárt integrálunk. Az egész család keményen dolgozott, hogy mindez megvalósulhasson, minden egyes szegletét, tégláját, ültetvényét ismerjük a birtoknak… Tavaly ünnepeltük pincészetünk 20. születésnapját elővettük a régi fényképeket, meghívtuk azokat, akik végig mellettünk álltak, és akik rengeteget segítettek nekünk az elmúlt években.

A Birtok mellett a Takler márkát is szépen kiépítettétek.

Igen, szerencsére mára már elmondhatjuk, hogy töretlenül élvezhetjük a fogyasztók bizalmát. A folyamatos pozitív visszajelzés az, ami folyamatosan vitt, illetve visz is minket előre a mai napig.

Főként a hazai piacra termeltek, vagy kacsingattok a nemzetközi piac felé is?

Egyelőre még nagyobb százalékban kereskedünk itthon, de több okból is igyekszünk az exportra egyre nagyobb hangsúlyt fektetni. Először is, éves 600.000-700.000 palack termelés mellett már muszáj külföldben is gondolkozni. Most jöttem haza Prágából, de nem régen voltam Dublinban, Belfastban is. Nagyon jó érzés, hogy mindenhol pozitívan, sőt, jó értelemben vett csodálkozással fogadják a borainkat. A belfasti étterembe például 6 bort vittem, és mind a 6-ot egyből megszerették. Az ilyen visszajelzésekre lehet alapozni, ezekből látszik, hogy kicsiben ugyan, de ott a helyünk az európai piacon.

Másrészt, a hazai piac egyre telítettebb. Nagyon sok kísérletező kedvű fiatal borász van, ami egyáltalán nem gond, sőt! De tény, hogy egyre jobban meg kell küzdeni az éttermek és borbárok borlapjain a helyekért. Egyre több olyan hely van például, akiknek kifejezetten az a koncepciójuk, hogy nem tartanak nagy nevű pincészetektől borokat. Amivel szintén nincs probléma, csak azt nem szeretném, ha végül azok lennének háttérbe szorítva, akik megteremtették az újkori magyar borászat alapjait, és akik a mai napig is komoly súllyal és presztízzsel építik a magyar bor nimbuszát itthon és külföldön egyaránt.

Más borokat részesítenek előnyben külföldön, mint itthon?

A nemzetközi piacon szeretik a tájjellegű borokat, aminek nagyon örülök. Itthon például az éttermek kínálatában még mindig a nemzetközi fajták vannak túlsúlyban. Remélem, hogy ez változni fog a jövőben, hiszen ma már egyre több megbízható minőségű Kadarkát, Kékfrankost és Bikavért is találunk az igen széles borkínálatban.

Nektek esetleg vannak kísérletező ambícióitok?

A mi filozófiánk szerint, egy ekkora pincészet, aki a sikereit a megbízható, hosszan eltartható boroknak köszönheti, ne térjen le a kitaposott útról. Természetesen, mi is haladunk a korral, de nem fogunk például holnaptól narancsbort készíteni. Amit változtattunk az elmúlt 5-6 évben, az az, hogy egyre inkább az eleganciára hegyezzük ki a borainkat. Picit korábban szüretelünk, az alkoholt nem nagyon engedjük 15% fölé, illetve, míg a Bikavér esetében eddig 30% volt az új fában érlelt borok aránya, ez ma már csak 15%. Figyelünk rá, hogy a nagy borok csak akkor jöjjenek ki, ha az adott évjárat megkérdőjelezhetetlen. Éppen ezért, mi 2012 óta nem is hoztunk ki csúcsbort. Az idei évjárat azonban hibátlan, minden idők egyik top évjárata lehet, így ismét feltölthetjük a pincét csúcsborokkal.

Mik a tervek a jövőre nézve?

Talán már elárulhatom, hogy idén kijön egy új borunk, a Szekszárd Grand, ami a borvidék összefogásának eredménye, illetve annak megerősítésére jött létre. A megegyezés alapján, ezeknek a Grand boroknak 25%-a kell, hogy Kékfrankos legyen, illetve minimum 5 éves korukban jöhetnek csak ki. Mi Merlottal, Syrah-val és Cabernet sauvignonnal egészítettük ki a 25% Kékfrankost.

Szekszárd sokak szerint a legdinamikusabban fejlődő borvidék, és erre nagyon büszkék vagyunk, hiszen, mi, fiatal borászok (többek között Vida Peti, Heimann Zoli, Sebestyén Csilla) vettük kezünkbe az ügyet, és dolgozunk rajta nap, mint nap.

Szintén a tervek között szerepel a Takler Kúria fejlesztése is. Szeretnénk 40-re emelni a szobák számát, illetve az a célunk, hogy a Kúria a borainkhoz hasonló ismertségre és elismerésre tegyen szert.

Mi a szépsége, és mi a nehézsége a borász szakmának?

A szépsége mindenképpen az az öröm, amit a fogyasztók arcán látni, amikor megkóstolják a borunkat. Ezen túl, pedig az a kapcsolatteremtő képesség amit a bor és a körülötte lévő kultúra, gasztronómia meg tud teremteni. Egy üveg jó bor mellett mindent meg lehet beszélni kulturáltan, megértve egymás akár ellentétes nézeteit is! A nehézsége pedig talán az, hogy ez bizony egy életforma. Itt nincs tornából felmentés. Ha valaki csak szereti ezt a szakmát, az nem elég. Imádni kell, rajongani kell érte!

Talán szinte elképzelhetetlen, de ha nem borász lennél, mi lennél?

Nagyon szeretem az igényes zenét, főleg a klasszikus rock, blues vonalat. Nagy bánatomra sajnos nem játszom semmilyen hangszeren, de zenészként el tudnám képzelni magam.

Milyen bort bontasz egy hosszú, fárasztó nap után?

Ha valóban egy fárasztó nap volt, akkor semmiképpen nem egy nehéz, tanninos bor után nyúlunk a feleségemmel, Annával. Ilyenkor inkább egy Syrah-t bontunk, ami selymesen fűszeres, izgalmas, de nem megterhelő, és mindig egy nagyon szép estével örvendeztet meg bennünket.

-

10 nap, 1 borász: járd végig velünk 365 nap alatt Magyarország borvidékeit és ismerd meg Juniborászainkat! Videók, érdekességek, interjúk és persze kóstolók 10 napról 10 napra a DiVinokban.

Október 28-november 7-ig Takler Andris kedvenc borait mutatjuk be nektek, illetve mutatja be ő maga a kiemelt tételeken keresztül.

Peti valóságos titánja a fiatal és tehetséges magyar borász generációnak.  Fáradhatatlan lelkesedéssel veti bele magát a pincészet mindennapi munkájába,  segít összehangolni a szervezeti működést, segít a borok elkészítésében, az anyagbeszerzések lebonyolításában, valamint aktívan részt vesz a borkóstolókon is. Fennmaradó idejében a kecskeméti DiVino Borbár megnyitásán dolgozik, és, ha mindez még nem lenne elég, halkan megjegyezzük, hogy ő az egyik legsármosabb magyar borász…

Meddig nyúlik vissza a családi borászat története?

Apai ágon a felmenő rokonság már az 1800-as évek óta szőlőtermesztéssel, borkészítéssel foglalkozott. (Bár anyai ágon is pincemester volt a nagypapám.) Sajnos az ük nagyapám fiatalon hunyt el, dédapánk akkor még csak 12 éves lehetett. Így korán megkellett tanulnia a gazdálkodást. 19 éves volt mikor megnősült, és elvette az akkor 16 éves dédnagy- mamát, a házasságba mindketten vittek földtulajdont, így a kezdésnél kb. 50 hold területen gazdálkodtak ők is. Akkor még ugyan kicsit más területeken, de ugyanezen a tájegységen. Az egyik legmeghatározóbb alak a egyébként Nagymamám volt, aki  szintén sajnos nagyon korán elvesztette a férjét, így két kicsi tizenéves gyerekkel (Édesapámmal és nagybátyámmal) maga maradt az egész borászatra, egyedül kellett állni a sarat. Hihetetlenül talpraesett, és remek üzleti vénával megáldott asszony volt – kijárt a vasút állomásra, hogy Budapestről érkező utasokkal kóstoltassa a borainkat, és ezzel elcsábítsa őket a birtokra.

Akkor a két fiúnak már egy szépen kitaposott útra kellett rálépnie…

Igazából több lábon állt a család, a szőlőtermesztés mellett, állattartással és zöldségtermesztéssel is foglalkoztak a birtokon. Miután Apuék elvégezték az Élelmiszertechnikusi képzést, mindketten dolgoztak és mellette gazdálkodtak, viszont dönteni kellett, hogy a borászat, vagy a haszonállat tartás bővül tovább, és végül a borászat lett a nyerő. A 90-es években, amikor el lehetett kezdeni vállalkozni, Édesapámék megalapítotték a Kft-t, és azóta a két család szoros együttműködésben dolgozik a borászatban.

Ráadásul egyre sikeresebben…

Hosszú utat jártunk be valóban az indulástól, nehéz munkával és olykor csökönyös álhatatossággal végezték szüleink a munkájukat rengeteg áldozatot hozva.  Nagybátyám elsőként kapta meg az „Év Bortermelője” címet 2007-ben, alföldi borászként. Ebben az évben készült el a felújított borházunk is, egy borkóstolóteremmel, barrique-, és ászok pincerésszel, illetve szobákkal. 2013-ban egy látványpincével és egy borbolttal is bővítettük mindezt. A legutóbbi mérföldkő pedig 2015-ben volt, amikor elnyertük az Év Pincészete díjat.

Ezek szerint jól tudtok csapatban együtt dolgozni? Nagy az összhang?

Való igaz, hogy nagy nálunk az egy négyzetméterre jutó borászok száma :). Minden családtag azt adja hozzá a csapathoz, amihez a legjobban ért. Mindig van valaki, aki az alkalmazottak mellett van, aki fogad, tájékoztat, bort kínál, vagy vendégül lát. Közösen dolgozunk a közös sikerekért. Általában a legnagyobb nehézséget a borok összeállításánál, kiválasztásánál adódik, amikor 4-en 4 félét választunk, és csak nézünk egymásra, hogy, na most mi lesz.

És mi lesz?

„Megverekszünk :)„ Nem... ilyenkor azért újra és újra „rájárunk” a tételekre, és végül valaki mindig elbillen valamelyik irányba.  De pontosan ez adja az izgalmát és változatosságát a pincészetünknek, szerintem. Nem egyetlen borász ízlése tükröződik a borainkon, mi inkább a „több száj többet érez” elven működünk.

A hosszú távú célokban is meg tudtok egyezni?

Abszolút - mondhatnám, de ez túlontúl idilli lenne. Törekszünk az egyetértésre. Mivel nagyon igyekszünk szervezetten, egy már jól bejáratott rendszer alapján működni, szeretnénk hinni hogy merhetünk nagyot álmodni. Úgy gondolom hogy mi fiatalok is, még ha nem is olyan régóta de sok új véleményt és szemléletet tudtunk hozzátenni a pincészethez. Területileg és kapacitásban most elértük egy felső határt, amit nem szívesen lépnénk túl, de a minőségi fejlődésben nincsen határ. Mindenképpen szeretnék egy-egy fajtával még alaposabban, részletekbe menően foglalkozni.

Jelenleg nagyobb részben belföldön forgalmunk borokat, ezen is szeretnénk változtatni, nyitni a külföldi piacok felé, és természetesen a Borházat is jó lenne bővíteni gasztronómia irányába elindulni.

Emellett, nagyon örülnénk, ha a soltvadkerti borász összefogás közös víziókat célokat tudna kitűzni maga elé.

Hogy álltok a kecskeméti DiVino nyitással?

Őszintén szólva, most a szüret alatt egy kicsit lassultak a folyamatok, menyasszonyom Flóra rengeteget segít, és nem mellesleg szuper emberekkel dolgozunk a projekten, akik a távollétünkben is tartották a frontot. Most, hogy már kifelé megyünk a szüretből, ismét van időm foglalkozni vele, így az október végi nyitás a cél. Nagyon bízom Kecskemét adottságaiban, és egy borkultúrára éhes közönségben. 

KÉRDEZZ-FELELEK

Mi a legszebb része a borász szakmának, és mi benne a legnehezebb?

A legnehezebb az állandó takarítás :)

A legszebb része viszont a változatossága, illetve színessége.

A kedvenc saját fajtád?

A Generosa.

A kedvenc saját borod?

Volt a Generosanak egy 2013-as hordós változata, ami nagyon duzzogós bornak indult, nem akart megnyílni. Mindig mondtam, hogy majd 1,5 év múlva hátha lesz belőle valami. Végül eltelt 3 év, és kiderült, hogy valóban gyönyörű értékei vannak.

Ha nem Soltvadkerten borászkodnál, hova mennél szívesen?

Szívesen mennék olasz borvidékre. 

Milyen bort bontasz szívesen egy hosszú nap után?

Valamilyen Junibort :). Most éppen az érettebb fehér vonalat élem, de ahogy közeledik a tél, hamarosan már biztos inkább a vörösek felé nyúlok majd.

Ha nem borász lennél, mivel foglalkoznál?

Hm, ezen én is sokat gondolkoztam már… Vagy sportolnék (régen atletizáltam), vagy gépészmérnök lennék. 

-

10 nap, 1 borász: járd végig velünk 365 nap alatt Magyarország borvidékeit és ismerd meg Juniborászainkat! Videók, érdekességek, interjúk és persze kóstolók 10 napról 10 napra a DiVinokban.

Október 8-17-ig Frittmann Peti kedvenc borait mutatjuk be nektek, illetve mutatja be ő maga a kiemelt tételeken keresztül.

Nagynevű, hatalmas pincészetet igazgat, felelősségteljes döntéseket kell meghoznia nap, mint nap, Gere Zsolt mégis tele van pozitív lendülettel és energiával. Valószínűleg, pontosan ez az a magával ragadó dinamizmus, aminek köszönhetően a Gere Tamás & Zsolt Pincészet újra és újra képes meglepni minket valami izgalmas tétellel, ötlettel, vagy innovációval.

Mi inspirál? Honnan ez a lelkesedés?

