2 éves fennálásunknak sok mérföldköve volt, de 3 napos ünnepet még nem adtunk az országnak. Ez az első, ami tegnap vette kezdetét a Szent István téren. Már tavaly is éreztük, hogy a juniborászok szokásos éves partija túlnőtte az etyeki kereteket, a buli során kirúgtuk a helyszínként szolgáló helyiség oldalát, így a hagyományosan szeptember elején esedékes eseményt kivittük a Bazilika elé, hogy tágabb kereteket adhassunk a bulizásnak. A helyszín tegnap dél körül, a nyitás előtt így nézett ki.Ezután a Tigris Étteremben gyülekeztek a borászok, ahol egy díszebéd során átbeszélték a Junibor Egyeseület hivatalos ügyeit, majd sor került a titkos szavazásra, ahol minden tag leadhatta a voksát arra, ki legyen 2013 juniborásza.
A nyertes kihirdetése mindig izgalmas (erre vasárnap este, az esemény záróceremóniáján kerül sor). Komoly dicsőséggel jár, és ezúttal egy értékes nyereménnyel: a Technomarine ugyanis felajánlott egyet ezek közül az órák közül az év legjobbjának.
Utána a juniborászok átsétáltak a Szent István térre, feldíszítették standjaikat, ahol nemcsak borokat kínálnak, de bemutatják a borvidék kőzeteit, hogy megtudjuk, miből lesz a hegy leve, illetve a standokon láthatóak a borászok legrégebbi és legfrissebb tételei is. A vásárlás kuponokkal történik. A 100 és 1000 Ft-os kuponokból Kiss Gábor juniborászunk jócskán bevásárolt, hogy maga is megkóstolhassa a többiek borait.
Ezután fél 5 magasságában került sor az ünnepélyes megnyitóra. Az I. Junibor Borünnepet Puskás András, a kerület alpolgármestere nyitotta meg Miklós Csabival, a DiVino Bazilika házigazdájával, illetve Árvay Angelikával, a Junibor Egyesület elnökével.
Az esemény természetesen nem lett volna teljesen ünnepi ezen a helyszínen, ha a Bazilika vezetősége nem áldja meg, így nagy örömünkre Gájer László, káplán is méltatta a rendezvényt, majd áldását adta a három napos ünnepre.
A megnyitó után velünk volt még egy kicsit, ahol nem zárkózott el attól, hogy kameránk előtt is mondjon pár szót az esemény házigazdájáról, a DiVinoról. Biztosított bennünket arról is, hogy az este folyamán visszalátogat a Borünnepre.
A megnyitó után elkezdtek szállingózni a vendégek, a közel 30 főből a képen látható juniborászokat sikerült összetrombitálni egy nagy közös fotózásra, a többiek a távolmaradáért elnézést kérnek, éppen vendégeket szolgáltak ki.
Azán a juniborászok is fotóztak, egymást, illetve a pazar kulisszákat. Takler Andrást olyannyira lenyűgözte a színpadias látvány, hogy azonnal posztolta a Facebookra. Apropo Facebook. Aki becsekkolna a mai látogatása során, azt nem csak a DiVinoba teeti meg, hanem az I. Junibor Borünnepre is, lévén létrehoztunk az eseménynek egy külön checking pointot.
A fotózáshoz videózáshoz szerencsére másnak is volt kedve: az Index videó munkatársai épp Miklós Csabi kíséretében ismerkednek a rendezvénnyel, ahol az összes juniborász saját standdal képviselteti magát.
A standokon nem kizárólag a DiVinoban megvásárolható tételek kaphatók, friss borokkal, újdonságaokkal és kuriózumokkal is készültek az eseményre juniborászaink.
És mire beesteledett, az Index el is készítete összeállítását az eseményről, amiből kiderül, kóstolás közben úgy lehetsz igazán cool, ha a pohár talpát fogva kicsit flegmán nézel. A nézés prototípusa a videóból elleshető.
Ahogy leszállt az este, az különösen jót tett a kulisszáknak. 8.00-kor pedig Rakonczai Imi is hangolni kezdte zongoráját, hogy aztán egy zseniális hanguatú koncertet adjon.Játszott és játszott, amitől olyan fergeteges buli kerekedett, amit sajnálhatnak, akik kihagyták. Pesze aggodalomra semmi ok, a mulasztás pótolható még két napon át.
Déltől ma is várunk mindenkit. Az esti hangulatfelelős Zsola lesz, aki unplugged koncertet kápráztatja el a közönséget. Várunk benneteket!
Fotók: DiVino Team