A családom már a kezdetektől kezdve nem az üzlet miatt kezdett el a borászattal foglalkozni, hanem szerelemből. Édesapám az apósától, tehát a Nagypapámtól kapott 800 négyszögöl területet, amikor összeházasodtak Édesanyámmal. Apu a munka mellett, érdeklődésből és lelkesedésből tanulta ki ezen a területen a szakmát. Ez a példa volt előttem, így lett ez a szakma, így lett ez szerelem.

Azóta is az tölt fel a leginkább, ha személyesen találkozhatok a fogyasztókkal, ha közösen meg tudunk inni egy pohár bort, ha át tudom adni a szakmában rejlő értékeket, izgalmakat, ha bepillantást tudok nyújtani a háttér folyamatokba. Akár a jelmondatunk is lehetne, hogy a legfőbb célunk, élményt szerezni a fogyasztóinknak, amihez nem elég csupán jó bort készíteni. Őszintén, magunkat kell adni, értéket kell teremtenünk és közösséget kell építenünk.

A közösség építést magára a Villányi borvidékre is érted?

Abszolút. Sok kisebb pincészet van a borvidéken, akiket a lehetőségekhez képest igyekszünk támogatni, például bérpalackozással.  Attól ilyen színes a borvidék, hogy ők is a részesei, így fontosnak tartjuk a fejlődésüket. A környékbeli fiatal borászokkal sokat kóstolunk együtt, meglátogatjuk egymás pincéit, tanulunk egymástól és ötletelünk arról, hogyan lehetne frissíteni, illetve emelni a borvidék presztízsét.

Jövőbeni tervünk például, a Portugieser újragondolása. Szeretnénk közös brandnév alatt egy könnyű, gyümölcsös, légies, fiatalos Portugiesert kiadni, megmutatni, hogy mennyi lehetőség és fantázia rejlik ebben a fajtában. Emellett a Villányi Franc -mint már befuttatott brand- erősítése, népszerűsítése a célunk.

Az a 800 négyszögöl terület azért mára már kissé nagyobb, igaz?

Igen, konkrétan 40 hektárrá nőtte ki magát, de van még 20 hektár, amit integrálunk. Ezekről a területekről összesen mára már 370.000 palack bort értékesítünk.

Elmeséled a sikersztorit?

Először 1988-ban palackoztunk, a 87-es évjáratunkat, ami 10 hektoliter bort jelentett. Azelőtt a pincészet csak kannás borokat adott el, amiknek viszont nem lehetett garantálni a minőségét. A vendéglátóhelyeken össze-vissza öntögették a kannákból a borokat, mi pedig nem szerettük volna, hogy ez a családi borászat rovására menjen. Az első palackokat elosztogattuk baráti-, illetve ismeretségi körben, és szerencsére nagyon jó visszhangot kaptak a borok. A következő lépés az volt, hogy el kellett döntenünk, mi legyen, mit is szeretnénk. 1989-ben aztán magától megoldódott a kérdés, hiszen ugrásszerűen megjelentek a kisebb vendéglők. Egyre több akkoriban újonnan nyílt étterem keresett meg minket, a Villányba látogató fogyasztók körében is egyre népszerűbbek lettünk, de ekkor még az értékesítés nagy része export volt. Németországban volt olyan fizetőképes kereslet, amiből finanszírozni tudtuk a hazai fejlődésünket. Mára már az export 10%-ra csökkent, legnagyobb részt magyarországi piacra értékesítünk.

A robbanásszerű siker folyamatos növekedést jelentett, de természetesen kihívásokkal is járt, illetve jár még most is. Folyamatos borhiány van például, az alapborainkból többet is el tudnánk adni, mint amennyinek a termelésére jelen pillanatban kapacitásunk van. A cég elérte a maximumát, a következő lépés már akkora lenne, amit egyelőre nem tudunk megugrani. Illetve, nem is biztos, hogy meg szeretnénk, hiszen az egyik legfontosabb stratégiai kérdés, amit meg kell válaszolnunk, hogy merre szeretnénk tovább haladni. Engedve a piac nyomásának emeljük az alapborok mennyiségét, vagy a prémium borok kiemelése felé fordulunk. Ez a döntéshelyzet most kicsit lelassítja a folyamatokat, de közben van időnk például kísérletezni, amit nagyon fontosnak tartok. Akár hátra is dőlhetnénk, hogy, amit ki lehetett hozni a pincészetből, azt kihoztuk, de szerintem soha nem elégedhetünk meg azzal, amit elértünk. Mindig törekedni kell a felfrissülésre, megújulásra.

Kérdezz / Felelek

Mi a legnehezebb, és a legszebb oldala a borász szakmának?

A legnehezebb az, amikor a természeti károkkal kell szembesülnünk. Csak állni tudunk, és nézni, hogy pusztít például egy jégeső. A legjobb része pedig természetesen az, amikor jól sikerül egy-egy bor, amikor elnyerünk egy díjat, és mindenki büszke lehet rá. Illetve, amikor sikerül átadnunk ezt az élményt a fogyasztóinknak is.

Melyik a kedvenc saját fajtád?

Mindegyiket nagyon szeretem, de talán a Cabernet Franc-ot emelném ki, mert 10 éve, minden évjárata remekül sikerül, ezért nagyon hálás vagyok neki.

A Portugiesert pedig azért mondanám, mert nagy kihívást jelent. Őszinte fajta, aminek csak egyszer lehet nekifutni, az adott évjárat határozza meg a minőségét.

És a kedvenc saját borod?

Inkább úgy mondanám, hogy a teljes 2015-ös évjárat. Nagyon tetszik a stílusa, elegáns, finom és mindegyik borról csukott szemmel is meg lehet állapítani, hogy melyik dűlőről származik.

Ha nem Villányban borászkodnál, akkor hol és milyen fajtával dolgoznál?

El tudom képzelni magam Kaliforniában, vagy éppen Toszkánában is, de általánosságban az a véleményem, hogy ahol szőlő van, ott csak jó lehet.

Ha nem borász lennél, akkor mi lennél?

Régebben a cukrászat, ma már inkább a szakács szakma érdekel. Hobbi szinten nagyon szeretek otthon főzni.

Ha egy délután leülsz, és kifújod magad, milyen bort bontasz?

Mostanában valami könnyedet, talán egy jó rizlinget.

-

10 nap, 1 borász: járd végig velünk 365 nap alatt Magyarország borvidékeit és ismerd meg Juniborászainkat! Videók, érdekességek, interjúk és persze kóstolók 10 napról 10 napra a DiVinokban.

Május 11-20-ig Gere Zsolt kedvenc borait mutatjuk be nektek, illetve mutatja be ő maga a kiemelt tételeken keresztül.

Az ifjabb Szepsy István jó példa az erős, innovatív új borászgenerációra. Nem kisebb céllal alapított a családi mellett saját pincészetet, mint, hogy a tőkéjénél megragadva, világhódító útjára indítsa a száraz furmintot. A családi közös munkáról pedig azt mondja, édesapjával majdnem többet beszélget, mint a feleségével. Pesten kaptuk el egy interjúra.

Édesapád hogyan fogadta anno a döntésedet, hogy egy saját pincészet kiépítésébe (is bele)vágsz?

Teljes mértékben támogatott, hiszen, egyrészt, nem is váltam ki teljesen; a Szepsy Pincészet mindig az a családi vállalkozás marad számomra, amitől sosem szeretnék elszakadni. Minden reggelem ott indul, és Édesapámmal majdnem többet beszélgetek, mint a feleségemmel. Másrészt, a Szent Tamás Pincészet nyomos okkal jött létre. A kiugrással egy olyan dolgot tudunk megvalósítani, amit eddig, itt a környéken, senki nem tudott megoldani.

Mégpedig?

A cél az, hogy világszínvonalú szintre emeljük a száraz furmintot, és megerősítsük a tokaji borvidék hírnevét. A rendszerváltás után sajnos a termelés ezen a vidéken mit sem változott. A mai napig az olcsó, édes borokban hisznek, ebbe pedig lassan, de biztosan, tönkre megy a borvidék. Az egykor híres Tokaji Aszú, vagy Szamorodni, mára már nem képviselnek márkaértéket. Sok a hamisítás, sőt, a legtöbb esetben már a gagyival azonosítják ezeket a márkaneveket. Ahhoz, hogy ezek a borok egyszer majd újra a minőséget tükrözhessék, először magának a tokaji borvidéknek a hírnevét kell helyreállítani. Ehhez kell egy olyan településszintű bor, ami viszonylag olcsón, nagy mennyiségben elérhető, mégis igényes, történelmi gyökerekkel rendelkezik, és még nem olyan ismert a világban. Ez a száraz furmint.

Ami Nálatok a MÁD, ugye? Miért éppen a település nevét választottátok?

Ez is a stratégia része. A fenti célt, a borvidék hitelének visszaszerzését, nem lehet egy ugrással elérni. Éppen ezért, a Mádi Körrel, ami egy helyi borászok közötti összefogás, szeretnénk egy több lépcsős eredetvédelmi rendszert kiépíteni, ami segít ennek a hosszú távú célnak az elérésében.

Első lépcsőként kihasználjuk azt, amiben Tokaj a legerősebb, a termőhely nagyszerűségét. A benne rejlő szépségét leginkább a furmint tudja megmutatni, hiszen nagyon tipikus az íz világa. Így, készítünk egy népszerű furmintot, amin keresztül a fogyasztók megismerik, és megszeretik a termőhelyet, jelen esetben Mádot.

Tapasztalataink szerint, a népszerű bor után, a fogyasztóink 5-10%-a elkezd érdeklődni a komolyabb, dűlőszelektált boraink iránt is, és ez adja az alapját a következő lépcsőnek, hogy a dűlőneveknek építsünk márkát. Ha a dűlőneveket elfogadják a fogyasztók márkanévként, akkor itt a környéken az összes borászat ilyet szeretne majd gyártani, azaz szárazbort. A száraz furmint sikerei az aszúra és a szamorodnira is ráirányítják a figyelmet, így ezek visszaszerezhetik méltó hírnevüket.

Miért vagy ennyire 100%-osan meggyőződve a furmint sikeréről?

Mert a borfogyasztásban kialakult egy vákuum; a világnak egyszerűen szüksége van egy újfajta borra. Mármost, egy nemzetközi szinten ismert, történelmi borvidékről származó, egy termőhelyet tökéletesen bemutatni képes fajta világsikerre van ítélve. A furmint úgy fog berobbanni a köztudatba, mint anno a rizling, vagy a sauvignon blanc.

Éppen ezért nagyon ügyesnek kell lennünk, hiszen, ha ez bekövetkezik, mindenhol furmintot akarnak majd készíteni. Már most a legdinamikusabban fejlődő furmint ültetvény Szlovéniában van… Nekünk semmi más előnyünk nincs ahhoz, hogy a csúcson maradhassunk, csak a termőhely. Nem a képességeink, nem technológiai eljárásaink, csakis a termőhely, csakis Tokaj. Nekünk kell először betörni a világpiacra.

Gondolom, e mögött a grandiózus cél mögött, hatalmas munka van, és hatalmas csapat dolgozik…

A szakmai részét én viszem a pincészetnek, Ipacs Géza az arculatért és a design munkákért felel, Kovács Károly pedig a pincészet létrehozása mellett a megálmodója és megvalósítója a Gusto Étteremnek, az Első Mádi Borháznak, az Aszúháznak és a Mádi Oktatási Központnak is. A Szent Tamás Pincészet alkalmazásában 27 fő dolgozik, de, azokkal együtt, akik ennek az egész rendszernek a felépítésében segítenek, már 100 fős nagyságrendéről beszélhetünk. A kereskedelmünk 70%-ban export, és mindössze 30%-ban belföldi értékesítés. Az USA, Britannia, illetve Norvégia, kis mértékben Ázsia most a legfontosabb piacaink, és mindenhova más-más kommunikációs stratégiára van szükség. Keleten például nem működik a játék a MÁD névvel, hogy az ékezetnek csak a sziluettjét rajzoljuk meg (a „mad” szó angolul őrültet jelent – a szerk.) Természetesen, helyi, megbízható disztribútorokkal dolgozunk, de még így is nagyon sok munka mindezeknek az összeszervezése.

Olyan piacokon is meg tudunk jelenni, ahova a Szepsy Pincészet nem tudott bejutni, hiszen pont az a cél, hogy új területeket hódítsunk meg. Fontos megjegyezni, hogy nem konkurencia vagyunk, a Szent Tamás nem lenne a Szepsy Pincészet nélkül. A komolyabb szakmai munka még mindig az utóbbiban zajlik, ott koncentrálódik a legtöbb tudás. A szőlészeti technológiai fejlesztések mind ott történnek. A Szepsy ebben erősebb, míg a Szent Tamás inkább a borászati technológiában fejlettebb. Szép, szoros együttműködésben dolgozik együtt a két pince.

És Ti hárman, Gézával és Károllyal, akik az alapkövei vagytok a Pincészetnek, mennyire szorosan dolgoztuk együtt?

Leginkább mindenki a saját területéért felel, de a siker közös alkotás. Nem nagyon volt például olyan design munka, min Géza a mi véleményünk miatt változtatott volna, de persze bor se volt olyan, amihez az ő véleménye miatt nyúltunk volna hozzá. Géza egyébként zseniális, mindig van egy újabb, és jobb ötlete. A mostani új arculatban igyekeztük összegyúrni az eddigieket, és egy, a letisztult portfóliónkhoz méltó logót alkotni. Az alsó, alapkő a Szent Tamás dűlőről származik, ez az alapja mindennek. A középső kő a Nyúlászót képviseli; ennek a dűlőszelekciója volt az első, kommunikációban legerősebb borunk. Az alakzat tetején pedig a Percze található.

Ennyi munka, és megosztott felelősség mellett van időd hobbira?

Nagyon szeretek horgászni, pingpongozni, úgy általában sportolni, illetve főzni. A 19. századi gasztronómia például kifejezetten érdekel. Az evés egyébként is központi szerepet játszik nálunk a család életében, kínosan ügyelek rá, hogy minden vasárnap együtt legyünk, együtt együnk. Van, hogy én főzök, ilyenkor kimondott fogások vannak, már szerdán elkezdek készülődni…

Egy nehéz nap után milyen bort bontasz lazításképp?

Ha fáradt vagyok, nem szeretek kísérletezni, inkább biztosra megyek, úgyhogy saját furmintot. Különben, nagyon szeretem a francia chardonnayt, és sauvignon blanc-t, a moseli rizlingeket, vagy egy Barolot.  Természetesen, itthoni borok közül is vannak, amiket nagyon kedvelek, egy Hernyák Pinot-ot, vagy egy Sebestyén Csabi Kékfrankost például bármikor nagyon szívesen kinyitok.

Hogy látod magad 10 év távlatában?

Nagyon aktív társadalmai életet élünk, ez biztosan nem változik majd. Az életvitelem azonban minden bizonnyal változtatnom kell majd. Nagyon sok energiámat veszi el a két pincészet, és a családomnak nagyon sokat kell nélkülözniük engem. Szerencsére a Szent Tamás pincészetben, mivel már most is részleges a jelenlétem, hosszabb távon, ki tudunk majd alakítani egy önfenntartó rendszert. Most még nem tudom elképzelni, hogy kiadjam a kezemből, de később lehet egy olyan felelőse, aki irányítani tudja majd. Ugyan a két kislányom még nagyon fiatal ahhoz, hogy a borért lelkesedni tudjon, és nem is szeretnék rájuk erőltetni semmit, de azért minden jel arra utal, hogy lesz, aki tovább vigye a borászatot…

—

10 nap, 1 borász: járd végig velünk 365 nap alatt Magyarország borvidékeit és ismerd meg Juniborászainkat! Videók, érdekességek, interjúk és persze kóstolók 10 napról 10 napra a DiVinokban.

Április 1-10-ig Szepsy Pisti kedvenc borait mutatjuk be nektek, illetve mutatja be ő maga a kiemelt tételeken keresztül.

Jogot végzett, aztán újságírónak állt, épített bicikliket és versenyautókat, mégis a szőlőtőkék között találta meg a nyugalmat. Demeter Endre sosem a megszokott utat választotta, de ez senkit nem lep meg, aki egy kicsit is ismeri. Bár Hegyalja békés vidékén telnek a hétköznapjai, lázadó, „vagány” énje a borászatra is egy kihívásokkal és kalandokkal teli extrémsportként tekint. Újít, kísérletezik, faggatja a dűlőket, amik meghálálják a törődést. Mi pedig, kóstolva a borait, nagyon örülünk ennek.

Jogi egyetem, gazdasági újságírás, végül egy borászat vezetése… Mesélsz egy kicsit erről?

Amikor elvégeztem a jogot, már akkor éreztem, hogy nem igazán passzol a személyiségemhez. Így, amikor az Origohoz jelentkeztem, és a jogász pozíció helyett a gazdasági újságíró posztot ajánlották fel, elfogadtam. Szép szakmának tartottam az újságírást, hiszen, ahogy a BBC-nél egy nagy öregtől hallottam, egy újságíró feladata az, hogy az embereket megfelelő információval lássa el ahhoz, hogy önálló, felnőtt döntéseket hozhassanak. Ettől függetlenül végig munkaként tekintettem rá, amit el kellett végezni. Egyre egyértelműbb volt, hogy a szőlő és a bor lesz hosszú távon az én utam. Beiratkoztam a Kertészeti Egyetemre, szabadidőmben pedig minden percemet Mádon töltöttem, kezdetben pincemunkásként, hiszen akkor a szőlőnk még bérművelésbe volt kiadva. Úgy éreztem, ott a helyem. Még Hudák Pista is megmondta, hogy bizony, én ott már gyökeret vertem. Közben persze folytatódott az újságírás, a pesti élet: az Origo után jött a Dekanter, végül pedig a Blikk, ami meghozta a teljes kiégést. Elhatároztam, hogy a nevemen kívül többet semmit nem szeretnék leírni, felszámoltam a pesti és alföldi ingóságokat, leköltöztem Mádra, és egyedüli pincemunkásként elkezdtem vinni a családi birtokot.

Azóta pedig már az egész család Mádon él, és együtt igazgatjátok a birtokot. Ráadásul a név is fontos, hiszen egyértelműen utal családi pincére.

Lényegében igen. A családban mindenkinek megvan a szívügye. Apámé, egy Hamvasi idézet után szabadon az volt, hogy egy magyar férfinak 40 éves korára legyen saját pincéje és bora. Ezért vette meg anno ezt az akkor még 3 hektáros területet itt, Mádon. Azóta abból a 3-ból 8.5 hektár lett. A birtok lelke egyértelműen Édesanyám, aki, amellett, hogy a maga szívügyét, egy pesti galériát (Erdélyi Művészetért Alapítvány galériája) igazgat a távolból, az egész borászat hátterét, a szálláshelyet, és az ő ötletet alapján nyitott borkereskedésünket menedzseli. Erre csak egy nő képes. Illetve, van egy kisebb csapat, akikre szintén, mint család tekintek. Velük, értük dolgozom minden nap. 

Fontos, hogy egy ekkora családi birtok esetében megjelenjen az ember neve, hiszen a birtok és a borok erős lenyomata a készítő személyiségének. Mivel a bor latin elnevezése is benne van, adta magát a lehetőség, hogy a családnevünket használjuk, így lett Demetervin.

Sokszor felmerül a kérdés, hogy „Demeterek” vagyunk-e (német nyelvterületen a legszigorúbb bio szabályrendszer)? A válasz, hogy folyamatban van az ügy. De, ha el is érjük a minősítést, nem fogom nagydobra verni. Aki ismer, ismeri a filozófiámat is, tudja, hogy bio, és kézműves boraim vannak, amik magukért beszélnek. Így is állandó harcot vívok a szkeptikusokkal, hogy Magyarországon nem lehet biogazdálkodással, bio bort termelni. De igen, lehet.

Úgy tűnik, eléggé megtaláltad a helyedet Mádon, jó közegbe kerültél.

Igyekszem, de a mádi borász kör valójában egy baráti kör szellemű műhely, egy közösen húzó csapat. Mindenben besegítünk egymásnak, munkával, gépekkel, mikor mire van éppen szükség. Ács Karcsi, Orosz Gabi, Árvayék, a Szepsy család Szepsy rengeteget segítenek. Nekem nincs meg az a sok generációs tapasztalatom, ami nekik. Nagypapámnak volt ugyan bora, de azzal inkább nem büszkélkednék. Hatalmas dolog, hogy bármilyen helyzetben, egy telefonhívásra van a segítség. Major Levente, Abasári barátom szerint, ilyen barátokkal talán még én is tudok jó bort készíteni…

Tudsz is, és nem is akármilyeneket. Hány fajta szőlő van a birtokon?

A borvidék lenyomataként legfőképp furmint, kicsit kevesebb hárslevelű, és nagyjából 2% sárgamuskotály. A legnagyobb bókot egyébként Édesapámtól pont életem első és egyetlen muskotályára kaptam: „Kellemes csalódás” – így hangzott. Gondoltam, a csúcson kell abbahagyni.

A kóstoló spektrumunk egyébként 7 borból áll, plusz a hobbi pezsgőnk, amit csupán magunk szórakoztatására gyártunk, illetve, hogy legyen mivel fogadni a vendégeket. A hazai fogyasztásra készített, a borvidéket népszerűsítő, könnyen érthető boraink a Délceg és az Élvezet. Ezen kívül, fontos, hogy a birtok két húzódűlőjének, a Király, illetve Úrágya dűlőnek is legyen minden évben dűlőszelekciója, de készül minden évben szamorodni is, illetve természetesen, a csúcs aszú.

Szigorúan számokban a következőképpen néz ki a dolog: 0,5 -1 kg közötti tőketerhelés, 8,5 hektár saját bírtok + 1,5 hektár állandó bérlemény, évi 12.000-15.000 palack bor

Hogyan látod magad és a birtokot 10 év múlva?

A fő célunkkal, hogy emeljük a borvidék presztízsét, szerintem nagyon jól haladunk. Emellett szeretném, ha jobban át tudnám látni a jövőben a birtokot: nem hogy több hektár nem lesz, de inkább csökkenteném a területet. A biogazdálkodás minőségének javítása érdekében a bio szempontból nem hasznos területeket el kell, hogy engedjem. Mád így is egy kötéltánc, itt borászkodni szinte extrémsportnak számít. A helység adottságai miatt minden évben a birtok 10%-át kockáztatjuk… A célom az lenne, hogy a tőkék folyamatos faggatásával, kísérletezéssel, és területcsökkentéssel egyre szebb boraim legyenek, nem a mennyiség, a minőség számít. Családra pedig nyilván én is vágyom, ha lassítani tudok az életvitelemen, biztosan annak is eljön majd az ideje.

Addig is azonban, sokszor úgy emlegetnek, mint a „tetovált, csajozós borászt”…

Hallottam már én is, de nehezen hiszem el. Egyszerűen talán csak arról van szó, hogy, aki szép borokat szeretne, illetve tud készíteni, annak kell, hogy legyen esztétikai érzéke, kell, hogy meglássa a szépet. Én pedig, személy szerint, rajongok a szépségért, és ez a nőkre is igaz.

A motoros, ferencvárosi lelátós, huligán múltam biztosan adhat okot a fenti titulusra, de mára csupán a tetoválások maradtak meg a lázadó szokásokból. A szőlő segített lenyugodni, így már a birtokba és hasznos alkotásba forgatom az energiáimat.

A tetoválások pedig néha kimondottan hasznosnak bizonyulnak, Ipacs Géza például az egyik mintát vette alapul a boraim címke tervéhez. Azt mondta, a boraim sokkal izgalmasabbak, mint a címkéim, így rajzol nekem egyet.

2014-ben tért vissza a családi birtokra, Zalába, Csörnyeföldre, hogy folytassa a családi örökséget. Ami Dóri esetében nem csak a borászatot jelentette, édesapja után a háziorvosi praxist is viszi tovább. Délelőtt doktornéni, közben birtokot igazgat, bort kóstol, bemutat, mosolyog, és még bulizni is van ideje, nem is értjük, hogyan. Bussay Dóri egyben a nyugalom szigete és örökmozgó, vele beszélgettünk.

Eleinte tesód segített a borászat körüli munkákban, most Ő Ausztráliában van, te pedig maradtál. Hogy vagytok?

Nemrég voltam kint nála egy hosszabb időt és most is minden nap beszélünk. Mindig nagyon jóban voltunk, kiegészítjük egymást. Amikor úgy hozta az élet, hogy át kellett venni a birtokot (Dóri édesapja 2014-ben hunyt el), Bianka segített például a marketingben, megjelenésekben, a honlapban, pályázatokban, adminisztrációban. Most is sokszor kikérem a tanácsát! Ő mindig külföldön akart élni, de mindig valamit előtérbe helyezett, apukámat, a borászatot, engem. Most Ausztráliában él és építi az életét.

Apukád a magyar borászat ismert és elismert alakja volt, nagy veszteség volt a halála. Azt mondtad, sokáig nem mondtad ki konkrétan, hogy ha ő elmegy, viszed tovább a pincészetet, hogy ne dőljön hátra, hanem küzdjön, tartson ki, maradjon.

Arra emlékszem, hogy júniusban (2014) voltunk nála a kórházban és arról beszélgettünk, hazaköltöznék-e, és akkor mondtam, hogy igen. És hogy Csörnyeföld nem a világ vége, hanem a világ közepe, mert innét kezdődik minden: Ausztria, hegyek, tengerpart. Láttam apun, hogy megnyugodott, mert ő mindig attól félt, valami majd elvisz engem más irányba. Most, 3 év után azt mondom, én itt a helyemen vagyok.

Nem volt egyszerű döntés neked?

18 évesen feltette a magyar tanárom azt a kérdést, hogy most el tudjuk-e képzelni, hogy hol leszünk, mit csinálunk, ki van mellettünk, mivel foglalkozunk majd 10 év múlva. Írjuk le egy papírra és a 10 éves osztálytalálkozón ő majd megmutatja. És én emlékszem, hogy azt írtam, hogy a Csörnyeföldön leszek, én leszek a háziorvos, borászkodom, lesz egy gyerekem. 28 évesen nem ez volt, most sem ez van teljesen, de már közelítek. Szeretek itt élni. Aki volt már nálam, annak nem kell ezt megmagyarázni.

14 éves koromig ott éltem falun, nekem ez nem idegen. Ráadásul megvan az egyensúly: jólesik néha elmenni Pestre, Pécsre az egyetemi barátokhoz. Máskor meg otthon a legjobb.

Orvosnak tanultál, de amikor hazaköltöztél, a birtokot is, a praxist is átvetted. Hogyan kell ezt elképzelni?

A borászkodás „rám ragadt” az évek során. Amikor ez az egész borászat kezdett alakulni, akkor kifejezetten nyári munka volt, 16-17 évesen zsebpénzt szereztem belőle. Apu háziorvos volt, 3-4 órát dolgozott a rendelőben, vadászott, emellé lett a bor, a szőlőgazdálkodás. Apukájának volt birtoka Pécs mellett, úgyhogy neki nem volt idegen a szőlő. Elkezdte először hobbiként, vett negyed hektárt, ő is megtanulta a dolgokat, utána olvasott, tanácsot kért környékbeli bácsiktól, akik tudták, hogy mitől lesz jó a bor itt, Zalában. Amikor jó lett a bor és mondták az ismerősök, hogy ezzel komolyabban kéne foglalkozni, akkor mindig egy kicsivel tovább ment, aztán már versenyeken nyert. ’89-ben vette az első földet, mostanra 5,5-6 hektárunk van.

Hány palackot készítetek évente?

Ezen a területen nagyobb a tőkeszám, 25-30 000 palackot készítünk évente, főleg fehérborokat. Két féle kék szőlőnk van, a pinot noir és a csókaszőlő, fehérekből pedig az olaszrizling, a rajnai rizling és a szürkebarát a legfontosabbak. És a kedvencem: a tramini! Húzóborunk nincs, az Esküvét ismerik talán a legtöbben, ez egy házasítás, a nevét aputól kapta. Ebből van a legtöbb, olyan 6-7000 palack, ezért jut el ez a legtöbb emberhez. Van egy pezsgőnk is, amolyan „házi használatra”, Szentesi csinálta, de nincs forgalomban. Szeretnék majd valami könnyű, lágy habzó bort, amihez a név már meg is van, de nem árulhatom el.

Ha most írnád meg azt a papírt, hogy 10 év múlva hol leszel, akkor mi lenne rajta?

Szeretnék itt lenni, szeretném, ha 2-3 gyerek futkosna körülöttem, és csak úgy lenni, kertészkedni, figyelni a szőlőt, mellette szépen okosan vinni a háziorvosi rendelést.

Ez most mennyi időt visz el a napodból?

8 óra a készenlét, de 3 óra a rendelés, 4 falu tartozik hozzám. Ott agyban fáradsz le, beszélgetni kell a betegekkel, hogy megértsék, mit miért kell. Mindent el kell magyarázni, kell, hogy a beteg tudatában legyen annak, hogy magáért teszi mindezt (kezelések, gyógyszerek, hogy vigyáz magára), nem nekem.

Ha nem lett volna ez a családi háttér, akkor szerinted most mit csinálnál?

Nem tudom, ezen nagyon sokszor gondolkodtam. Mindig érdekelt a biológia, de tény, hogy volt egy kis presszió az orvosi pálya felé. Tesóm humán beállítottságú, egyértelmű volt, hogy én legyek orvos. Ha nem lenne a borászat, vagy nem orvos lennék, akkor nem tudom, mi lenne. Azt hiszem azzal is elégedett lennék, ha lenne egy családom, főznék a gyerekeimnek, a férjemnek. Én szeretek vendéget fogadni, barátokat várni, ellennék egy kis házikóval, kerttel, virágokkal. Soha nem voltam az, aki plusz kurzusokat vett fel, nem akartam PHD-zni, egyszerűen szeretnék nyugodtan élni.

Amikor belépek, épp telefonon beszél egy Chardonnay-ültetvény megvásárlásáról. Este 8 körül lehet, nem ma fogunk együtt kóstolni, mert még hazavezet Gyöngyössolymosra, ahol lakik. Pedig az embernek van egy olyan érzése, hogy Babiczki Laci mindenhol ott van. Olyan, mint egy örökmozgó, kikerülhetetlen, elszánt, makacs, kitartó, és még csak 31 éves. A cél nem kisebb, mint feltenni a Mátrát nemcsak Magyarország, de Európa bortérképére. A Junibor legfrissebb tagjával beszélgettünk.

Többször elhangzott, mióta beszélgetünk, hogy mindent te csinálsz. Mit jelent ez tulajdonképpen?

Hát nézd, Babiczki László ugye csak egy van…Viccet félretéve, természetesen van segítségem, és nem csak saját magunk termelte szőlőből készülnek a borok. Édesapám segít a szőlőművelésben, ami 2.5 hektár megművelését jelenti. Emellett mintegy 5-6 hektárnyi vásárolt szőlőtermés mennyiségével gazdálkodunk: így épül fel a Mátrát teljességében bemutató Babiczki-márkasor. Alapvetően tényleg mindennel foglalkozom, ami csak felmerül a szőlővel kapcsolatban.

Dolgozol alkalmazottként és saját borokat is készítesz. Hogy áll össze ez?

A nagyszüleimtől örököltem másfél hektárt, tizenhat éves koromtól kísérletezek: az érettségire kapott pénzemből például kis tartályokat vettem, zúzó-bogyózót, mind a mai napig megvan egyébként ez a kis garázsborászat is. Idővel azonban rájöttem, hogy ahhoz, hogy a mostani piaci körülmények között versenyképes tudjak lenni, jobb technológia kell. A budafoki borászati középiskola technikuma után elvégeztem a szőlész-borász mérnök szakot 2007-ben, az akkor még Corvinus egyetemen. A keresztszüleimtől akkor ment el a borászuk, így egyértelmű volt, hogy friss diplomásként megpróbálok ott dolgozni. Két szüretet töltöttem náluk, mikor kezdtem úgy érezni, hogy a család és a szakma nem fér meg együtt; és elmentem dolgozni Kovács Nimródhoz Egerbe. Az Eged-hegyről az első Furmintot nekem köszönheti Eger, amire büszke vagyok.

2010-ben visszatértem és a keresztszüleimmel úgy láttuk, kölcsönösen szükségünk van egymásra. Abban állapodtunk meg, hogy emellett, hogy nekik dolgozom, az ő pincéjükben elkezdek saját borokat is készíteni, és így el tudok indulni a saját utamon. A kezdeti kis területemből két és fél hektár lett mára, és remélem, hogy lesz majd több is… Rendelkezésre álló plusz terület egyébként van még, csak be kellene telepíteni. Ilyenkor jön az örök dilemma, hogy most pincét építesz, szőlőt telepítesz, mibe fogsz bele, de hát valahogy majd csak megoldódik. Jelenleg tehát a saját mellett a Nyilas Pincészetben dolgozom főállású borászként, nekik már több mint 300 hektár szőlőjük van: évente körülbelül 3 millió palacknak megfelelő bormennyiség megy keresztül a kezem alatt.

Mindig elmondod, hogy fő célod a Mátra, mint borvidék bemutatása. Milyen fajtákkal dolgozol?

Van egyszer ugye az Irsai Olivér, illatos, könnyű fajta. Aztán a hozzá hasonló Szürkebarát (Pinot grigio), ennek a legnagyobb ültetvényfelülete a Mátrában van egyébként az egész országban. Van egy Battonage Chardonnay-m ami egy ásványos területről származik, fahordós érlelésű sűrű, komplex bor. Készítek egy Cabernet Sauvignon alapú rosét is, ami kvázi kuriózumnak számít, mert nem az a tipikus, tutti-fruttis rosé bor, ennél fogva egy elég szűk piac számára készül, viszont akár 2-3 év múlva is egy élvezhető karaktert ad. Készítek még Pinot noirt, ami a maga burgundi stílusával egy könnyű vörös bor. Egerrel egy vonalban vagyunk, felkapott fajtáról van szó, aminek hazai elterjesztése Gál Tibor nevéhez kötődik. Ő számomra afféle szakmai példakép, már csak miatta is egyértelmű volt, hogy a Pinot noirral érdemes próbát tenni. A sor végén pedig ott van a Cabernet franc, ami már egy igazi testes, bordói stílusú vörösbor, de közben hordozza a Mátra kellemes, gyümölcsös északi jegyeit. Van még Leánykám, Ottonel Muskotályom, ezekből egyelőre nem kerül forgalomba bor.

Az a hat fajta, amikről az előbb beszéltem, úgy gondolom, épp alkalmas arra, hogy elinduljak velük és bemutassam a Mátra jellegzetességeit rajtuk keresztül. Gasztronómiai szempontból is praktikus, mert erre a hatos sorra könnyedén fel lehet fűzni mondjuk egy borvacsorát.

És ha egyet kellene kiemelni?

Nincs vezérfajtája a Mátrának. Pont a sokszínűsége miatt szeretem ezt a vidéket. Vagyunk 30-40-en borászok és nem tudjuk eldönteni, mert mindenkinek van kedvence. A Mátrai Borászok Egyesületével kitaláltuk, hogy kellene egy húzóbor. Ez lett a Mátra Superior.

A hegyközségi rendszeren keresztül elfogadták a borvidék termelői a leírását, vagyis, hogy korlátozottabb terméshozammal, csak fahordós érleléssel készülhet, és következő év április elsején lehet csak kijönni a fehér borral, szeptember közepén pedig a vörössel. A lényeg az, hogy csak Mátra OEM (Oltalom alatt álló Eredet Megjelölésű) szőlőfajtákból készülhet. 2016-tól ez már készíthető lett volna, de hát nem készül, mert nem volt ellenőrizve a metszés…ez a dolgok jogi aspektusa. 2017-ből már készülhet. A bor lényege, hogy felhívjuk vele azokra a szőlő termőterületekre, dűlőkre a figyelmet, amelyek kimagasló minőségű borokat produkálnak és ezzel felülírják a fajtajegyeket és legfőképpen a termőtájat hangsúlyozzák ki.

Tagja és elnöke vagy a Mátrai Borászok Egyesületének, sőt, a Mátrai Hegyközségi Tanács Borászati szekciójának is, a Solymosi hegyközség borász küldöttjeként is. Márkát építetek.

Igen, a hegyközség az az érdekvédelmi szakmai szervezet; ami a jogi alapot biztosítja, és aminek minden szőlő- és bortermelő a tagja. Az egyesület pedig azt a 30-40 borászt tömörítő szervezet, amiben azért dolgozunk, hogy a borvidéki márka felkerüljön az ország térképre is, és a világtérképre is. A Mátrában szerencsére a nagytermelőktől a kis családi pincészetekig mindenki megtalálható. Ez egy elég szerencsés, gazdasági alapokon működő rendszer, mi nem a pénzből csinálunk bort, hanem a borból csinálunk pénzt, erre szoktam mondani, hogy van egy egészséges termékpiramisunk. Sok borvidéken sajnos hiányoznak a közép és nagy pincészetek, nálunk minden megvan. Annak a 30-40 mérvadó kisebb családi pincészetnek, akiknek a legfontosabb a márkaépítés, tényleg számít a hazai piac, ez az alap és nem csak az export. Ráadásul a Mátra a legnagyobb történelmi, hegyvidéki borvidékünk.

(Eger körülbelül 5000 ha, Tokaj is, vagy 5500. A Mátra csúcsidejében 7500 ha volt, most 6500, csak a Kunsági nagyobb a maga 30 000 hektárjával).

Hogy látod magad tíz év múlva?

Mondjuk 20 hektár szőlővel, hozzá megfelelő kapacitású pincével, és egy boldog családdal. A következő lépés, hogy létrehozzam a saját pincémet. Ott már lehet a kevésbé standard megoldásokkal kísérletezni, mint páldául a fajta-, és dűlőválogatott borokkal.

Milyen bort nyitsz ki szívesen a nap végén?

Ez hangulatfüggő, de abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy sok jó bort cserélgetünk a kollégákkal. Egy kimerítő téli nap után általában vörösbor. Cabernet franc, Kékfrankos, Pinot noir, de a Furmintokat is szeretem. Tavaszi átmenetben jöhetnek a hordós érlelésű fehérek… De nálam örök befutó az Irsai, bármikor szívesen iszom belőle egy pohárral. Nyáron meg a klasszikusok. Olaszrizling, rosé, Cserszegi…

Ha választhatnál másik borvidéket a Mátra helyett, melyik lenne az?

Külföldön nagyon izgatna Svájc, meg a Svájc körüli miliő. Ha „elzavarnának” esetleg a Mátrából, akkor azt mondanám, hogy legyen Észak-Balaton. Lehet, hogy ez azért is van benne a fejemben, mert oda emberi kapcsolatok is kötnek, nem csak a bor szeretete.

Ha nem borász lennél, akkor mi lennél?

Mindenképp alkotó munkát végeznék, építenék. Gyermekkoromban is a legó volt a kedvenc játékom. Nekem a munkám és a hobbim a bor. Szeretek utazni, ez szerencsére a munkámnak is velejárója, és a lényeg, hogy mozgásban legyek. Mindenféle irodai, adminisztratív munkától megőrülök, ettől függetlenül néha ezeket is muszáj csinálni.

Régóta lógott a levegőben a Junibor választás, hiszen folyton ott voltál az Egyesület körül...

Szokták mondani, hogy én mindig, mindenütt ott vagyok. Mivel nincs egyelőre családi életem, ezért nem gond, hogy mindenhol ott legyek. Meg hát ott az extrovertáltságom, és ebben a közegben nagyon jól érzem magam, a csapat egy részét ráadásul már régebbről ismertem is. Eleinte mindig azzal hívtak vissza, hogy sajnos most nem kerültem be. Aztán 2016-ban megtörtént a csoda. Ez egyrészt egy nagy szakmai elismerés, másrészt meg az ember ugye szeret is olyan közösségben lenni, ahol jól érzi magát. És, szerintem itt jó helyen vagyok.

Mindig addig mész, ameddig el nem éred, amit akarsz?

Kos szülött vagyok, szóval igen! 

Akkor a Junibor után jöhet az év borásza cím?

Igen (nevet).

-----

10 nap 1 borász! Babiczki Laci a DiVinokban mutatkozik be.

Fotók: Pintér Árpád

Írta: Budavári Dóra

„Kiemelkedő évjáratot vártunk és szerintem meg is érkezett" - kezdi Laposa Zsófi, mikor arról kérdezzük, mik a 2016-os szüret tapasztalatai. "Augusztusban hidegebb volt az időjárás a megszokottnál, így a szüret időpontja sok fajtánál egy-két hét csúszással kezdődött. A késedelem miatt, ilyenkor a Márton napi újbor november 11-i forgalomba hozatala okozza a legnagyobb feladatot. Területeinket a tavaszi fagyok károsították, főleg a fiatal ültetvények hajtásait rongálva, bizonyos helyeken 30-40 % veszteséget okozva".

Zsófi azt meséli, alapvetően hektikus év volt, napsütéssel és csapadékkal, így a magas hőmérséklet és páratartalom miatt nagy odafigyelésre és fegyelmezett növényvédelemre volt szükség az év során. Szerencsére a Laposa Birtokon az augusztusi jégverés csak minimálisan érintette ültetvényeinket, de voltak kevésébe szerencsés gazdák, akiknek jelentős, akár 70 %-os terméskiesésük jelentkezett. "A napos szeptember és október nagyon kedvező hatással volt a későn érő fajtákra, koncentrált és egészséges alapanyagot tudunk behozni a pincébe. A cukor-sav arány pedig remek egyensúlyban volt, szinte minden fajtánál. Csak a szüret időpontját kellett helyesen megválasztani. Azt gondolom, hogy a természet kihívásai ellenére kiemelkedő borok készültek 2016-ban, mind a könnyed borok esetében, mind pedig a hosszabban érlelhető prémium kategóriában" - mondja a borász.

Kép: marieclaire.hu

Január 11-én a Laposa testvérekkel indul a DiVino és a Junibor egész éves, "10 nap 1 borász" kampánya. Járd végig velünk 365 nap alatt Magyarország borvidékeit és ismerd meg Juniborászainkat! Videók, érdekességek, interjúk és persze kóstolók 10 napról 10 napra a DiVinokban. Találkozz a borászokkal Budapesten, Debrecenben és Győrben. Január 11-től 20-ig Laposa Zsófit és Bencét mutatjuk be: a badacsonyi testvérpár az egyik legfrissebb borászatot viszi Magyarországon, mindig új ötletekkel és hihetetlen energiával. Találkozzatok velük a borász fogadóórákon este 19 órától:

Január 11. Győr: Zsófi

Január 11. Gozsdu: Bence

Január 12. Bazilika: Zsófi

Január 19. Debrecen: Bence

A decemberi évi közgyűlésen a Junibor / Fiatal Borászok Egyesülete ismét szavazott az új tagokkal kapcsolatban: a nyári Zöldszüreten bemutatkozott fiatal borászok közül idén egy mátrai borász, Babiczki László került be a Juniborba. Az eredménynek másodlagos üzenete is van: fontos, hogy Lacival egy új borvidék is bekerült az Egyesületbe, ahol a tapasztalatcsere és az együttgondolkodás az egyik legfontosabb összetartó erő.

"A Junibor egy közösség, ezért olyan taggal, vagy tagokkal bővülünk minden évben, akik részt vesznek a közös programokban, aktívak, építik a közösséget. Laci 8 éve követi a Junibor munkáját, több eseményünkön ott volt, ismeri a tagokat, nem csoda, hogy bizalmat szavaztunk neki. Lelkes és folyamatosan fejlődő borász, és talán nem is tudja, de tavaly is már dobogós helyen volt a szavazásnál" - mondta Hernyák Tamás, a Junibor elnöke.

Lacit Árvay Angelika tokaji borász hívta fel a hírrel: "A megfelelő szavakat – válaszokat keresve fogadtam Árvay Angelika telefonhívását tegnap estefelé, mikor is közölte velem, hogy Juniborász lettem. Mátrai borászként – A Junibor első mátrai borászaként - nagy megtiszteltetés és szakmai elismerés ez számomra, és úgy remélem a Mátra számára is! Harmincas éveim elején járva olyasmi ez most nekem, mint amikor valaki ’életmű-díjként’ átveszi az Év Bortermelője kitüntetést. A Mátrai borvidékre születve és itt felcseperedve, folyamatosan a szőlő és a bor ingerében élve úgy érzem, jó helyen vagyok az életben. A nagyszülői szőlőültetvényeket megörökölve már a középiskolai tanulmányaim alatt is szőlész- borászkodtam, persze csak úgy, ahogyan akkortájt én jónak hittem. Szüleim- és keresztszüleim támogatásával kezdtem el bort készíteni. Hálás vagyok nekik ezért. A Mátra Magyarország legnagyobb történelmi- és hegyvidéki borvidéke. Én itt születtem, itt élek a Mátrában, imádok itt élni, nekem így teljes az élet. Hajrá Junibor, hajrá Mátra!" - mondta a hírre reagálva Babiczki László.

GRATULÁLUNK!

Aki ismeri, azt tudja, hogy az egyik legnagyobb tréfamester a borászok között. A Németországban született Wille-Baumkauff Stefán az ország legkeletibb végében, Abaújszántón talált új otthonra. Azt mondja, soha nem unatkozik, a pince körül mindig van mit csinálni és minden év és évjárat egy új kihívás. A Pendits névre keresztelt pincével úttörők voltak itthon a biodinamikus szőlőgazdálkodásban, többek között erről is mesélt nekünk.

Kezdjük az elejéről: hogyan kerültél Magyarországra?

Édesanyám magyar, édesapám német volt, Balatonon ismerkedtek meg, a Kisücsökben konkrétan. Én Észak-Németországban születtem, ott is nőttem fel, Berlin-Hannover magasságában. Hárman vagyunk testvérek. Ez azért már jó északon van és elég hűvös van, nem is nagyon fázom most sem télen, a magyarok nagyon fűtenek.

Gyerekkoromban minden évben Zamárdiban nyaraltunk 3 hetet. Ott merült fel az ötlet a családban, hogy komolyan kellene foglalkozni a borászkodással. 91-ben vettünk Tokaj mellett egy pincét, aztán 95-től már nem Zamárdiba mentünk nyáron, hanem ide Abaújszántóra. Innentől adott volt a nyári program: gaz irtás, fűrészelés, szóval föld körüli tevékenységek. Az iskola után aztán egyből borászati gyakorlatra mentem. Elég kacskaringós utat jártam be, voltam gyakorlaton a Rajna-völgyben, jártam design iskolába, dolgoztam Wachauban, itt-ott a kereskedelemben, hiszen eredetileg azt tanultam. 2005-ben jöttem ”végleg” Magyarországra. 2006 volt az első évjáratom. Édesanyám most is többet van kinn – Németországban – de valamelyikünk mindig a birtokon van. Ha ő jön, én tudok utazni.

Egyértelmű volt, hogy Magyarországra költözöl?

Hát most is megkérdezik legalább 3-szor egy héten, mit keresek itt, de szeretek itt élni, jó itt. Az első perctől kihívás volt, ez fontos nekem. Dolgozhattam volna Ausztriában, pénzügyileg jobban megérte volna, de teljesen más valami sajátot felépíteni. Falun nagyon kedvesek az emberek, télen egy kilo kenyér sem megy el egy héten, mindig máshol vagyok, mindig marasztalnak valahol.

Sosem unatkozol?

Nem! Mindig van mit csinálni, gazdálkodni csak úgy lehet, ha mindig ott van az ember. A kereskedés más, azt eddig édesanyám csinálta, most én is elkezdtem belefolyni. De nem tudsz 8 órát kapálni és 4 órát az irodában lenni, azt normális ember nem bírja.

A borok megszületésénél mindketten ott vagytok?

Igen, együtt kóstolunk és döntünk a borokról, de a fizikai részét, a szivattyúzást, a szüret irányítását én végzem, persze van segítségem. Minden év egy kihívás: más az alapanyag, vízmennyiség, a kérdés, mit hozol ki belőle. Ráadásul a bor folyton változik, nem mindegy, mikor kóstolja az ember. Élet van benne.

Hány hektáron gazdálkodtok?

8 hektár szőlőterületünk van, aztán van vagy 4 hektár lucerna. Van két lovunk, amikkel a szőlőben dolgozunk, a takarmányukat is saját termésből biztosítjuk.

Heti több ezer kilométert vezetsz sokszor...

Minden héten egyszer felmegyek Pestre, ott kezdődik. Sokat járok külföldre, Krakkóba például, intézem az exportot, magam szállítom a borokat. Nem szívesen dolgozok kereskedőkkel, persze külföldön muszály. A hazai éttermekbe direkt én megyek, szeretem, hogy így rögtön kapok feedback-et a borról.

A bor az első, de azért a kereskedelem sem áll távol tőled.

A földdel való munka egy hosszú folyamat, nem tudsz hamar pénzt kivenni belőle, a kereskedelem viszont gyors. Nyitva tartom a szemem, kinek mi kell, behozok külföldről dolgokat, foglalkozom gépekkel például. Néha tolmácsolok is. Nem vagyok profi tolmács, de már 10 éve tanulok magyar nyelvet, ugye a napszámosoktól megtanulja az ember. Mi otthon csak németül beszélünk. Magyarul káromkodok, sokszor álmodok magyarul és a mindennapokban sokat beszélek is, csak sajnos nem volt olyan ember mellettem, aki kijavítana. Most már nehéz lenne ezt megváltoztatni, mindenben ki tudom magam fejezni magyarul.

Ha nem Tokaj, akkor hol borászkodnál?

Nagyon érdekelnek a rizlingek, a Rajna-völgy vagy Wachau. A kedvenc fajtám azért még mindig a furmint, utána jön a rizling.

Milyen bor a kedvenced?

Ez nehéz kérdés, de a könnyű fehér borokat szeretem nagyon, fehérboros vagyok. És a pezsgőket, hosszú távon terv, hogy legyen saját.

Mi lennél, ha nem borászkodnál?

Nagy és külkereskedő, import, export, egyértelmű.

Hol vannak a területeitek?

Sok szőlő van a Pendits dűlőn, ez 1609-ben már szőlőterületként említették a dokumentumokban. (Ez a dűlő adta Stefánék pincéjének a nevét, Tokaj Pendits). Emellett vannak területek a Krakó és az Alsó- és Felső-Bea dűlőkön (Abaújszántó), a Holdvölgyben (Mád) és a Báthory-dűlőben (Tállya).

Magyar borászok között az elsők közt álltál át a biodinamikus művelésre. Honnan jött az indíttatás?

Waldorf iskolába jártam, és az alapítónak Rudolf Steinernek már a század első felében megvolt a koncepciója a bio gazdálkodásra: az alapfilozófia, hogy nem csak kiveszünk a földből, hanem komposztálunk, és vissza is teszünk a földbe. (1924-ben Rudolf Steiner előadássorozatot tartott a mezőgazdasági gyakorlatról, mely során a materialista-tudományos szemléletet az antropozófia szellemiségével ötvözte. Ezek az előadások képezték az európai ökológiai mezőgazdálkodás csíráit, illetve fektették le a biodinamikus módszereken nyugvó mezőgazdálkodás alapjait). Az iskolában – Németországban – volt mezőgazdasági rész is, csalánlevéllel permeteztünk, voltak állatok is, én ebben nőttem fel. 2005-től kezdtünk el efelé haladni a birtokkal, 2011-ben álltunk át Demeter biodinamius tanúsítvány szerinti gazdálkodásra. Ez egy szabályozási rendszer meg kell felelni bizonyos pontoknak, a földmintákat, levélmintákat, bormintákat, kéntartalmat laborban ellenőrzik, egy évre adják mindig a minősítést. Nekünk van a földre, a szőlőre meg a borra, ez fontos.

--- A Demeter az egyetlen ökológiai szövetség, amely tanúsító szervezetek világszintű hálózatát építette ki. A Demeter Inter­national-t 1997-ben a jogi, gazdasági és szellemi téren megvalósuló szorosabb együttműködés szándékával alapították, jelenleg Európában, Amerikában, Afrikában és Új-Zélandon összesen tizenhat taggal rendelkezik. A Demeter International több mint 40 országban jelen van, a Demeter gazdaságok száma meghaladja a 4500-at közel 150 000 hektár területtel. ---

A Juniborászok borai közel 100 hotelben is kaphatóak szállító partnerünkön keresztül. A Baromfiudvar 2002 Kft. több, mint 4500 partner számára tette elérhetővé a fiatal borászok tételeit. Tier Lászlóval, a cég borüzletág-vezetőjével beszélgettünk.

Hány helyen kaphatóak a juniborászok borai? Milyen egységek ezek?

A Baromfiudvar 2002 Kft. Kelet-Magyarország piacvezető nagykereskedelmi vállalata. Cégünk több, mint 4500 partner számára biztosítja a működéshez szükséges élelmiszer alapanyagokat. Fő célunk a gasztronómiai, közétkeztetési- és kiskereskedelmi egységek ellátása. 2015 júniusától az éttermi egységek még szélesebb kiszolgálása érdekében portfóliónkat a bor cikkcsoporttal is bővítettük. Az első fél évben közel 100 hotelbe és étterembe szállítottuk be a Juniborász egyesület tagjai által készített tételeket.

Miért fontos, hogy minőségi borkínálat legyen?

A mai kor igényei szerint a gasztronómiában elengedhetetlen, hogy a megfelelően elkészített ételek mellé csak minőségi borok kerüljenek fel az asztalra. A juniborászok által gondos odafigyeléssel készített tételek maximálisan megfelelnek ennek az elvárásnak. Szeretnénk partnereinknek minden segítséget megadni, hogy egységeiken keresztül tudják népszerűsíteni a kulturált borfogyasztást Kelet-Magyarországon. Szakmai tanácsadással, oktatásokkal, kiegészítő eszközök biztosításával járulunk hozzá vevőink sikeres bor értékesítéséhez.

Hogy kezdődött az együttműködés és lesz-e folytatása?

A DiVino franchise budapesti és vidéki egységei magával hozták a kulturált borfogyasztás iránti vágy megjelenését. E mögé állva kezdtük meg a minőségi magyar borok forgalmazását. Szoros partneri kapcsolat alakult ki cégeink között és bízunk egy hosszú távú sikeres együttműködésben, melynek eredményeként egész Magyarországon természetessé válik a minőségi borok fogyasztása.

Képzelj el egy fiatal szörfoktatót a Fertő-tavon... Ne sokáig, mert Jandl Arnoldot már gyermekként annyira elvarázsolta a szőlőmunka és a borászat, hogy nem volt kérdés, a szörfözés helyett a borok felé terelik a hullámok. Mi ennek csak örülünk! A gyökereire büszke fiatal borász valamennyi munkafolyamatban részt vállalva dolgozik a családi pincészetben. Elkötelezettsége ellenére sem erőltetné rá kislányára a borászkodást, mert hisz benne, hogy a borász-életforma felé csak mély kötődéssel lehet fordulni.

Hogyan áll össze a birtok? Hogy telnek a hétköznapok?

Tíz hektár a termőterület. Ennek a durván tíz hektárnak a jelentős része saját, de vannak hosszútávú együttműködéseink is. A saját területelet én művelem: hétköznapokon traktorra ülök, bort fejtek, palackozok. Nincs nagy segítő apparátus körülöttem, arról nem is beszélve, hogy én ebben a miliőben érzem igazán jól magam. Döntő többségében vörös fajták. Mondanám, hogy azért, mert Sopron a vörös borról szól, de egyre több és egyre szebb fehér bor kerül ki erről a vidékről. Nekünk is van egy pinot blanc-unk, de vannak roséink is, egy kékfrankos és a különlegességek kedvelőinek egy shyrah rosé. Mi az elsők között telepítettük a syrah-t, azért mert apámnak nagyon tetszett az ebből készült bor. A hétköznapjaink ugyanúgy telnek, mint bármelyik fiatal(abb) boros kollégának. Borkóstolók vannak, sok a vendég, őket ki kell szolgálni, és olykor felmerülnek különleges igények is, ilyenkor például nagyon büszkén mutatom meg nekik a szőlőnket. Nyilván vannak szőlőmunkásaink, de a munkálatok nagy részéből kiveszem a részemet.

A családotokban a borászkodás sok generációra nyúlik vissza...

Sokadik generációs borász vagyok. A soproni levéltárból kiderült, hogy már az 1600-as években volt egy Jandl nevű soproni lakos, akinek valamilyen módon köze volt a borhoz. Azt ugyan pontosan nem tudjuk, hogy ő mit csinált, de az biztos, hogy az apám, a nagyapám, sőt már az ő nagyapja is borral foglalkozott. Sopronban ennek nagyon nagy hagyománya van.

Ők voltak azok a szőlő és bortermelő emberek, akiket anno „babtermelőnek” csúfoltak. A bab nagyon komoly népélelmezési cikk volt Sopronban, a szőlőtermesztők pedig a tőkék alá babot is ültettek, mert a nyulak szívesebben rágcsálták annak a hajtásait, mint a szőlőjét. Ezzel gyakorlatilag elterelték a figyelmüket a szőlőről. Az ősi bortermelők egyébként többségében németajkúak voltak. Azt szokták mondani, hogy svábok, de a sváb egy gyűjtőfogalom, a svábok közé tartoznak például a hiencek is. Na, a mi például egy hienc család vagyunk.

Ebből a családfából kiindulva egészen egyértelmű döntésnek tűnik, hogy borász lettél.

Abszolút. Apám mellett dolgoztam gyerekkoromtól kezdve, és az nem valami apakomplexus, hogy ennyit hivatkozok rá. Ő szerettette meg velem. Édesapám a Kertészeti Egyetem elvégzése után egy balfi termelőszövetkezethez került, aminek volt 150 hektár szőlője is. Először pincemunkás volt, aztán már az egész pincét ő vezette, végül pedig főnökként számolta fel az egészet a rendszerváltás körül.

Saját területeitek már voltak ekkoriban?

Igen, egy kis része megvolt. De ez egy bonyolult történet. 1946-ban volt egy nagy kitelepítés, amikor a németajkúakat, köztük az én családomat is, ki akarták telepíteni a háború után. Apám családja aztán valami egészen filmbe illő módon visszakerült Magyarországra, de előtte nagyapám már minden szőlőjét eladta. Közel annyi szőlője volt, mint nekünk ma, ami nagyon nagy szó volt akkoriban, hiszen nem volt gépesítés, mindent kézzel csináltak.

Amikor lecsengett ez a történet, nagyapám nagyon sok magyar gazdához odament azzal a gondolattal, hogy adják vissza a földeket. Persze ez nem volt ilyen egyszerű, újra kellett vásárolni a területeket. Jóval kevesebb föld lett így, akkoriban nagyapám tíz-tizenöt hekto bort csinált a családnak, a többit leadta a szövetkezetnek.

Van tehát a területeteknek olyan része, ami nagyon régóta a tiétek.

Talán a legrégebbi az a két hely, ahol a shyrah-t termesztjük. Az egy nagyon régi családi ültetvény. Ahogy az előzményekből adódik, a dűlőknek egyébként német nevük van, és ezek utalnak a dűlők sajátosságaira is. A Kräftner például azért kapta ezt a nevet, mert nagyon mészköves, vannak olyan foltok, amiket emiatt be sem lehet telepíteni, de a ló is sokat erőlködött, kínlódott, mire meg tudta művelni. (a Kraft szó magyarul erőt jelent – szerk.)

Melyik a kedvenc saját fajtád, melyikkel szeretsz a legjobban dolgozni?

Egyértelműen a kékfrankossal. Ráadásul van egy - egyelőre két-három tagot számláló - alakulóban lévő szövetségünk is, és az a hitvallásunk, hogy Sopronban a kékfrankost kell favorizálni. Rengeteg embernek Sopronról eleve a kékfrankos ugrik be, Sopron a kékfrankos fővárosa. Mire helyezzük a hangsúlyt, ha nem erre? Ráadásul maga a fajta nagyon univerzális. Volt egyszer egy kiadvány, aminek azt a címet adták, hogy „ezerarcú kékfrankos”. És ez igaz is: lehet könnyebb, gyümölcsösebb, lehet karakteresebb, sűrűbb, koncentráltabb is.

Hány tételed van egy évben?

Van egy cuvée-nk, a Vízió, cabernet franc-ból és merlot-ból áll. De ezt nem hozzuk kereskedelmi forgalomba, inkább a helyben kóstolóknak szoktuk megmutatni. A Misszió egy kékfrankos válogatás, de van cabernet franc és merlot is, ezek mind hordós érlelésűek. Van egy reduktív kékfrankosunk, és a már említett fehér bor, illetve a két rosé. Hat-hét, maximum nyolc féle borunk van. Tavaly már termett egy nagyon érdekes helyen zweigelt is. Tiszta kő, csillámpala az a terület, ahová a zweigeltet telepítettünk.

Ha nem borász lennél, akkor mivel foglalkoznál szívesen?

Hozzánk nagyon közel van a Fertő-tó, ami a szőlőre, borra, meg az egész életünkre nagyon kihat. Én sokáig szörföztem a tavon, egy osztrák rokonunk fertőzött meg vele. A szörfözés mindent átmozgat, és nem monoton, nem okoz szenvedést nekem, mondjuk a futással ellentétben. Szóval ezzel sokáig foglalkoztam, de a bor rovására nem mehetett. Oktató lettem volna, de a lényeg, hogy ma már nincs különösebben semmiféle hobbim. Nincs olyan, hogy megunom a traktorozást, és akkor elmegyek horgászni.

Szörfözni sem jársz már ki?

Nem.

Miért nem? Biztos tök jó kikapcsolódás lenne.

Szél kell ehhez a sporthoz… Sokszor előfordult, hogy elhatároztam, hogy most akkor elmegyek szörfözni, átrendeztem a délutánomat, ott hagytam a munkát, kimentem, és elállt a szél. Én meg odamentem potyára.

Szorgalmas vagy?

Inkább precíz. Ha segítenek nekünk szüretkor vagy évközben – mert ugye egyedül én sem tudok mindent megcsinálni – akkor úgy vagyok vele például, hogyha a segítségünk valamit letesz és azt le lehet tenni egyenesen, akkor azt rakjuk le egyenesen és ne ferdén. Vagy ha valamit ki kell mosni, akkor az legyen kimosva.

Apukád véleményét még kikéred?

Mindig. A döntéseket inkább én hozom, bár azért arról is elmondhatjuk, hogy közösen zajlik. 

Habár a döntéshozatal folyamata közös, emlékszel egy határvonalra, egy időpontra, amikor az édesapád mellett egyre több szabad teret kaptál?

Körülbelül tizenegy éve történt. Előtte nagyon sokat vitatkoztunk, mert ő is jót akart, én is abszolút jót akartam. Két vehemens ember pedig nem akart engedni a saját igazából. Akkoriban küldtük az egyik borunkat egy bordeaux-i versenyre, de előtte kérdéses volt, hogy ez melyik bor legyen. Nagyon nehezen döntöttük el, de végül apa feladta a vitát, és azt a bort küldtük, amit én favorizáltam. Ez a bor végül aranyérmet kapott. Ez volt a választóvonal, azóta sokkal több szabad teret kapok és azóta a viták is teljesen megszűntek.

Mi egész életünkben együtt dolgoztunk, el sem tudnám képzelni másképp. Már gyerekkoromból emlékszem, hogy ment a szüret a TSZ-ben, sok szőlő volt, sok bor készült. Aztán amikor apu főnök lett, és intenzívebben vett részt a munkában, éjjel egyig is dolgoztak sokszor, én meg mindig mondtam neki este olyan hét körül, hogy hadd menjek el vele. Beültünk az autóba, elmentünk Balfra, és nekem az a világ nagyon tetszett. Zakatoltak a darálók, hordták a traktorok a szőlők, és reflektorok mellett az emberek dolgoztak… Kiskoromban még otthon is leutánoztam.

Mi a helyzet a kislányoddal?

Egy négyéves kislányom van. Szerintem a borász szakmát nem lehet erőltetni, ez a kötődés vagy kialakul vagy nem. A kislányom szeret traktorban ücsörögni, szeret targoncázni, de még csak négy éves, nem hiszem, hogy ebből messzemenő következtetéseket lehet levonni.

Ha nem Sopronban élnél, akkor melyik borvidék érdekelne?

Egyet talán ki sem tudnék emelni. Mi vörösborosok vagyunk, szerintem nekünk még az ereinkben is vörösbor folyik. Jobban szeretek vele foglalkozni. Több türelmet is igényel, és talán a szőlőt is jobban kell szeretnie annak, aki vörösbor készítésre adja a fejét. Persze ez nem szentírás, csak én így gondolkodom erről. Új-Zéland, Görögország egyébként érdekelnének. Itthon még Villány, Szekszárd, vagy akár az Egri borvidék is. Tokajt pedig elismerem. Nem inspirál annyira, de nagyon elismerem.

Milyen bort bontasz ki esténként?

Nagyon sok ajándék bort kapok innen-onnan. Általában ezeket szoktuk kibontogatni, ez lehet akár fehér vagy rosé is, de nyilván a vörösbort preferálom. Néha a magunkét is kóstolgatjuk, de ami már palackozott és forgalomban van, azt kevésbé, inkább az alakulóban lévő borokat szoktuk.

Van olyan része a borászatnak, amit nem szeretsz?

A mi boraink nem bio borok, de azért igyekszünk naturális borokat előállítani. Azt gondolom, hogy az egész világot ki kellene cserélni ahhoz, hogy valami igazán bio legyen. A mi boraink nagyon kevés kénnel készülnek, és semmiféle különleges beavatkozást nem alkalmazunk. A filozófiánk az, hogy egészséges és érett a szőlőből nem nehéz tisztességes bort csinálni. De ezzel összefüggésben, hogy a kérdésre is válaszoljak: a permetezést kihagynám, ha lehetne.

És melyik a legjobb része?

A kóstolást, meg a vendégekkel való foglalkozást nagyon élvezem. Szerencsére sok vendégünk van, Fertőrákos nagyon népszerű hely. De divatos lett mostanság a Fertő-tó megkerülése biciklivel, és az ilyen bringatúrákat sokan összekötik a pincelátogatással. Ezek a látogatások általában nagyon jó hangulatúak függetlenül attól, hogy hárman-négyen vagy húszan jönnek.

Decemberben újra választottak a Juniborászok: a Zöldszüreten megismert fiatal borászok közül idén ketten is bekerültek az Egyesületbe. Szeretettel köszöntjük tagjaink között Bussay Dorottyát (Zala) és Kovács Tamást (Szent Donát - Csopak). A következőkben röviden bemutatjuk őket és pár kérdést feltettünk nekik. A borok hamarosan a DiVinoban is kaphatóak majd!

Bussay Dorottya /Bussay Pincészet

Csörnyeföld / Zala

A Bussay család öt és fél hektáron termel szőlőt. Mióta Bussay László, a család feje elment, a három lány vette át a munkák nagy részét, közülük is Dorottya és Bianka foglalkozik kiemelten a borászattal. Dorottya apjától tanulta a borkészítést, 87 óta járták a zalai dombokat, erdőket, szőlőt, természetet. Nem csak a borászatot, hanem a háziorvosi hivatást is örökölte édesapjától. A pince ars poeticáját 2009-ben írta le Bussay László:

„Biztosan tisztességes borokat készítenénk innen 30 kilométerre északra is, de nem aggatnának annyi érmet a nyakunkba. A termőhelytől függ szinte minden. Az ember szerepe annyi, mint a bábaasszonynak a szülésnél, legyen felvértezve minden szakmai tudással, mindenféle technikával, de hagyja természetes úton megszületni a gyereket. Ugyanígy van a borral is, képezzük ki magunkat a tudással, de valójában akkor van a legjobb borunk, ha nem kell hozzányúlni. Ha mégis, csak annyira, mint ellátni egy újszülöttet.” (Bussay László, 2009)

Mióta veszel részt tevékenyen a borászat életében?

7-8 éves korom óta részt veszek a szőlő munkában, nyaranta reggel 5-kor a munkásokkal együtt kezdtünk a húgommal. Amint több feladatot tudtak ránk bízni, jött a pince munka, borkóstoló, rendezvények. Igazából ebben nőttem fel. A borászatot, borkészítést szép lassan fokozatosan vettem át Édesapámtól.

Mi volt az első saját évjáratod?

Az első a 2011-es Szürkebarát (ez még közös kicsit, de ez már én vagyok) , aztán a 2012-es Tramini, 2013-ból minden, 2014-ből még nem palackoztunk, és majd az ideiek. Amire nagyon büszke vagyok, az a 2013-as Esküvé.

Mióta tudod, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?

Soha nem tudtam hogy ezzel szeretnék foglalkozni, nem volt ez egy "már pedig én borász leszek" dolog .Ez valami olyasmi, hogy az életem része, mióta csak az eszemet tudom és adta magát, hogy valamelyikünk folytatja.

Milyen közeli terveid vannak?

Megtalálni a saját utamat a borászatban, amit majd a lehető legjobban végzek és egyszer továbbadni a gyermekeimnek, ahogy azt Édesapám is tette.

Kovács Tamás /Szent Donát Birtok

Csopak

 Aki volt már fent a csopaki hegyoldalban és nézett ki a fehérre meszelt ház árnyékából a Balatonra, az tudja, hogy Kovács Tamás és családja elég jó helyet válaszott a szőlőtermesztésre. A Szent Donát Birtok jelenleg 10 hektáron gazdálkodik melyből 8 hektár termő. A törzsterületek Csopakon és Paloznakon vannak, de van szőlő Tihanyban és jövőre kezdenek telepíteni a Káli-medencében, a Fekete-hegyen, ahol hosszú távon egy ikerbirtokmag létrehozását tervezik.

Mióta veszel részt tevékenyen a borászat életében?

Gyerekkorom óta részesültem a szőlőmunkák „szépségeiből”. Kisgyerekként persze a venyigehordás nem volt nagy mulatság, de szerettem a szabadban lenni és már akkor is a szőlő volt a kedvenc gyümölcsöm. A borászat 2001-es elindulásával édesapám apránként bevont a pincemunkákba is, míg 2010-2011 környékén jutottunk el odáig, hogy már én töltöttem el több időt a hordók és tartályok között. A 2012-es évjárattal szabad kezet kaptam.

Mi volt az első saját évjáratod?

Az első saját borom az első saját művelésű szőlőm szűztermése volt, egy 2006-os olaszrizling, Szitahegyről, gyalogtőkékről. A mai napig jól emlékszem arra a borra. Hordóban erjedt spontán, jó egyensúlyú volt és tartalmas. Egyben az első borunk, melynek a címkéjén egyértelműen megjelent a dűlőmegjelölés. 1400 tőkéről 3-400 palack készült belőle. Mivel sok munkám volt benne és kevés készült belőle, ezért nem adtam könnyen. Az akkori viszonyokhoz képest magas árat kértem érte, hogy lassan fogyjon. Ehhez képest nagyon népszerű lett és hetek alatt elfogyott. 21 évesen ez igencsak lelkesítően hatott. Ekkor kezdtem el komolyan játszani a gondolattal, hogy borral foglalkozzak.

Milyen közeli terveid vannak?

A következő öt év célja, hogy lépésenként tovább növeljük a birtokot, bővítsük a pincét és a jelenlegi termelést megduplázzuk. Fontos számomra, hogy külföldön is stabil közönséget tudjak felépíteni. Szerencsésnek érzem magam, hogy már tizenévesen sokfelé utazhattam Európában. Belgiumban gimnáziumba is jártam, flamand fogadócsaládnál éltem, megismertem a nyelvet és a kultúrát, kicsit a második otthonom lett. Éppen ezért Európának az a környéke számomra nem külföld, csak egy kicsit messzebb van Csopaktól. A EU egyébként is nagy lehetőség, még sosem volt ennyire könnyű bort messzebbre juttatni. Az érdeklődés pedig növekszik és a kis mennyiség sem feltétlenül jelent problémát.

Így fejezte be tavaly az előadást a TEDxYouth konferencián. Édesapja a borászati élet és összefogás élharcosa Szekszárdon, Zoli hazatérve a világjárásból a családi pincénél kezdett el dolgozni. Története egyaránt szól az útkeresésről, a hazatérésről, a szuverenitás határainak feszegetéséről és a hagyományok tiszteletéről. "Az egyik héten még Berlinben prezentálsz egy borbárban, a másik héten meg szőlőket jelölgetsz, hogy melyik hogy színesedik. Én nagyon szeretem ezt a kettősséget megélni" - mondja. Jót beszélgettünk Heimann Zolival.

Heimann Zoli az általuk is többször használt, különleges Ardea Seal dugóval. Lényege, hogy a dugó a parafához hasonlóan biztosítja a bor további fejlődéséhez szükséges oxigénfelvételt, de a parafa minden lehetséges hibája nélkül.

Solymáron nőttél fel. Hogyan kezdődött nálatok a borászkodás? Ráadásul épp Szekszárdon, ami azért nincs olyan közel hozzá…

A Heimann család eredetileg egy szekszárdi család. Apukám Pécsre, majd Pestre járt gimnáziumba. Nagypapámnak pedig 1977 környékén volt egy présháza és egy barátjával közösen fél hektár szőlőt műveltek Szekszárdon. Ő a rendszerváltás után ment nyugdíjba, és utána nem volt mit kezdenie magával, ezért apukám elkezdett pénzt és energiát invesztálni ebbe a szekszárdi birtokba. Ő egyébként eredetileg a Béres Rt-nél dolgozott, egy ideig ügyvezető igazgató is volt. (Heimann Zoltán közgazdász végzettségű – szerk.)

Majd, ahogy mondtad, elkezdett pénzt fektetni a birtokba…

Igen, egyrészt azért, hogy nagyapámnak legyen mivel elfoglalnia magát, másrészt pedig azért, mert a bor, mint termék őt is érdekelte. Majd 2001-ben átvették a szüleim a cég irányítását. Bátaapáti borászai és Erzsike néni segítettek az indulásnál: például tanácsot adtak, hogy a szüleim milyen szőlőket telepítsenek. Ekkor 10 hektáron dolgoztunk, 2003-ban vettünk még 11 hektárt. Ez egy nagyon nagy lépés volt, mert 2006-ra fordult termőre. 2004-ben apukám Szekszárdra költözött, 2009-ben pedig eladtuk a családi házat Solymáron, és anyu is követte őt.

Borász család (kadarka.net)

A szekszárdi élet mellett dönteni nem egy azonnali elhatározás volt, de ez igazából apa érdeme. Ő volt az, aki látta, hogy ez a birtok értéket képvisel. Persze kellett hozzá az is, hogy a rendszerváltás után a borpiac kivirágozzon (lényegében a nulláról). Megnőtt a borfogyasztás jelentősége, kulturális tekintetben is elismerték a bort, és ebben apukám lubickolt, mint hal a vízben. Neki nagyon sok éttermi ismerőse van és jó az ízlése. Persze emellett nagyon fontosak a cégfenntartó tevékenységek is. A mindennapi irányítást a pincében és a borkészítést édesanyám vezeti, viszont abban, hogy a boraink olyanok, amilyenek, mindkettőjüknek kiegyensúlyozott a szerepe.

Melyik volt az az első bor vagy évjárat, amiben tevékeny szereped volt?

2011/12-ben már többet voltam itthon szüret idején, 2013 óta vagyok itthon teljes mellbedobással, de igazából a 2014-es szüret az, ahol már komolyabb felelősségem volt.

Egy kicsit nézzük körül Szekszárdon… A szekszárdi palackok ügyében apukád például nagy élharcos volt…

Ő elég sok dologban élharcos volt, és a szekszárdi palack csak egy a sok közül. De egyedül sosem küzdi végig a dolgokat, hanem próbál embereket motiválni, hogy harcoljanak vele együtt. Az elmúlt tíz év alatt a szekszárdi borvidék sokkal elismertebbé vált, és ebben a borászok összefogásának, illetve annak, hogy egy irányba húznak, nagyon nagy jelentősége van. Ebben az egyirányba húzásban volt apukámnak igazán fontos szerepe, persze nem mondanám, hogy egyedül rajta múlt a dolog.

És a fuxli? Az inkább a te ügyed?

Közös ügyünk az is. A szekszárdi fuxli már a harmadik évjáratát éli. A bírálóbizottságát az előző évben fuxlit készítő borászok alkotják. Elbíráljuk egymás borát és kétharmados többséggel eldöntjük, hogy lehet-e belőle fuxli.

Heimann Fuxli (Borravaló)

A róka kinek az ötlete volt?

A róka adta magát a névből, de azért van egy kis személyes büszkeségem, mert a fuxlik címkéjén található rókák nagy részét az egyik volt barátnőm tervezte. (Várhegyi Flóra – szerk.)

És ha már a lányoknál tartunk… Volt egy díj, amit kaptál…

A Borászportál szerint én lettem a „legjobbképű magyar borász”. Húúú, nagyon nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy ezt az óriási díjat megkaptam (nevet). A szavazás egy kép alapján történt, aminek külön sztorija van. A Fakanállal a szekszárdi borvidéken című könyv miatt nálunk járt egy stáb és édesanyám lecsót csinált. Ebédszünetben megkérdeztem a lányt, hogy csinálna-e rólam egy facebook profilképet. Munkás ruhában, nem volt se smink, se semmi, teljesen lazán csinált rólam egy nagyon jó képet. Ami úgy látszik, nagy karriert futott be!

Az a bizonyos kép (Borászportál)

Most hogyan látod, egy családi borászatba beszállni a könnyebb vagy a nehezebb út?

Mindenképp jónak gondolom, hiszen van egy fix állásom, amiből nem fog kirúgni senki, ha csak valamit nagyon el nem tolok. Ugyanakkor olyan közelségben vagyok a szüleimmel, amit sokan nem emésztenének meg, valahol sérül a szuverenitásom. De én vállaltam, hogy ez ezzel jár. Vesztek egy csomó mindent, ugyanakkor nyerek is. Nemsokára elköltözöm a szüleim házából is, már jó lesz a saját lábamon állni.

Ilyen fiatalon elég pörgős neked Szekszárd?

Az igaz, hogy az időm 90%-t Szekszárdon töltöm, de a kulturális életem nem oda kötődik. Azt gondolom, hogy a világ egyébként is véget ér ott, ha lakóhelyedhez köt minden barátságod és kapcsolatod. Jártam egy lagzin Franciaországban, egy német barátom szülinapján, sok barátom él Pesten… Jövök - megyek, sok helyen jól érzem magam.

Párválasztásnál például szempont az, hogy te Szekszárdon élsz és ott tervezed az életed?

Persze, abszolút. De ez egyébként nagyon nehéz, és nehezebb, mint látszik. Ez a cég attól működik jól, hogy ott vagyunk. Rengeteg meló van a birtokkal. Pesten például sokkal könnyebben ismerkedek. Külföldön tanultam, és négy nyelven elég jól beszélek, így van egy olyan elvárásom, hogy barátnőm is világlátott legyen. Ám összességében az a nagyon fontos, hogy legyen ott a jövendőbelimnek valamilyen tevékenysége. Szekszárdon lenni úgy, hogy nincs semmi, ami értelmet ad az életednek, az borzasztó. Persze nem elvárás, hogy legyen borász vagy gazdasszony a barátnőm, de ehhez az életformához valahogyan viszonyulni kell. Aki ezt be tudja vállalni, az bevállalja, aki meg nem, az úgysem lesz része az életemnek.

Hogyha nem borász lennél, akkor mi lennél?

Mindig is nagyon érdekelt a design, az építészet, a grafikai tervezés, a tipográfia, user-interface design. Ebbe az irányba szívesen elmentem volna, de mindig volt valami érdekesebb boros dolgom.

És a boros dolgok után, egy nehéz nap végén milyen bort nyitsz ki szívesen?

Sört (nevet). Szívesen iszok egyébként esténként fehér bort. Német rizlingeket, etyekit, egrit, tokajit, balatonit. A közepes testű fehér borokat szeretem… Rajnai rizling, olasz rizing, egy szép chardonnay.

Mi a legrosszabb dolog a borászatban? Ha van ilyen egyáltalán…

Vannak kevésbé jó dolgok, de nincs legrosszabb. Rossz érzés, ha valami nem sikerül, például elviszi a jég... De ez inkább a kihívás része. Az adott évjáratra kell reagálni és természetes, hogy vannak rosszabb évjáratok. ’14-ben nem készítettünk például nagy borokat, de az akkori kékfrankosunkat nagyon szeretem.

És mi a kedvenc részed a borászatban?

Nem is egy valami. A borok közötti különbségek, hogy mennyire benne van egy borban, hogy honnan jön, a stílus, a szőlőfajta… De ami engem nagyon érdekel, az a kulturális vonal. A borban egyszerre van jelen egy kulturális irány és valami hihetetlen földhözragadtság. A luxuskultúra része, miközben egy nagyon kétkezi, koszos, poros, cukros, egyszerű valami. Az egyik héten még Berlinben prezentálsz egy borbárban, a másik héten meg szőlőket jelölgetsz, hogy melyik hogy színesedik. Én nagyon szeretem ezt a kettősséget megélni…

„Nálunk a legmagasabb az egy négyzetméterre jutó baristák száma” – nevet Jekl Flóra, aki a bor és a kávé köré szervezi az életét. Előbbi családi adottság volt, utóbbival viszont ő bolondította meg a körülötte élőket. Így nem meglepő, hogy a pincénél már kávé sarok is működik és gondolkoznak Il Primo kávéban is. Az Il Primo ugyanis a pincészeten belül Flóra márkája, azt mondja, ezek a könnyedebb borok mutatják legjobban az ízlését. Jekl Flóra interjú.

Családi borászat vagytok. Hogyan oszlik el köztetek a munka?

Igazából apukám a borász, ő az, aki mindenben részt vesz, és vannak bizonyos részfeladatok, amiket mi csinálunk. Ez egy klasszikus családi vállalkozás, ami apukámra, anyukámra, a testvéremre és rám épül. Az öcsém végzi a szőlőmunkákat, én tartom a borkóstolókat, én állítom össze a borsort, foglalkozom a designnal, mert engem ezek érdekelnek. Meg hát az ízek, a harmónia. A borászkodás úgy történik nálunk, hogy a fiúk csinálják a borokat, és abból együtt összeválogatjuk a tételeket. Tervezem, hogy majd esetleg később átvesszük a testvéremmel a borászatot, de egyelőre szerencsére nagyon aktívak a szüleink, így mi most még csak segítünk.

Pest vagy Villány? Úgy tudom külföldön is éltél egy ideig.

Én 12 évig Pesten éltem, a Kertészeti Egyetemre jártam, közben építettem a kapcsolatot: éttermekbe, vinotékákba jártam, és szerencsére sikerült is sok helyre bejuttatni a borainkat. Aztán dolgoztam külföldön is, Salzburg mellett, egy bárban. Nagyon szerettem, elsősorban azért, mert szeretek emberekkel foglalkozni. Kihívás is volt németül megfelelni, és nem utolsó sorban nagyon változatos munka. Ez a hely egy faluban volt, ahova főleg síelni járnak, de a helyi földművestől a milliárdos turistáig mindenki megfordult, amikor én ott dolgoztam. Nem unatkoztam egy percig sem, nagyon izgalmas időszak volt. Végül hazaköltöztem, a Pest-Villány kétlakiságot is feladtam, a barátommal most Villányban tervezzük a jövőnket, főleg, hogy ő is szeretne borral foglalkozni.

Mik a terveid a közeljövőre?

Vettünk egy szőlőterültet a barátommal, syraht, és azt ketten műveljük. Hiába van szőlész végzettségem, ennyire effektíven még sosem csináltam, hogy a-z-ig, az első pillanattól a szüretig ott legyek. Persze apukámtól is rengeteget tanulok, hiszen neki nem csak szőlész végzettsége van, hanem növényvédelmi szakember is, nagyon nagy segítség,hogy ott van velem.

Mesélj a saját borodról!

Apukámmal kicsit két irányba, de mégis együtt dolgozunk. Az én boraim kicsit elkülönülnek, fiatalosabbak, de mégis hasonlítanak a Jekl borokra. 2006-ban végeztem el a kertészetit, és úgy éreztem, hogy szeretnék egy kicsit kibontakozni. Arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha lenne olyan bor, ami az én egyéniségemet tükrözi, és akkor indult az Il Primo sorozat. Van benne egy vörös házasítás, egy rosé, egy frizzante és egy vörös szelekció. Testes borok ezek is, mégis sokkal könnyedebbek, mint a pincészet nagyágyúi. Most azon gondolkodom, hogy kéne egy kávé is ebbe a sorozatba.

A kávé nagy szerelmed, egyszer egy kávézóba is belevágtatok, most a pincénél csináltál kávésarkot. Mik a terveid vele?

Megtaláltam a kávéban is azt a szépséget, amit a borokban. Az Espresso Embassyben, Váradi Tibiéknél tanultam a baristáskodást. Most a lakásba is szeretnénk egy komolyabb gépet. Nekem óriási szerelmem a latte art, tanfolyamra is jártam, ráadásul idő közben a barátom is beletanult ebbe az egész kávés világba, és kiderült, hogy nagyon ügyes, nagyon jól tud mintákat önteni. Az egésznek az lett a vége, hogy most már apukám is elkezdte ezt tanulni, annyira belelkesedett. Azon nevetünk, hogy nálunk a legmagasabb az egy négyzetméterre jutó baristák száma.

Hány hektáron gazdálkodtok?

Most tíz, de tizenötre szeretnénk bővülni.

Hány tétel készül?

A négy Il Primo, aztán a pinot noir, a kadarka, a merlot válogatásunk, aminek Unikornis a neve, ott van még a Fekete hegy cuvée, aztán a cabernet franc, cabernet sauvignon. Szóval úgy tizenegy-tizenkét bor. Kékfrankosunk nincsen például.

Ha máshol borászkodnál, akkor melyik terület érdekelne?

Toszkána, mert nagyon szeretem a mediterrán típusú borokat. Megpróbálnék világfajtákat és helyi fajtákat házasítani azt hiszem. Bár igazából nem tudom, egyelőre nem tudom odaképzelni magam. Proseccot egész biztosan csinálnék, mert a habzóbor- pezsgő készítés nagyon érdekelne.

Ha nem borászatban dolgoznál, és nem borral foglalkoznál, akkor mit csinálnál?

Biztos kávéval foglalkoznék. De érdekel még a szépségipar, a kozmetika, a design világa… Valami ilyesmit csinálnék. Sok ötletem van, állandóan jár az agyam, valami kreatív munkát tudnék elképzelni.

Angolul és magyarul beszélünk Franz Weningerrel, aki bár osztrák származású, ma Magyarországon él. Azt mondja, hogy Burgenland szőlőkultúrájának egyértelműen Sopron az eredője, a Weninger birtok magyar és osztrák területein szőlőfajták között ma a kékfrankos van abszolút fölényben. Franz saját bevallása szerint nehezen lett borász, inkább a szülők forszírozták a szőlész-borász iskolát. „Tizenhat évesen a lányok jobban érdekeltek” – nevet a ma két gyerekes családapa, aki szerint a bor tökéletesen közvetíti, a borász milyen lelkiállapotban van.

Nem volt egyértelmű, hogy borász leszel...

Egyáltalán nem, inkább erre felé lettem orientálva. Elvégeztem a szőlész-borász iskolát, aztán külföldre mentem gyakorlatra. Bejártam Kaliforniát, Ausztráliát, Olaszországot. A borász gyakorlat a legjobb útlevélnek bizonyult, dolgozhattam, utazhattam, pénzt kereshettem. Akkor ismertem fel, hogy mennyien szeretnének borkészítéssel foglalkozni, miközben nekem megadatott a lehetőség. Szóval hazajöttem és eldöntöttem, hogy el akarom készíteni a saját boromat. Azóta megszerettem ezt a világot. Fiatalkoromban még nem volt egészen tiszta számomra, hogy miről is szól ez az egész szőlész-borász dolog.

Mekkora területen gazdálkodtok és milyen szőlőfajták vannak a birtokon?

Túl nagy területen (nevet). Vannak területeink Magyarországon és Ausztriában is, amikkel édesapám foglalkozik, mióta 2013-ban nyugdíjba ment. Ez számokban kifejezve 25 és 27 hektárt jelent. Szőlőfajták tekintetében első helyen a kékfrankost említeném, ez a fajta áll a középpontban, export szempontjából is. De van még syrah, aminek nagyon kedvez a soproni talaj, cabernet franc és pinot noir. Egy fehér fajtám van van, de az nem túl kiemelkedő, inkább a vörösborokra fókuszálok. Gondolkodom a furmintban, vagy a fehér burgundiban, de ha a tradíciókat nézem, Sopron a vörösborok hazája, az osztrák vidékek szintén. Nem lenne rossz fehérbort készíteni, de nem erőltetem.

Két országban dolgoztok, hogy kell ezt a gyakorlatban elképzelni?

Régebben volt Weninger Sopron és Weninger Burgenland, de ez a megkülönböztetés mára eltűnt. Viszont különböző címkékkel palackozunk, így be lehet azonosítani, hogy melyik borok melyik borvidéken készültek. Teljesen külön működő cégekről beszélünk: a magyarországi pince 1997 óta működik, én 1999 óta foglalkozom vele. Az ausztriai egy régebbi történet, 1982 óta létezik és megvan a saját pincéje, szőlője, teljesen külön működik. Az osztrák pincészet valamivel nagyobb, ha azt nézem, mennyi bort készítünk. Ha viszont a hektárokat, akkor Magyarországon több szőlőnk van, mégis kevesebb palack készül belőle. A sziklás soproni talaj egyszerűen ennyit tesz lehetővé. Arról nem beszélve, hogy az ausztriai szőlők több csapadékot kapnak. Több folyadék, nagyobb szemek…Ez nagyon sokat számít. A soproni területeket egyszerűen kevesebb nedvesség éri.

Milyen kapcsolódásod van Magyarországhoz?

Igazából a szőlő a kapcsolódás. 1992-ben apukám Gere Attilával közösen vágott bele a szőlőművelésbe, és azóta vannak területeink Magyarországon. Burgenlandban a családunk partnere is egészen 1991-ig Magyarországhoz kötődött. Azt kell mondjam, hogy ha a burgenlandi szőlészet-borászat történetét nézed, akkor a magyarországi történetet nézed. Ugyanis Magyarország adta a mintát, enélkül a burgenlandi vörösbor-kultúrának nagyon komoly identitás problémái lennének. A tradicionális ausztriai fajták ugyanis zömében fehér szőlők.

Én magam is Magyarországon élek a családommal, Balfon. Nem közvetlenül a pincénél lakom, hanem úgy 300 méterre tőle. Van egy kis házam, nagy kerttel, diófákkal, csirkékkel, kutyával és két gyerkőccel. Magyarul beszélek, csak a nyelvtannal vannak gondjaim, meg néhány speciális kifejezéssel. Értek magyarul, magyarul beszélek a munkásainkkal is, de azért mégiscsak nehéz. Hiába van meg mondjuk a szaktudásom, ha nem tudom kifejezni magam, mert ezt vagy azt a szót nem ismerem.

Miből áll, hogy néz ki egy napod?

Egy-két napot a héten mindig a pincében vagyok, akkor aztán fizikai munkát is végzek. A többi irodai munka, emailek, telefonok, a borok prezentálása világszerte… Nem annyira romantikus, mint lehetne.

Mennyi borból áll most a portfóliótok?

Túl sokból azt hiszem, én szeretném a jelenlegi mennyiséget leredukálni. Hiszek benne, hogy pincénként három bor elegendő lenne, de ez sajnos nem ilyen egyszerű. Most Magyarországon 8-10 borunk van és Ausztriában is nagyjából ugyanennyi. Ami az exportot illeti, próbálok fókuszálni és egy limitált portfólióval előállni.Külföldön a legnagyobb vásárlóerőt most Amerika, Anglia és Hollandia jelenti. Talán még Németország.

Mondanál pár szót arról, hogyan készülnek a boraid?

A legjobb abban, hogy itt élek, és itt dolgozom, az, hogy megismerhettem két különböző borkészítési kultúrát. Volt egy pincemesterem 2002- ben és vele beszélgetve, a véleményét kikérve arra jöttem rá, hogy nagyon eltérő elképzelések vannak arról, hogyan is kell/kellene bort készíteni. Ez nem elsősorban tudományos-technikai, sokkal inkább kulturális kérdés. Ez volt a legfontosabb tanulság számomra. Ezen keresztül azt is megértettem, hogy a modernizálódás uniformizált produktumokhoz vezet, és ez nem jó. Ezért elkezdtem arra összpontosítani, hogy kihasználjam minden szőlő egyedi adottságait. Így álltam át az organikus borkészítésre. Időigényes volt ezt a borkészítést elsajátítani, de megérte.

Van másik olyan borvidék, régió, ami érdekelne, inspirálna?

Biztos hűvösebb éghajlaton lenne, vagy melegebb éghajlaton és ásványosabb talajon. Champagne nagyon klassz lenne, a nagy márkák már nagyon gépesítettek, és tök izgalmas lenne egy kisebb, kézműves márkát meghonosítani. Ha Magyarországon kéne gondolkodnom, akkor Somlót mondanám.

És, ha nem borászkodással foglalkoznál?

Hajóznék!

Mi a legjobb a borkészítésben?

Az egész folyamat. Szeretem, hogy a magam főnöke vagyok, és hogy a bor megmutatja az identitásomat is. Mint egy művésznél. Ha kiegyensúlyozott és boldog vagyok, az a produktumomon, a boromon is meglátszik, és az emberek szeretni fogják. Ráadásul nagyon szépen mutatja a fejlődésedet. Meg tudod nézni, hogy milyen bort csináltál mondjuk öt vagy tíz évvel ezelőtt és milyet csinálsz most.

Mi a legrosszabb a borkészítésben? Melyik részét szereted a legkevésbé?

Amit a legjobban. Ha rossz passzban vagy, mert kicsit meggyepált az élet, ami velem is megtörtént pár éve, az rányomja a bélyegét a borra, és nem tudod elrejteni. A bor megmutatja milyen lelkiállapotban vagy.

Ha három szóban kéne összefoglalnod a boraidat, mik lennének azok?

Könnyűek, természetesek, és ragyognak, azt hiszem.

Mi a helyzet a gyerekeiddel? Szeretnéd, hogy folytassák az utadat?

Persze, hogy szeretném. Ha borral foglalkozol és szereted, akkor az az álmod, hogy a gyerekeid folytassák. De nem akarok nyomást gyakorolni rájuk. Most nagyon érdekli őket, mert van traktor, meg egy csomó érdekes dolog a szőlőben. Hogy később mi lesz…Nem tudom.

Szombaton a tavalyihoz hasonlóan „Kedvencek kóstolója” lesz a Bazilikánál a DiVinoban, ez a Junibor Borünnep kiemelt programja. A Juniborászok elhozzák kedvenc boraikat és belépő ellenében (3500 Ft, ill. 2500 Ft a diákjegy) MINDET meg lehet kóstolni 15:00-18:00-ig. Várunk!

És most eláruljuk, ki mit hoz szombaton!

Hernyák Tomi: Királylányka 2013

Árvay Angelika: Köves Furmint 2010

Konyári Dani: Páva 2011

Szepsy István: Hárslevel 2013

Figula Misi: Szilenusz Cuvée 2012

Pfneiszl lányok: Kékfrankos "köszönet" 2011

Gere Zsolti: Kadarka válogatás 2013

Demeter Endre: Élvezet 2013

Miklós Csabi: Ezerjó 2013

Wille-Baumkauff Stefán: Hárslevelű -félédes- 2013

Sebestyén Csabi: Iván-völgyi Bikavér 2012

Takler Andris: Syrah Prémium 2012

Heimann Zoli: Bikavér 2013

Dúzsi Tomi: Cabernet sauvignon rosé szelekció 2014

Gál Titi: Titi Bikavér 2012

Gál Peti: Egri Csillag 2014

Bolyki Jani: Meta Téma 2012

Bukolyi Marci: Rizling 2014

Gere Andi: Syrah Selection 2012

Jekl Flóra: IL PRIMO 2012

Kiss Gabi: Code 2013

Laposa Bence: 4 Hegy

Prácser Hajni/Miki: Zafír dűlő 2012

Jandl Arnold: Kékfrankos Missio 2013

Kis Tamás: Cuvée

Frittmann Peti: Ezerjó 2014

Vesztergombi Csabi: Csaba 2012

Kamocsay Ákos: Móri Prémium Chardonnay 2014

Kardos Gabi: Supreme 2012

Augusztus 27-30-ig Junibor Borünnep a Bazilikánál: négy napig a Juniborászoké a Szent István tér! Kóstolj bele a legizgalmasabb tételekbe és találkozz élőben a DiVino borászaival! 

Minden nap 18:00-21:00-ig nyitott borász fogadóórák lesznek a téren, borászaink kóstoltatnak, így élőben lehet velük találkozni. Időpontok:

CSÜTÖRTÖK: Kiss Gábor, Bukolyi Marci, Demeter Endre, Frittmann Peti, Gál Peti, Gere Andi, Hernyák Tomi, Franz Weninger, Pfneiszl lányok Jandl Arnold

PÉNTEK: Gere Zsolti, Gál Titi, Dúzsi Tomi, Figula Misi, Heimann Zoli, ifj. Kamocsay Ákos, ifj. Szepsy István, Jandl Arnold, Jekl Flóra, Kardos Gábor, Árvay Angelika

SZOMBAT: Bolyki Jani, Kis Tomi, Konyári Dani, Laposa Bence, Miklós Csabi, Pfneisl lányok, Prácser Hajni, Sebestyén Csabi, Takler Andris, Vesztergombi Csabi, Wille-Baumkauff Stefán

Extra program:
„Kedvencek kóstolója” – A Juniborászok elhozzák kedvenc boraikat és belépő ellenében (3500 Ft, ill. 2500 Ft a diákjegy) a DiVinoban meg lehet kóstolni ezeket szombaton 15:00-18:00-ig. - JEGYEK KAPHATÓK a budapesti DiVinokban